Képviselőházi napló, 1887. XXIV. kötet • 1891. junius 5–junius 22.
Ülésnapok - 1887-505
222 505. országos Blés 1891. junins 15-én s hétfőn* fogok p. o. Bluntschli, Dahlmanu vagy Stein-re hivatkozni, mert szerintem a döntő az, hogy az államalakúiás, az államfejlődés minő alapokon történt, minők a viszonyai, a helyzete a népnek, minő a felfogása, minő a szokása, minő a a természete. (Élénk helyeslés a szélsőbálon.) Ez a döntő, ez az irányadó nézetem szerint. A hol a centralisatio és Beamtenthumnak előfeltételei, megvannak, t. ház hol az állami alakulás és fejlődés alapjának felel meg és annak terméke, következménye az a rendszer: ott az eshetőleg lehet jó. De ott is csak akkor, ha azok, a miket itt a törvényjavaslatban garantiáknak neveznek, nemcsak a papíron vannak meg, mint nálunk, nemcsak a homályos ígéretek ködében, hanem a valóságban is megvannak és helyesen szervezve csakugyan működnek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Megvallom én látok is rá példát a külföldön, hogy lehet ez a rendszer jó ; beválhatik, de csak azon garantiák mellett, a melyek ott a jog és szabadságra belőle háramló veszélyeknek legalább mérséklésérc alkalmasak. Nálunk azonban, a hol még a többi feltételek sincsenek meg; a hol ezeknek épen ellenkezője áll: jók sohasem lehetnek. Ott, a hol virágzásra jutott a feudalismus, gyöngítve az állami összetartás érzetét, sőt széttöressél fenyegetve az állami kapcsolatot ott, ha akadt egy erős kéz, mely a feudális nagyurak hatalmát megtörte, tőlük egyenkint elszedte és saját kezében egyesítette ; ott az állami alakulás összeforrasztója igenis a centralisatio. Ott az az erős kéz, mely későbben természetesen absolutismusbau jelentkezett, a saját maga által kinevezett, saját maga által mozgósított hivatalnokok gépezetével igyekezett megnövelni hatalmát. Ott azután nem lehet csodálni, ha a kinevezési rendszer és a Beamtenthum kifejlődött és ott természetszerűen minden önkormányzati tevékenység, mely korábbról megmaradt községeknek, egyeseknek vagy tartományoknak, vagy ezeknek későbben adatott: engedmény és vívmáDy számba megy. Ott természetes, hogy ha az az összetartó elem, az államban e forrasztó, fejlesztő tényező, a centralisatio is a Beamtenthumra vezetett és későbben megerősödve az önkormányzat hézagpótlásával és később az u. n. garantiákkal gyökeret vert. Ott beválhatik, mert épen az állami fejlődésnek, az általa kívánt feltételeknek felel meg. Poroszországban is, melynek jó és épen mert fejlődésének meg-felelő közigazgatására sokan szeretnek hivatkozni, az állami alakulás részben teljesen ily alapon történt, részben császári adományon alapúi, részben fegyverjogon nyugszik, de senki sem fogja tagadhatni, hogy a népjognak minden forrása a fejedelem kegyelme és jóakarata. Nem hiába mondotta Bismarck, midőn a porosz országgyűlésen akadtak, a kik rámutattak az angol parlamentre, hogy: uraim ne téveszszék össze a kettőt, mert ha azoknak van is monarchiájuk, az mégis köztársaság, Poroszország pedig sem parlament, sem köztársaság, így azután, e példát látva, nincs mit csodálkozni, hogy a Beamtenthum, a hivatalnoki hierarchia szintén a centralisatioval kapcsolatban s az absolutismusból és más részt a feudális hatalmak elleni küzdelemből kifejlődve, több német államban is bevált, sőt a fejedelmek által gondosan ápolva jót is végzett. És nincs mit csodálkozni, mi kép Grerber igazságként constatálhatta, hogy a német nép az utóbbi 50 év alatt cultúrájának és fejlődésének nagy részét ennek a Staatsdienstnek köszönheti. De hát, t. ház, elmondhatjuk-e ezt mi is? Nálunk szintén voltak ezelőtt is kinevezett hivatalnokok és bizony nagyképű nagyurak voltak köztük, de elmondhatjuk-e igazságosan azt, hogy kultúránk ós fejlődésünk bármely részét is nekik, nem pedig a törvényhatóságok lelkes működésének köszönhetjük? Hiszen a nemzet haladásra irányuló culturalis és szabadsági törekvéseiben mindig épen azokat találta útjában, a kik akkor is a centralisationak voltak lelkes hívei. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nálunk, t. ház, az állami alakulás és fejlődés egészen más alapokon történt és az egész állami organismus létét és életét más elv hatja át. Minálunk a nemzet fogalma sohasem olvadt fel a fejedelem személyében és Soha sem mondhatta egy fejedelem sem joggal, hogy: l'Etat c'est moi! Itt, t. h fejedelem minden joga és forrása a nemzet akaratában nyugszik; (Úgy van! Úgy van! a szélsőbalon) nem gyűjtötte azt össze egyes feudális nagyuraktól, nem alapszik császári adományokon, sem pedig fegyverjogon. Hiszen igaz, voltak nálunk is fejedelmek, a kik absolutismusra törekedtek, és szerettek volna külföldi példákat, mint a brandenburgi fejedelmek, vagy XIV. Lajos példáját követni. Voltak gazdag nagy urak, a kik szintén szerettek volna magas befolyású hűbérfejedelmek és urak lenni: csakhogy e törekvés Magyarországban soha sem vezetett oda, hogy az absolutismus gyökeret verhessen, sem pedig oda, hogy a nemzeti összetartozás érzetét a hűbérúr iránti kötelesség a nemzet egészét a hűbér urak rétegei pótolják. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Igaz ugyan, hogy a nemzetet nálunk 1848-ig a nemesség képviselte, de a nemesség kebelében ily viszony soha nem volt s ezért tökéletesen igazuk van azoknak, a kik arra
