Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

290 498. országos ülés 1891. Jnnlus Lén, hétfőn. mi még rosszabb, saját felfogásán indul el, valódi néven az önkényre appellál. Nem is várom tehát és nem is várhatja senki ettől a törvényjavaslattól, hogy az megszűntesse, vagy egyelőre csak enyhítse is azt a deprimáló ellentétet, amely a közigazgatás egyformán megkívántató két kelléke, egyfelől annak mozgékonysága, a helyi szükségletek és viszonyok iránti komoly érdeklődése, másfelől pedig a jogrendhez való teljes alkalmazkodása közt fen forog. Sőt jól tudom, t. ház, hogy ez az ellentét a legszerencsésebben reformált szervezet mellett is fokozottabb mérvben fog nálunk a bureaueratismus egyoldalúságára és túltengésére vezetni, mint bárhol egyebütt. Fokozottabb mérvben, mert hazánkban épen a megyei intézmény önkényes sáfárkodäsa és tehetetlensége régen kiirtotta a közönség lelkületéből még a csiráját is ;mnak az érzékeek. hogy neki a kormányzattal szemben nemcsak kötelezettségei vannak, hanem jogok is állanak rendelkezésére. Fokozottabb mérvben, mert közvéleményünk régtől fogva minden szabadságot a kormányzattal szemben, minden polgárjogot a kormányzat terén és minden igényt a hatóságok működése iránt abban a csekély és nevetséges garantiában keresett és talált is teljesen kimerítve, a melyet neki a 6 évenkint elkövetkező tisztújítás nyújtott. (Úgy van! jobb felöl.) Nem a közvetlen javulást igérő gyógyszert, hanem csak a jövő fejlődésnek alapját keresem tehát a jelen törvényjavaslatban lerakva s ebből a szempontból is teszem azt fejtegetésem tárgyává. (Halljuk!) Két fő tekintet lebegett szemem előtt és dominálta meggyőződésemet, midőn egy év előtt a közigazgatás gyökeres reformját sürgettem. Az egyik tekintet volt a kormányzat hatósági szervezetének államosítása, hoíry a központi felelős kormánynak s általa a népképviseletnek hierarchice alárendelt tisztviselői kar consolidálnunk segítsen a nemzeti államot és szorosabbra fűzze ez ország minden alkatrészét. Elismerem, hogy e várakozásom feltételei meg vannak a javaslat intézkedéseiben s azért általánosságban megszavazom azt. A bureaucraticus szervezetnek e javaslatban foglalt megállapításit egészben véve szerencsésnek találom. A különböző közigazgatási ágak csoportosítása és beillesztése az alárendeltség létrájába, nemcsak a kormányzat egységes vezetését teszi lehettővé, de egy főispáni kar kellő felügyelete mellett, a mely fontos feladatának színvonalán áll, meg fogja teremteni a pénzügyi 8 az általános közigazgatás között idáiglan sajnosán nélkülözött összhangot. (Úgy van! jobb felöl.) Meg vagyok győződve, hogy úgy itt, mint a házon kivtíl senki nem akad, a ki csak egy jottát is engedni akarna a javaslat ezen részében csak általánosságban kimondott, de sanctioját a közigazgatási bírósági és a fegyelmi törvényektől váró azon alapelvből, hogy minden tisztviselő hibái vagy mulasztásaiért teljes felelő seggel és kártérítéssel tartozzék. Azt hiszem, a t. túloldallal egyetértünk abban, hogy a kormányzat minden közegének, ki hivatalos eljárásában az állam souverain hatalmával rendelkezik, kinek akarata előtt mindenki meghajolni kénytelen, hogy minden tisztviselőnek — mondom — mindig feje felett álljon a maga teljes és kérlelhetlen szigorával a törvény ; az a törvény, mely az egyéni és a közszabadságnak ez ország minden talpalattnyi földén a hatóságokkal szemben is tökéletes védelmet biztosít. Ámde midőn a tisztviselőtől minden, még a gondatlanságból, vagy az egyéni képtelenségből okozott kárért is teljes felelősséget kívánunk, valóban elodázhatlanúl óhajtanom kell, hogy a hivatalok betöltése is felelősség mellett eszközöltessék. Ha nem mérlegelném is a kinevezés és a választás előnyös és hátrányos oldalait; ha nem hallottam volna is azokat a fényes és erős érveket, a melyeket két nap előtt e részben gr. Apponyi Albert t. képviselőtársam felhozott; és ha nem látszik is Magyarországon a választott és illetékes helyről — az államtitkár szájából — kifogásolt közigazgatási karral szemben egy Lüszke-égünk méltó tárgyát képező kinevezett bírói szervezetet: akkor is maga az előbbi tekintet elég volna arra, hogy a. kinevezési rendszernek őszinte híve és pártolója legyek. Felhozzák a kinevezési rendszer ellen, hogy az előmozdítója az illetéktelen hivatal vadászatnak, a mindent felülről váró hízelgés és szolgalelkűségnek. Eszembe jut ezzel szemben egy előkelő publicistánknak, b. Eötvös Józsefnek, a választási rendszer ellen tett következő megjegyzése: » Mióta a nép kegye hivatalokat osztogat, a hízelgőknek egy új neme támadt, kik tanácstermekben és piaezon a választók irányában ugyanazon fortélyokkal élnek, melyeket századokkal előbb hihetőleg valamely fejedelem, nagy úr, vagy legalább azok komornyikja előtt használtak volna.« Kétségtelen, t. ház, hogy mindegyik rendszernek meg vannak a maga fogyatkozásai. A különbség köztük mégis az, hogy a kinevezésnél a legilletékesebb szakember bírálja el a pályázók tehetségét és szorgalmát, míg a választásnál a hivatalos működésben járatlanok döntenek kevésbbé a pályázónak szakértelme és képességei, mint iránta való egyéni hajlamuktól