Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-495

330 * 96- országos Illés 1891. — mert az idén számot aligha fog kapni — (De­rültség a szélső baloldalon) oda módosíttatik,hogy unnak a közigazgatás rendezéséről szóló törvény­nek az önkormányzati jogokról szóló fejezete hatályon kívül helyezhetik (Derültség a szélső bal­oldalon.) s nem állana elő azon eset, a mi előállott most, a közigazgatási bizottságok kérdése tárgyá­ban, melyek megtartását még a bizottság sem tudja mással indokolni, mint azzal, hogy nem szüntethető meg, mert annyi törvényben benne van és annyi törvénynek módosítása jelenleg nem lehetséges. De, t. ház, természetes is, hogy ez a kér­dés előbb-utóbb erre a pontra fog érni. Lehet, t. képviselőház, közigazgatási rendszer pusztán az elmélet alapján, pusztán elvek szerint, az elveket a szervezet minden ízében érvényesítve a közigazgatás egész vonalán kere-íztíílvinni; lehet ez a rendszer bizonyom nemzeteknél, bizo­nyos népeknél nagyon helyes, nagyon czélszerű. Oly kormány, a mely oly nagyhatalmú nemzet élén áll, hogy annak a nemzetnek érdekeit és nemzeti czéljait féltenie nem kell, állhat az elé a nemzet elé és követelheti a hazafiság, a haza­szeretet nevében azt, hogy »azt a hatalmat, a melyet nemzet most kezedben elszórva tartasz, gyűjtsd össze kezembe, én megvédem érdekeidet*; (Helyeslés a szélső baloldalon.) de oly nemzetnél, a mely a maga nemzeti czéljainak nem élhet, a melynek bármit csináljon, építsen, alkosson, egyik kezében a fegyvernek kell a munkaeszköz mellett lenni, (Úgy van! a szélső baloldalon) és alkotmányosságára, szabadságára örökösen fél­tékeny szemmel kell tekintenie: annak a nem­zetnek kormánya nincs jogosítva arra, hogy a nemzet elé azzal a kívánattal lépjen, csupán azért, hogy saját hatalmát erősítse. (Zajos he­lyeslés a szélső baloldalon.) A mit elmondtam, lehet a centralisatio rendszere, e centralisatio lehet nemzeti irányú is. Ilyen volt a Bach-rendszer is; hisz az is a germanizálást tűzte zászlójára, t. i. annak az államnak nemzeti eszméjét és törekvését, a mely eddig még soha egy pillanatnyira le nem mon­dott az egységes Ausztria eszméjéről. Lehet egy másik rendszert, t i. a köz­igazgatási rendszert az önkormányzat alapelvein a köztörvényhatósági jogok megtartása és a választási jog fentartása mellett felépíteni. El­ismerem, hogy egy ilyen, a nagyközönséget, az adófizető polgárokat, a nemzet tagjait működésébe bevonni akaró rendszernek keresztülvitele na­gyobb műveltséget, a közügyek intézésében való nagyobb érdekeltséget kíván; elismerem azt is, hogy minden művelt nemzet közigazgatásának egyedüli s helyes czélja az lehet, hogy a köz­igazgatásnak az állami tevékenység érdekeltsé­gébevaló bevételét tűzze ki feladatául: és Európa nemzeteinek példája bizonyítja is azt, hogy még . június 3-án, szerdán. a centralisatiot legridegebb formájában kifejlett államok is, ma már átlátva e rendszer tartha­tatlanságát, az önkormányzat felé, az érdekelt­ségnek a közügyek intézésébe való bevonása felé, sőt a közigazgatási tisztviselők választása felé tartanik. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Én, t. ház, Magyarország viszonyai közt a két rendszer közül jobbnak tartom azt, a mely az önkormányzaton, a mi régi köztörvényhatósági rendszerünkön, a tisztviselő-választáson alap­szik ; (Élénk helyeslés a szélső baloldalon) jobbnak tartom, t. ház, én a jelenlegi köztörvény­hatósági rendszert azon hibáktól való megmen­tése mellett, mely hibákat semmi más, mint a rossz törvények, a kormánynak az önkormány­zatot elölő működése okoztak; mondom, azoktól való megmentése után a kor kívánalmainak megfelelően javíthatónak tartom a választáson alapuló törvényhatósági rendszert. (Élénk helyes­lés a széls'd baloldalon.) Azon tervezetet, melyet a t. kormány m >st már két javaslatban is: az ere­detiben és a közigazgatási bizottság által át­nézettben is elénk terjesztett, rossznak, rendszer­telennek, az önkormányzati élet elaltatására, megölésére irányzottnak tartom, általa a köz­igazgatást javíthatónak nem tartom; mert mind­azon hibákat, melyek az eddigi köztörvény­hatósági rendszert rosz^zá, manapság már tart­hatatlanná tették, mindazon hibákat még sok­szorosítja és nagyobb mértékben magában fog­lalja: jónak tehát nem tarthatom. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Nem voltam tanúja, nem is olvas­tam, de másoktól hallottam, hogy a t. állam­titkár úr a közigazgatási bizottságban, mikor a köztörvéiiyhatóságok vagyonáról, a köztörvény­hatóságok vagyonának kezeléséről volt szó és szóba jött az is, hogy a köztörvényhatóságok számadásai hova terjesztetnek, oly véleményt nyilvánított, hogy miután a törvényhatóságok vagyona az adóhivatalban kezeltetik, természetes, hogy az arról készített számadások a pénzügy­ministeriumhoz terjesztetnek fel. Másoktól hal lottam, fültanú nem voltam és azért, ha nem így van, a helyreigazítást nemcsak szívesen veszem, hanem kérem is. Ez, t. ház, szerintem bizonyos elv szerinti eljárás és éa nagyon helyeseltem volna, ha egyszersmind ez a törvényjavaslat odamódosíttatott volna, hogy miután a közigaz­gatási szervezet teljesen pártszervezet, hogy miután a teljhatalmú főispán a vármegyék élén teljesen a kormánypárt politikájának bizalmasa, megbízottja, ágense: a főispán ne a belügy ­minister alá, hanem a szabadelvű párt végre­hajtó bizottsága alá rendeltessék. (Élénk helyeslés a szélsőbalon. Zaj. Halljuk! Halljuk!) Elnök.' Kérem a képviselő urat, nem szokás a parlamentben a pártoknak a házon

Next

/
Oldalképek
Tartalom