Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-494

Í9t. országos ölés 1891. juníns ä^án, kedttan. 319 tótén az 1848-iki átalakulás szükségszerű logikai követkéz mén y ének tekintem. Midőn a nemzet, szakítva történelmi fejle­ményével, a dicasterialis kormány rendszere helyett a felelős kormányzatot ültette át Magyar­országba, már akkor el volt hintve a mag, a mely hői előbb-utóbb a közigazgatás államosítá­sának kellett kikelnie, mert felelőssé tenni a kormányt a közigazgatás menetéért, de meg­tagadni tőle a jogot a közvetlen intézkedésre, szerintem kiegyenlíthetetlen nagy ellentmon­dás, mely egyértelmű a ministeri felelősség lehe­tetlenné tételével. De teljesen érthető és speciális viszonyaink­kal indokolható, hogy a ministeri felelősség consequentiáját a maga teljességében a nemzet e tekintetben mindeddig le nem vonta. Ha az események zavartalan, békés irányban fejlődhet­tek volna, meg vagyok győződve, hogy az első parlamenti felelős kormánynak kellett volna fog­lalkozni azon kérdéssel a melynek megoldása most a t. ház feladatát képezi. De csakhamar bekövetkeztek azon szomorú évek, midőn nem­zeti kormány, alkotmány és vármegye mind csak a nemzet emlékében élt, de valóságban nem létezett s így ez a kérdés is elvesztette actuali­tását; volt egyéb, a mi a szíveket és elméket foglalkoztatta. Midőn pedig a szabadság napja ismét kisütött a nemzetre, egy sajátságos jelen­séggel találkozunk, t. ház. Mint ez a sokáig el­nyomott nemzeteknél lörténni szokott, megtör­tént nálunk is, hogy a nemzet nem ott kereste visszaszerzett alkotmányának és szabadságának garantiáit, a hol azokat legbiztosabban feltalál­hatta volna, hanem kereste ismét a vármegyékben, a melyeknek a múltban való szereplése, mint alkotmány és szabadság védő szerep ment át a köztudatba. Volt ugyan a nemzetnek egy széleskörű népképviseleten alapuló parlamentje, volt felelős nemzeti kormánya, a melynek haz fiságához a kétség legkisebb árnyéka sem férhetett; de talán azért, mert a nemzet e rendszer előnyeit tapasz­talásból még nem ismerhette : ismét a várme­gyékben keresett és vélt garantiákat feltalálhatni a kormányhatalommal szemben. És itt van az a sajátságos jelenség, a melyről az imént szólni bátor voltam, mert a minek volt értelme az előbbi korszakban, idegen, a nemzet érdekei iránt közönyös vagy épen ellenséges indulatú kormánynyal szemben : megmaradt a féltékenység, hogy ne mondjam bizalmatlanságnak egy neme s így történt, hogy a helyett hogy a kormányt erősítette volna, azt gyöngíteni igyekezett. (Úgy van! jobb felöl.) És megtörtént az, a minek példáját másutt nem láttam, hogy az, a mi 1848. előtt is nem törvényen alapúit, hanem csak puszta gyakor­laton, még az ellentállás jogát is törvénybe igtatta a kormány ellen. A ministeii felelősség­nek szükségszerű követelménye azonban, hogy jogköre tágíitassék a vármegyei intézményben, ez olyan követelmény volt, melyet kielégíteni teljes lehetetlen: daczára annak, hogy a nemzet azon hitnek engedte magát át, hogy a szabad­ság és alkotmányosság garantiái a megyékben vannak. Míg a megyék megtartották 1848 előtti szerepkörüket, addig lassankint természetszerű befolyást engedtek a kormánynak is a megyei közigazgatásra és innen van azután az a másik sajátszerű jelenség, hogy a jelen törvényjavas­latot kivéve, nem hozatott törvény, mely köz­igazgatási szervezetünket érintvén, mindenkit teljes mértékben kielégített voma, mert két hom­lokegyenest ellenkező rendszer compromissumá­nak a szüleménye: már pedig a compromissumok természete, hogy avval egyik fél "sincs egészen kibékülve. Ezt nem rovom fel hibául az előbbi törvényhozásoknak és kormányoknak; sőt poli tikai bölcsességet látok abban, hogy nem siettek a kérdés végleges elrendezésével és megoldásá­val, mert minden törvény csak akkor mehet át teljesen a nemzet vérébe, csak akkor teremheti meg a várt gyümölcsöket, ha annak szüksége átment a köztudatba. De a mint nem rovom fel hibájául az előbbi kormánynak, épűgy elismeréssel adózom a jelenlegi kormánynak és a ininisterelnök úrnak, hogy most, midőn a parlamenti felelős kormány­rendszer nálunk teljesen meghonosult és a nem­zet átlátja ennek az előnyeit, terjesztette be a törvényjavaslatot, hogy bevárta azt a pillanatot, midőn az ország közvéleménye erre már teljesen elő van készítve. (Helyeslés jobb felöl.) A kérdést olyképen oldja meg, hogy meg­adatik a kormánynak az, a mi őt felelősségénél fogva illeti és régen megillete volna; de meg­hagy atik az önkormányzat is oly széleskörű jogokkal, oly alapokon, a milyenekhez foghatót Európa más államaiban a t. képviselő urak fel­mutatni nem tudnak. Meghagyja azonban a vár­megyét, mint politikai testületet is. Mocsáry Lajos t. képviselőtársam a politi­zálás jogáról tegnap úgy nyilatkozott, hogy az nem sokat ér; de én kíváncsi vagyok rá, hogy ha a kormány az ellenkezőre tokélte volna el ma­gát és a törvényjavaslatot úgy nyújtotta volna be, hogy a megyék politizálás! jogát megszün­teti, nem épen arról az oldalról hallottunk volna-e súlyos vádakat; (Igaz! Úgy van! jobb felöl.) kiváncsi vagyok, nem mondták volna-e a t. kép viselő urak, hogy íme, a kormány a vélemény­nyilvánítást, a gonlolat szabadságát is el akarja nyomni, fél a közvélemény nyilatkozataitól. (Igaz! Ügy van! jobb felöl.) Azt hiszem, t. ház, hallot­tuk volna ezeket talán súlyosabb alakban is, ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom