Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

493. országos Més 1891. június Lén, hétfőn. 293 szellemet, az alkotmányosság szellemét, ha kizárjuk a vagyonos osztályt a kormányzatban való részvétből; növeljük az ellenszenvet a kormányzat iránt, szaporítjuk a hívat; lókat; (Úgy van! a szélső balodalon.) különösen pedig drágítjuk a közigazgatást, mert a javadalmazást a hivatalnok állásához és szükségleteihez kell mérnünk, a kiknek fizetésükből kell megélniük. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ámde nem a költségek megtakarítása itt a fődolog; sokkal fcntosabb ennél a közszellem és polgárérzék életre keltése, az alvó vagy hamis úton tévelygő erők és a szétszórva heverő tehetségek felhasználása ; (Úgy van! a szélső baloldalon.) az összhang a nemzet szelleme, eszméi, szükségletei és a közhatóságokéi közt; felpezsdítése a haza, a polgári önállóság és a, nemzeti becsület iránti érzületnek. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A javaslatot a beszédemben felhozott indokoknál fogva (Felkiáltások a szélső baloldalon: Nem fogadom el!) . . . elfogadom. (Élénk helyeslés és derültség a jobboldalon.). Herman Ottó: T. ház! Azzal a tudattal élek szólási jogommal, hogy rövid pailamenti multam legfontosabb pillanatában szólalok fel. Sem ezelőtt, sem ezután nem lesz soha többé alkalom, hogy annyira át legyek hatva kötelességem érzetétől, mint most; mert érzem és tudom, hogy nemzetem legszentebb jogainak megvédésében emelem fel szavamat. (Helyeslés a szélső baloldalon.) És engedje meg nekem Apponyi Albert gróf képviselőtársam, hogy ha ő szükségét látta tegnap szavazatát körülírva megokolni, én ugyanazt tehessem. Épen oly hosszas és alapos gondolkodás után, mint ő, meggyőződésem megérlelésével és lelkiismeretem parancsát követve jutottam arra az eltökélésie, hogy a szőnyegen levő törvényjavaslatot, mint nemzetem jogait fenyegetőt és sértőt, nem fogadhatom el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A midőn ezt kimondtam, t. ház, legyen megengedve, hogy én ne foglalkozzam e tárgygyaí abban az irányban, a melyben foglalkoztak a vita eddigi szónokai. Nem azért nem akarok azzal abban az irányban foglalkozni, mintha én e fejtegetéseket kicsinylenem, vagy azokat szükségteleneknek találnám ; hanem azért, mert szükségét látom annak, hogy épen a tárgy rendkívüli fontosságánál fogva minden oldalról világíttassák meg annak lényege s tárjuk fel a nemzet előtt teljesen azt, hogy miről van itt tulajdonképen szó. (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Ha a kérdést lényegében veszszük és kutatjuk annak talajdonképeni természetét: akkor három szempont az, a mely rögtön kidomborodik. E három szempont három kérdésbe foglalható össze. (Halljuk! Halljuk!) Minek tekintjük a nemzetet? Vájjon tekintjük-e élő organismusnak, a mely fejlődik a saját maga törvénye szerint, mely mélyen gyökerezik a természetben magában? Vagy pedig a nemzetben azt az éretlen, teielendő tömeget látjuk-e, a melynek sem gondolata, sem törekvése, sem iránya nincs és a melynek gyámra van szüksége ? Vagy végre látunk-e benne egy plasticüs massát, amelyből mindig valamely magasabb cselekvő és irányzó kormányhatalom, ha akarja bábot, ha akarja szobrot formálhat, szóval csinálhat belőle bármit is? T. ház! Ha én ebből a három kérdésből indulok ki, nem ítélhetem meg e törvényjavaslatot, ált;iIában a közigazgatás kérdését más szempontból, mint csupán csak abból, hogy e nemzet élő organismus, melynek megvan a maga fejlődése. S ez a fejlődés törvényen alapszik; oly törvényen, a melyen emberek és hatalmak sokszor próbáltak mesterkélni; de a melyet megakasztani vagy megszüntetni egyáltalában lehetetlen volt. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalról.) T. ház! Csupán ez a felfogás az, a meby összeegyeztethető azzal a fogalommal, a mely sokszor hangzik fel itt, a nélkül, hogy azt alaposan valaki megmagyarázta volna: a közszabadság fogalmával. A közszabadság lehet phrasis is; de alapjában nagyon mély értelmű dolog és csak akkor forr össze az élettel és követelményeivel, ha megadjuk az organismusnak a tért arra, hogy fejlődhessék. Ebben a fejlődésben rejlik az igazi közszabadság minden garantiája. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Legyen ebből a szempontból ennyi elég s vegyük a második szempontot: az iigynevezett terelő hatalmat, a incly a nemzetben egy oly tömeget lát, a melyen gondviselésszerííen uralkodni szükséges vagy hasznos. Hát, t. ház, ki volt mondva már ma is, hogy az absolutisticus felfogás a kőkorszaktól kezdve minden korban uralkodott s ez a felfogás az összes terelő hatalmaké, a melyek absolut kormányformával uralkodtak, s a melyek éltek a phrasissal itt is, másutt is, hogy tudniillik ők a népek gondviselői, boldogítói. Ezek a halálos ágyukon rendesen szeretetöket testálták a népnek. (Elénk teUzés a szélső baloldalon.) Ha én az előttem fekvő javaslatot lényeges oldaláról veszem, a legjobb akarattal sem birok találni semminemű lényeges különbséget e törvényjavaslat intentioi s azon törekvések közt, melyek az absolutismust minden időben jellemezték és ma is jellemzik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.)