Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-508
«Ö8. r eífzAgos ülés 1891. jnnlns 18-áu, csütörtök5n. 315 sem politikai, sem nemzetiségi kérdés egy perezre meg nem zavarta. Ezek voltak, t. ház, úgy általánosságban nézeteim az államosításról, mielőtt e törvényjavaslat a ház asztalára került. És e nézeteimben mondhatom a javaslat indokolása legkevésbbé sem ingatott meg, hanem az e házban tartott beszédek és különösen György Endre t. képviselő úr tegnapelőtt tartott beszéde e nézeteimben igen is megerősített. De már hogyha kijelentem, mikép a törvényjavaslat indokolása nézeteimet nem alterálta, tartozom is azzal röviden foglalkozni. Azt mondja mindenekelőtt a törvényjavaslat indokolása, hogy az 1867. óta a közigazgatáson eszközölt kétszeri nagy reform azon nem segített, annak hitelét egyáltalában nem emelte. Ezt aláírom t. ház, szórói-szóra; de azután azt kérdem, hogy talán a választási elv felé irányultak-e e módosítások, vagy talán a törvényhatóságok tekintélyét czélozták ezekkel emelni"? Nem. Mindezek az intézkedések a centrálisaim felé irányultak és hogyha ebből következtetéseket akarunk vonni a jövőre nézve, nem azon eredményre kell jutnunk, hogy mert ez nem segített, tehát centrálisa íjunk végleg; hanem azt kell mondani, hogy ne centralisáljunk, mert akkor e bajokat be fogjuk tetézni, mi előttem szomorú képét tárja fel a jövőnek. Azt mondja továbbá az indokolás, mikép a vármegyék sokszor partieularis érdekeket tekintettek ott, a hol az állami érdekeknek kellett volna mórvadóknak lenniök. Hát ez igen súlyos vád azokra nézve, a kik ezt tették; súlyos vád azon tisztviselői karra nézve, a mely ilyenbe belement; súlyos vád az egész nemzetre, mely ily állapotokat tűrt. De a mmistereiuök úr jogosítva van e vádat emelni, mert kezei közt vannak a közgyűlési jegyzőkönyvek, a közigazgatási bizottsági és főispáni jelentések, melyek ilyenekről tanúságot tesznek; de én, ki szintén e téren 12 évi főjegyzőségem alatt tapasztalatokat tettem, én ilyesmit nem észleltem, bár megengedem, hogy az országban szerteszét létezhettek ilyen állapotok. De én látok a vármegyék legújabb történetében egy jelenséget, a mely arról tesz tanúságot, hogy azok a vármegyék, a melyekben ilyen állapotok voltak, ki akarnak abból most vetkőzni, mert a legtöbb vármegye a reform mellett nyilatkozott. És ha volnának oly erős cliqtie-ek, a melyek ki akarják aknázni a közigazgatást a saját érdekükben: úgy bizonyosan ezen utolsó közgyűléseket is kezűkbe keríthették volna, hogy megakadályozzák ezen törvény létrejöttét, a mely a közigazgatás tisztaságát czélozza. De mivel ellenkezőleg a reform mellett nyilatkoztak: ez mutatja a jóindulatot jó közigazgatás létesítése iránt. De nem bizonyítja azt, hogy ők ez által már az államosítás mellett nyilatkoztak; (Igás! Úgy van! a szélső} baloldalon.; hanem ez csak annyit jelent, hogy a vármegyék is óhajtják a szükséges reformot, de azon eszközökkel, melyek erre vezetnek; rábízzák azon factorokra, a melyek erre leginkább hívatya vannak. És kérdés, hogy fog-e ezen állapotokon a jelenlegi törvényjavaslat váltóztatnij? Szerintem legkevésbbé sem, mert nem az az egyedüli eszköz illetéktelen előnyök elérésére, ha agy tisztviselőt a választás esélyével ijesztgetünk, nemcsak ezzel lehet őt befolyásolni. Én azt hiszem, hogy sokkal veszedelmesebb egy vidéki vadászat, egy bankett, egy kis kitüntető előzékenység valaki részéről, mert ezek édes mézként csepegnek a tisztviselő szívébe, míg az a tisztviselő, kit a választás esélyeivel ijesztgetnek, rajta lesz, hogy más oldalról magának barátok-at szerezzen. Azt mondja továbbá a javaslat indokolása, hogy a vármegyék a választás esélyeivel szemben nem képesek képzett egyéneket szerezni. És itt a t. mitiisterelnök úr beszédjében arra utalt, hogy ő a belügyministeriumban ingyenes gyakornokokat tart, míg a vármegyék 360 forintért sem tudnak szerezni maguknak. Erre már Lits Gyula t. képviselő úr igen helyesen megfelelt, én tehát ebbe tovább belebocsátkozni nem is akarok, hanem csak annyit mondok, hogy a vármegyék most már nem a benlakó nemesség kizárólagos fészkei, bekopogtathat oda bárki is és a qualificationalis törvény szükségessé is teszi, hogy oly vármegyék, á melyeknek erre alkalmas saját fiai nincsenek, másokat is befogadjanak, csakhogy aztán azok a fiatal emberek ne jöjjenek oda olyan ambitio val, hogy az alispán az ő kedvükért félév alatt meghal s a vármegye őket választja alispánokká; mert bizony, miként mindenütt, úgy a törvényhatóságoknál is, minden kezdet nehéz. (Igaz ! Úgy van! jobb felől.) T. ház! Még egyre-másra ki akartam terjeszkedni, de az idő előrehaladottsága miatt még csak kettőt akarok felhozni (Halljuk! Halljuk! a szélső haloldalon.) Az egyik a magyar nemzeti állameszme kérdése. Azok — nem a kormány — a kik részint itt e házban, részint e házon klvűl az államosítás eszméjét már évek óta dédelgetik, leginkább a magyar nemzeti állameszme feltüntetésével igyekeztek ezen kedvencz gyermeküknek propagandát csinálni. Én mondhatom, hogy az ország intelligens elemei között egyetlenegy eszme sem tett nagyobb hódításokat az államosítás javára, mint az álla40*
