Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.

Ülésnapok - 1887-493

274 498. országos ülés 1891. jnninsl-éu, hétfon. igazgatási reformnak; miért kezdik épen a szervezeti és nem a materialis kérdéseken és miért akarják végrehajtani ily rendkívüli erőltetéssel? A ki behatólag foglalkozott úgy az előzményekkel, mint az előttünk fekvő javaslatok tartalmával, nem zárkózhatik el azon észlelet előtt, hogy itt a ezél nem a jó közigazgatás, nem az e téren tapasztalt bajok orvoslása, hanem egészen más valami. Nem komoly törvényhozás az, melynek czélja a nemzeti élet felmerült szükségleteinek kielégítése: ez csak az a neme az ukáz és Verordnungszerű törvénygyártásnak, melynél opportunitási indokokból, politikai, párt és személyes érdekek kielégítése czéljából történik vissszaélés törvényhozói hatalommal. Nem más itt a czél, mint új hatalmi eszközök szerzése a tényleges hatalom számára. Ha őszinte akart volna lenni a beterjesztő kormány és parlamenti bizottság, nem azt a czímet kellett volna választani: törvényjavaslat a vármegyei közigazgatás rendezéséről«, hanem ezt: »törvényjavaslat a fennálló kormány és parlementi többség hatalmának megerősítéséről és örökidőkre való biztosításáról«. Észlelhette ezt bárki a tárgyalás előzményeiből, de teljes bizonyítékot meríthet magának az előttünk fekvő javaslatnak tartalmából. Ha a jó közigazgatás volna a ezél : ezzel való foglalkozását azzal documentálta volna a kezdeményező kormány, hogy indokolását a fenforgó bajoknak és hiányoknak tüzetes és részletes leírásával s azok forrásainak felderítésével kezdje meg. Ezt egyáltalában nem teszi : beéri azokkal az általános phrasisokkal, melyekre évek óta koptatnak a journalistieában azok, kiknek a közigazgatási gyakorlatról fogalmuk sincs. De ugyanezt bizonyítják a reformmunkálat előzményei. A t. kormány távolról sem enquétezett annyit e nagy terjedelmű és fontosságú kérdésben, mint ennél hasonlíthatlanúl kisebb érdekű tárgyakban; az egész enquétezés egy főispáni tanácskocmányból állott: tehát a t. kormány nem azoknak a véleményére volt kíváncsi, kik a közigazgatás igazi szakemberei, nem hívott be alispánokat és más megyei embereket; hanem egyedül a maga bizalmi embereit, a főispánokat, kik a közigazgatással tényleg nem foglalkoznak, kiknek feladatukat politikai és pártérdekek gondozása képezi. (Igaz! Úgy van! a szélsőbalon.) Ebben azatán el kell ismerni, hogy az igazi szakemberekhez folyamodott. A milyen volt a tárgygyal való elbánás a kormány körében, olyan volt a képviselőház bizottságában is. Szólhatunk erről, mert tanácskozásai a hírlapok útján köztudomásúak lettek. A bizottság épúgy mellőzte közigazgatási állapotainknak, illetőleg miseriáink okainak beható tárgyalását; a bizottságnak jeles és ifjú tagjai nem az életből és gyakorlatból, melyről alig is bírhatnak ismerettel, hanem csak az elébük tett szövegből okoskodtak. Az egész bizottsági tárgyalás nagyban és egészben nem volt egyéb, mint pártköri békealkudozás, közelítő és visszavonuló lépések, szeretetreméltóságok kicserélése, atyafiságos alkudozás az ősi magyar önkormányzat felfeszítésének dicsősége (Úgy van! Úgy van! Élénk tetszés a szélső baloldalon) s a majd élvezendő új hatalmi eszközök felett. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) De kétségtelen bizonyíték maga a javaslat, a mint előttünk áll a maga §-aiban, maga a javaslat tartalma. Mert mi ez a törvényjavaslat, t. ház ? Semmi egyéb, mint azon módon, egész lényegében való változatlan fentartása annak az annyira leszólt, ócsárolt és annyira tűrhetetlennek állított eddigi gyakorlatnak; nem egyéb, mint codifícálása a 20 év alatt létrejött ferde irányit fejlődésnek. Fentartása igenis az eltorzított, bureaucratiával telített régi megyéből csinált hamisítványnak. De helyre kell igazítanom azt a szót, hogy változatlanul. Nem változatlanul annyiban, hogy mindaz, mi az eddigi gyakorlatot olyanná tette, a milyen : mindaz, mi az eddigi miseriákat előidézte, fokozva és kiélesítve van az előttünk fekvő javaslatban ; ellenben meg van ölve mindaz, a mi és ez főleg a választás volt, az eddigi rendszert annyira-mennyire tűrhetővé tette, a mi szelídítette annak a hallatlan kontárkodásnak következményeit, mely az ősi önkormányzati rendszer meghurczolásával, í természetéből való kiforgatásával, depravatiojával több mint két évtizeden át elkövettetett. Mi tette oly gyarlóvá közigazgatásunkat ? Az, hogy az önkormányzat keretét bureaucraticus lommal tömték tele s ez által az önkormányzati tevékenységet megbénították. Ösztönszerűleg hajlottakabureaucratiához, mert a központi kormány állandóan oly férfiak kezében volt, kikben nem volt érzék a szabadság iránt, a kik előtt, mint azt itt százszor és ezerszer kimutattuk, mindenek fölött álló érdek volt saját hatalmi érdekeiknek biztosítása. Erre volt irányozva a két évtized óta fennállott kormányok egész figyelme ; ez volt czélba véve azzal az örökös organisatióval és reorganisatióval, melyek által az ősi önkormányzati rendszer fokról-fokra denaturáltatott. Lehet-e csodálni, hogy az ily közigazgatás jól nem működhetett? Maradjon meg a választási rendszer, vagy hozatíassék be a kinevezés, mindaddig, mig ez a bureuaeraticus szellem fog a központban uralkodni s onnan a törvényhatóságokra kiáradni, jó közigazgatásról, olyanról, mely az igazi és életteljes önkormányzattal versenyezhetne, szó sem lehet. A megyei közigazgatás bureaucratiálását most már teljessé teszi az úgynevezett reform. Vegye szemügyre bárki a honvédelmi irka-firkának, jelentésnek,