Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-509
334 809 ' országos ülés lSM.jnnins 19-én, pénteken. mondásak a jobboldalon. Derültség a szélső baloldalon.) Engedje meg a t. ház, de valósággal nagyon nehezemre esik látnom, hogy itt egyenesen ezen tisztikarra vadászik a kormány s a túlsó oldal, a mely tisztikar olyan, mint az üldözött vad, a melyet bármikor szabad lelőni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Hiszen, t. ház, én ebben nem látok mást, mint azt a cseh vizslát, a melyet gazdája vérig korbácsol, a mely aztán, igaz, megnyalja gazdája kezét, de legalább kifejezést ad fájdalmánakis; ez a tisztikar azonban a korbácsütéseket nyugodtan tűri és még csak jajgatni sem mer. (Ellenmondásoh a jobboldalon. Igaz ! Úgy van! bal felől.) S épen ezen okok győznek meg engem arról, hogy ily körülmények közt lehetetlen szabad kezet adni a kormánynak arra, hogy a vármegyékben, illetőleg 10.000 ember fölött az országban még inkább gazdálkodhassék, mint a hogy ezt most teszi. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A választások mellett is megtörténik, hogy az, a kit mint saját legjobb emberemet sikerűit a megyéhez behoznom, három hónap alatt úgy átváltozik, hogy alig ismerek rá s olyan kormánypárti lesz, mint a parancsolat. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) A tisztikar eddig is hatalmában volt a kormánynak, mert azt képzeli az a tisztviselő vagy hivatalnok, hogy eladta a kormánynak meggyőződését bérért; pedig a kormány valakinek szellemi tőkéjét igényelheti, ezért fizeti neki az állam a díját, de lelki meggyőződését nem fizeti meg senki. (Mozgás a jobboldalon.) Ha én azt látom, hogy vannak olyan meggyőződésű emberek, mint Gulácsy Dezső képviselő úr, a kiknek a meggyőződésük abból áll, hogy az esetről-esetre való politikát követik; noha Gulácsy képviselő úr volt az, ki a főispáni ebéden velem a legjobban speechelt a közigazgatás államosítása ellen; ha most azt látom, hogy épen ő lesz az, a ki legkészségesebben meg fogja szavazni: akkor itt meggyőződésről beszélni csakugyan absurdum. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nem győznek meg engem még azon nagyszerű érvek sem, a melyeket Mikó Árpád t. képviselőtársam felhozott; pedig én magam is sokat gondolkoztam, mert én az érvet, bármely táborból jöjjön is az, acceptálom. Azt mondotta Mikó Árpád képviselő űr, hogy őt szolgabíró korában egy szavazattöbbséggel választották meg és ez az egy szavazat őt hat évig mindig genirozta. No már, t. ház, ha egy embert egy szavazat hat évig genirozhat: az az ember csakugyan nem való szolgabírónak és így épen ő maga szolgáltatja nekem az indokot arra, hogy az államosításnak barátja ne legyek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha őt egy szavazat hat évig genirozta: akkor hogyan adjak én tízezer ember fölött föltétlen hatalmat egy embernek? És hogy tegyek én ki ennyi embert egy ember szeszélyének holtig ? (Tetszés a szélső baloldalon.) Higyje meg nekem t. képviselő úr, az ember mindig csak azt adhat, a mi neki is van. És én nem hallottam még, hogy valaki arról az oldalról olyan hangon beszélt volna, mint a t. képviselő úr, mikor előadta, hogy milyen nehéz neki a világosságot terjeszteni ellenünk, a sötétség ellen. Na már bocsánatot kérek, de a t. képviselő úrnak a legnagyobb bámulója sem fedezett fel az ő fejében valami világosságot, (Derültség a szélsőbalon) mi pedig még annál kevésbbé találunk benne valamit. (Derültség a szélsőbalon.) És, t. ház, hogyha a világosság csakugyan az, a mit önök terjesztenek: akkor Magyarországra a legnagyobb világosság a Bach-korszakban, az 50 es években volt, mert akkor is épen az államosítással, a kinevezési rendszerrel világítottak itt nekünk. (Igaz ! Úgy van ! a szélsőbalon.) Higyje meg a képviselő úr és én elismerem, hogy világítanak, de csak úgy, mint a szent János bogár, önmaguknak, valamint annak a fényét nem használhatja fel senki, úgy nem tudjuk mi sem az önök világosságát a magunk javára felhasználni. (Tetisés a szélsőbalon.) T. ház! Jól lehet már be akarom végezni beszédemet, de a t. államtitkár úr beszédjét még sem hagyhatom szó nélkül. Én azt szeretném, hogy a t. ministerelnök úr legalább kiosztaná a szerepeket, hogy az ezt mondja, ez meg azt, mint a főpróbáknál szokás, a hol az egész személyzet összejátszik; de a midőn azt látjuk, hogy homlok-egyenest ellenkezőt mond a minister meg az államtitkár: ez nem lehet más, mint számítás arra, hogy az ember talán nem fogja őket figyelemmel kisérni és elnézi, hogy egymással ellentmondanak. A ministerelnök ur, midőn a közigazgatás rosszaságát akarta bizonyítani, felhozta, hogy íme 400 állás van most is üresedésben, a melyekre nem pályázik senki; a t. államtitkár úr pedig hivatkozott arra, hogy egy tanárnak a budapesti egyetemen 260 hallgatója nem járt az előadásra s ezekből fog majd kikerülni a vármegyei urak befolyásánál fogva a tisztikar. Bocsánatot kérek, t. ház, de hogyha 400 állás van üresedésben a megyénél és az igazságügyministernél pedig egy sincsen, így azok az asylumot ott találták meg a kinevezési rendszer mellett az igazságügyminister úrnál és nem a vármegyénél. Sokszor hallottam én említeni azt, hogy a vármegyében ilyen meg ilyen protectioval, be-
