Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.

Ülésnapok - 1887-507

272 60?. orsíáe-ns ütés 1891. janin* 17-én, szerdán. a literaturában s a törvényhozás vitatkozásai­ban, a hol — tudjuk — az akkori államférfiak egymással homlokegyenest ellenkező felfogáso­kat tápláltak]: egy részük a tiszta és merev eentralisatiot a megyék eltörlésével vallván czél­jának; más részük a megyei szerkezetnek, a törvényhatóságnak íentartását tűzvén ki czélúl. Mint minden vita rendszerint, ágy ez is két szélsőség közt mozgott s ez kifejezésre a 48-ki törvények megalkotásában jutott, melyeknek tör­ténetéből tudjuk, hogy a képviseletre nézve mintegy compromisstim jött létre azon két fel­fogás közt, melyeknek egyikét Kossuth Lajos, másikát Széchényi István képviselte s a mely eompromissumnak közvetítője tudtom szerint Deák Ferencz volt. De — ismétlem — erről nem akarok szólani, azt az egyet azonban meg kell jegyeznem, hogy ha éveken keresztül a közvéleményben bizonyos reformtörekvések vita és eszmecsere tárgyául szolgálnak, ott, a hol a vélemények merev ellentétben állanak; az alko­tás maga rendszerint a középúton lyukad ki. Ez a középát pedig igen helyesen sem nem a merev ceutralisatio, sem pedig a végrehajtó hatalomnál ellentétben álló azon megye lehet, mely 1848 előtt fenállott; hanem az az iustitutio, mely e kettőt egyesíti abban, hogy a közigaz­gatás az önkormányzat segélyével, a kormány­zottak részvétével ennek felügyelete és kellő mérvű intézkedése mellett eszközöltessék és ve­zettessék. (Élénk helyeslés bal felöl.) Hogy ez a felfogás tényleg megvolt, arra nézve méltóztassék megengedni, hogy egy pár történelmi adatra hivatkozzam. (Halljuk! Halljuk!) 48 előtt a megyék eminens önkormányzati jogainak egyikét kétségkívül az adók kivetése, kezelése és behajtása képezte, ez kizárólag ön­kormányzati jog volt, a mint mindnyájan tud­juk — remélem — senki sem fog ebben meg­czáfolhatni. És midőn a 48-ki törvényhozás az alkotásokhoz fogott, a 48 ki törvények egyik megalkotó szelleme, Kossuth Lajos, az akkori pénzügyminister, egy terjedelmes jelentést nyúj­tott be a törvényhozásnak, számos melléklet kíséretében, melyeknek egyike a közadók ki­vetését, kezelését és behajtását tárgyazta. Ezen törvényjavaslatban, melynek eredetije kezemben van, úgy a mint az akkor kiosztatott, kifejezésre jutnak azon felfogások, a melyek akkor az irányzatokat dominálták azon kiegyeztetés kér­désében, a melynek létre kell jönni, egyfelől az államhatalom, másfelől a megyék és a megyei önkormányzat közt. Engedje meg, t. ház, hogy ezen felette érdekes — mert a 48-ki törvényhozás felfogá­sát híven visszatükrözi/ — törvényjavaslatból néhány szakaszt olvassak fel. (Halljuk! Halljuk!) Ezen törvényjavaslatnak, a mely 1848. Julius I 18-án nyújtatott be és ismétlem, hogy a megyék­nek egyik legeminesebb jogát — mert ez élet­ereje minden önkormányzatnak — érdekelte, 1. §-a következőleg szól: »A közadónak köz­ségenkinti kivetése és behajtása a törvényható­ságok közbenjöttével és ellenőrsége mellett, álla­dalmi tisztviselők által történik.« A 3. §. így szól: »A pénzügyminister minden kerület számára egy adótárnokot, s egy rónokot (dicator) nevez, ki egyszersmind annak számvevője is.« Az 5. §. így szól: >Az álladalmi rőnokok és adótärnokok álladalmi tisztviselőknek tekin­tetnek s valamint kinevezésük s elmozdításukra, úgy egész hívatalkodásukra nézve közvetlenül a pénzügyministertől függenek, kinek és általa az álladalomnak felelősek; fizetésük mindazáltal az illető törvényhatóságok házi pénztárának; a községi adóvetőké s adószedőké pedig a köz­ségi pénztárnak terhére esik.« Tehát municipalis adóztatásra az állam fizeti nemcsak, de kinevezi a tisztviselőket. A 7. §. ennél még frappánsabb és így szól: »Az illető alispán, kerületi gróf, avagy kapitány, vagy városi polgármester a hozzá beküldött adórovási táblát a számvevő által eleve átnézetvén, leg­feljebb október 15-ig közgyűlést tart, ott a rónokok által beküldölt adórovásokat, a szám­vevő által netalán tett észrevételekkel egyetem­ben előadatja, s a közgyűlés észrevételeiről készült jegyzőkönyv felterjesztését a pénzügy­ministerhez legfölebb október 3 ik hetében esz­közli. Ennek eszközléséért akként felelős, hogy a pénzügyminister által a később felterjesztett észrevételek, az adó végoiegállapításánál figye­lembe többé nem vétethetvén, az illető alispán, kerületi gróf, vagy kapitány, vagy városi pol­gármester, az ezen mulasztásnál valamely köz­ségre hárult kárt megtéríteni köteles leend, a pénzügyministernek ily kártérítést rendelő hatá­rozata, a törvényszék által, az illető község javára foglalás útján azonnal végrehajtandó lesz.« (Egy hang a szélső baloldalon: Est mi is elfogadjuk, csak Kossuth Lajos legyen pénzügy­minister!) Ezen közbeszólásra, t. ház, azt vagyok bátor megjegyezni, hogy erre vonatkozólag a pénzügyminister azon törvényjavaslata, melyet — gondolom — két évvel ezelőtt elfogadtunk, sokkal többet tartalmaz, mert jogorvoslatokat is enged ott, a hol itt egyszerű észrevételezés folytán nemcsak rendelkezés foglaltatik a tör­vényhatóságokkal szemben, hanem kérlelhetetlen végrehajtás. (Úgy van! jobb felöl.) Gr. Károlyi Gábor: Akkor nem volt közösügyes kormány! Elnök: Kérem gróf Károlyi Grábor kép­viselő urat, a tanácskozásokat nem szabad zavarni. (Helyeslés jobb felől.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom