Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-510

510. országos ülés 1891. június 20-íln, szombaton. 359 felolvasott idézet eléggé bizonyítja. (Élénk helyeslés jobb és hal felöl.) Azonban, ha már felszólaltam, legyen szabad egy rövid megjegyzést tennem arra az általános kritikára, a melylyel a t. képviselő úr az én eljárásomat kísérte. (Sálijuk! Halljuk!) Valóban nehéz azt a kritikát s az ellene való felszólalást a házszabályoknak »személyes támadás elleni védekezés« czímével igazolni; mert beismerem, hogy személyes támadás azokban, a miket a t. képviselő úr mondott, nemcsak nem foglaltatott, hanem hogy azok kezdettől végig azon jogos kritika határai közt mozogtak,-a melylyel minden politikai tényezőnek, mííköflésének megítélése tekintetében r;;:emhe kell szállnia, melyet gyakorolni joga és elviselni kötelessége. (Tetszés.) Es csak a t. ház elnézésére és engedelmére számítok akkor, a midőn néhány szóval reflectálni akarok erre a kritikára. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam nem azt hibáztatja, hogy mi elvileg a kinevezési rendszert tartalmazó javaslathoz kozzájáríilunk, mert hiszen tudja, hogy ez nekünk régi elvünk; hanem hibáztatja azt, hogy el állottam — ő szerinte — azon garantiák egyidejűségének teljes mértékben való követelésétől, a mely garantiákat szintén ezekről a padokról éveken át képviseltem és képviseltünk s a melyek követelésének a közigazgatási bizottsági tárgyalásokban is kifejezést adtam. Hát, t. ház, ebbeli eljárásomnak igazolására épen a t. képviselő úr beszéde szolgáltatta nekem a legerősebb és szerintem leghat ilmasabb támpontokat. T. képviselőtársam mai beszédében élénk színekkel ecsetelte azt, hogy miként fejlődtek vissza közigazgatási intézményeink az utolsó időkben az önkormányzat, a jogvédelem, a szabadsági biztosítékok ideáljától lefelé. Beszéde ezen részével eltekintve az egyes concrét esetektől, a melyeket felhozott és a melyekről tudomásom nincs — a melyekért tehát nem szavatolhatok — de az abban nyilvánuló általános felfogásról és az általa ecsetelt fejleményekről mondott ítélettel talán mondanom sem szükséges, hogy egyetértek. Hisz hogy ebben vele egyetértek, az egyik oka annak, hogy éveken át ezeken a padokon maradtam és folytattam a küzdelmet épen ama fejlemények ellen, De nemcsak intézményeinkben nyilvánult ez a visszafejlődés, hanem nyilvánult bizony a közszellemben is. Egy frappáns példát mondok el. Maga hivatkozott a fegyelmi eljárásra, hivatkozott arra, hogy az 1870-iki törvényben a képviselőház egyhangúlag — mert nem hiszem, hogy az ellenzék az ellen kifogást tett volna — tehát az akkori többség és kormány is törvénybe iktatta azt az elvet, hogy a tiszti kereset, a mit ma fegyelmi eljárásnak nevezünk, a rendes KÉPVÍI. NAPLÓ 1887—92. XXIV KÖTET. törvényszékek hatáskörébe utaltassék. Ez volt akkor a felfogás. Az 1880-iki közigazgatási enqnéte-ben az akkori ministerelnök és belügyminister meg xigy nyilatkozott, hogy elvileg neki az ellen, hogy a fegyelmi ügyek elintézése a rendes bíróságok hatáskörébe utaltassék, semmi kifogása nincs, azt elvileg helyesnek tartja, csak a gyakorlat szempontjából van ellene. Ennek daczára behozatott az a fegyelmi eljárás, azokkal a fegyelmi forumokkal, a melyeket t. képviselőtársam méltán perhorrescál és nem ítél el élesebben, mint én. S ma azt. látjuk, hogy széles körökben már mint egy elfogadott tételt és dogmát képez az, hogy a kormányzati szükségek közé tartozik a tisztviselők feletti legfőbb fegyelmi jognak a kormány kezeiben hagyása. Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék röviden nyilatkozni, mert ez már nem személyes kérdés. (Felkiáltások bal felöl: A ház megengedte!) Gr. Apponyi Albert: Ha a t. ház a nekem adott engedélyt visszavonja, akkor nem folytatom. (Felkiáltások: Halljuk! Halljuk!) T. ház! Midőn az intézményeknek visszafejlődését á közszellemben is uralkodóvá váló rokon felfogás fejlődésével és terjedésével látom parallel menni: akkor azt gondolni, hogy a felfogások és intézmények ezen állapotából egy ugrással lehessen visszatérni a legideálisabb jogállamra — s ezen kifejezést szándékosan használom, mert én nem tartom képtelenségnek a jogállam nevét — ez igen merész illusio lenne. (Elérik tetszés jobb felöl.) Meg kell elégedni azzal, hogy lépésről-lépésre azokhoz a jogvédelmi és közszabadsági állapotokhoz közeledjünk, a melyektől, sajnos, igen messze eltértünk. [Élénk helyeslés jobb felöl.) Én így mérlegelem kötelességemet és feladatomat. És midőn ezen üdvös irányban való fejlődésre látok határozott hajlandóságot és készséget a többség körében: akkor helytelenül járnék el, ha ennek az üdvös fejlődésnek útját állanám; ha azt megnehezíteném az által, hogy én a non possumus merev álláspontjára helyezkednék. (Élénk helyeslés jobbés baloldalon.) A t. képviselő úr a maga hivatásában, mint egy radicalis pártnak szónoka, igen helyesen cselekszik, hogy ha eljárásomat kritika alá vonja, bírálja, sőt el is ítéli. Ezt nemcsak iossz néven nem veszem, de köszönettel fogadom. Mert ő ezzel is üdvös szolgálatot teljesít a haza érdekében, midőn minden compromissumot visszautasítva, saját álláspontjának elvi követelményét mereven fentartja. Ez az ő hivatása, az ő pártjának teendője. (Halljuk! Halljuk!) De azt hiszem, hogy viszont én a magam álláspontjából, mint egy teljesen független, de ezen reform-kérdés tekintetében a fődolgokban 47