Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-511
378 611. országos ülés 1891. június 2-2-én, hétfőn. szűk, hogy jogosult a kormánynak azon feltevése, hogy azon teher, melyet az országra vállalunk, fokozatosan a jövedelmi többletben fedezetét fogja találni. (Úgy van ! a jobboldalon.) Általában, mikor egy szerződés, egy kötött egyezség megbírál ásáról van szó, azon egyezségnek szakaszait egyenkint vizsgálat alá kell venni ugyan ; meg kell nézni, hogy szolgáltatás és ellenszolgáltatás arányban vannak-e egymással; azért, a mit az állam ád, megfelelő ellenértéket kap e avagy nem ; de egy szerződést helyesen mérlegelni és megbírálni végre is csak egészében lehet. Egy ilyen egyezséget csak úgy lehet helyesen mérlegelni, hogy az egészében és összefüggésében úgy a mint van, az ország érdekére nézve előnyösnek tekinthető-e vagy sem? Még egyet kívánok kiemelni s ez az, hogy a nemzetek önállóságának és önrendelkezési jogának mérvét és határát nemcsak tételes törvények, nemcsak törvénybe iktatott szakaszok állapítják meg, hanem megállapítja azt azok anyagi helyzete is és különösen a positio, melyet anyagi helyzetük okszerű felhasználásával maguknak kivívni tudnak. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezen vasút megváltásával a magyar állam akarata és hatalma nemcsak díjszabási, nemcsak kereskedelmi, hanem általános politikai tekintetben is újra 1500 kilométeren érvényesül és érvényesül nagyrészben oly vidékeken, melyek az ország határain vannak. Ezen szempont is vezette a pénzügyi és közlekedésügyi bizottságot akkor, midőn e törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben a t, háznak elfogadásra, aj'ánlja. (Helyeslés a jobboldalon.) Madarász József jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) En e törvényjavaslatot nem fogadhatom el. Bátor leszek kiterjeszkedni, habár nem is hosszasan, e kérdésnek minden fő mozzanatára, hogy szavazatomat megindokolhassam. (Halljuk! Halljuk !) A törvényjavaslat úgy és akként jelentkezik előttünk, hogy a t. kormány államosítási actiojának egyik majdnem utolsó lánczszemét képezi; és épen azért, midőn e törvényjavaslatnak érdeméről és értékéről véleményt akarunk alkotni, tisztában kell lennünk magunkkal az államosítási actio értéke és érdeme felett. Én készséggel elismerem azt, hogy Magyarországnak a vasutak államosítására szüksége volt. Előbb a vasutak nagyon sokjába kerültek az országnak és nem volt meg a kellő közgazdasági haszon. Azt is készséggel elismerem, hogy ezen egész actio nagyban és egészben helyesen, sikeresen keresztül lett víve; lerovom szívesen az elismerés adóját i\gy Széll Kálmán, mint Tisza Kálmán volt minister uraknak és a t. kereskedelmi minister úrnak, kik mind ezt concipálták és keresztíílvitték; elismerem az előnyöket, a sikert és az elért eredményt, mert hisz a mai pénzügyi helyzet sokkal kedvezőbb és a közgazdasági következményeknek is elég van téve. Mindannak daczára azonban van az éremnek más lapja is; ennek az államosítási actionak voltak bizonyos hátrányai is. Első sorban van az államadóságoknak jelentékeny szaporulata. Nem kis dolog az t. képviselőház egy oly adósságokkal túlterhelt országnak, mint a mienk, midőn az adósságok tőkéje sok száz millióval szaporodik. És itt lehetetlen, hogy egy rövid megjegyzést ne tegyek azon igen helytelen eljárásra nézve, ä mely szerint a vagyonmérlegben a vasutak szerepelnek ; jelesen midőn fel van véve a vasutak értéke körülbelül 500 millió forinttal. Ebben a kibocsátási veszteség is szerepel, ha nem csalódom, majdnem 80 millió forint értékben. Nagyon helyesnek találom, hogy r midőn annak megállapításáról van szó, hogy vasútaink mibe kerültek, a kibocsátási veszteséget is számítjuk; de a hol a vasutak értékét állapítjuk meg, ott nem szerepelhet a kibocsátási veszteség, mert ez a közönséget csak félrevezeti. De ezen államosítás azon kivül határozottan rontotta államháztartásunk mérlegét. A t. minister úr tavalyi költségvetésének indokolásában, ha jól emlékszem, a vasutak jövedelmét 3 l /a%-kal vette fel, míg ellenben a tőke, a mely a vasútakra költetett, 5°/ 0-nál több kamatot kíván. Itt tehát évenkint körülbelül 7—8 millió forint deperditával állunk szemben költségvetésünkben és attól tartok, hogy ezen kedvezőtlen arány még fokozódni is fog, a mennyiben íijabb beruházásokra lesz szükség és alig hiszem, hogy a mostani regievei a vasutakat fenn lehessen tartani. Általában a vasutak állami kezelésénél igen nagy hátrány az, hogy biztos jövedelemre nem lehet számítani. Midőn Olaszország a vasutakat az állami kezelésből kiadta, épen e miatt tette azt. Magíiani olasz pénzügyminister, ki egyike a legnagyobb auctoritásoknak e téren, 1883-ban egy igen jelentékeny budget-beszédében azt mondta, hogy a költségvetést lehetőleg meg kell óvni minden meglepetéstől, ez pedig lehetetlenség a vasaltak állami kezelésénél, először mert a jövedelmek az előirányzaton alul maradnak, másodszor mert bizonyos vonalakra folyton újabb befektetéseket kell tenni, az adóssági törzskönyvet pedig le kell zárnunk; ez* pedig az állami kezelésnél nem lehetséges, mert minduntalan új kiadásokkal találkozunk. De azonkívül ez bizonyos budgetjogi praejudiciummal jár nálunk. Tény az, hogy az államvasutak kiadását egy átlagösszegben, gondolom, 30 millió forintban kell megszavazni.
