Képviselőházi napló, 1887. XXIII. kötet • 1891. április 13–junius 4.
Ülésnapok - 1887-490
490. orsíligos aiés 1891. májút 26-án, koildea. 207 által oly intézkedés történt, mely maga után vonta a papírpénz értékének emelkedését: következőleg ez oly tényező volt, a mely közrehatott a kifejlődött jogviszonyok és a pénzérték emelkedésére. Azonban itt három szempontot kell figyelembe venni. Az első az, hogy az állam erre nemcsak jogosítva, de kötelezve volt, mert ellenkező esetben a valuta teljesen elértéktelentílt volna az ezüst beözönlése miatt és így nem őrizte volna a valutát. Másodszor, midőn ezen intézkedés történt, az állam a hitelezők érdekeinek tett szolgálatot, következőleg a hitelezők azt a körülményt, hogy itt előnyben részesültek, megköszönhetik ugyau, de ebből jogot nem formálhatnak. De van egy harmadik szempont. Mi történt volna ugyanis, ha az ezüst veretesek megszűntetése nem történik vala meg, sőt mi történnék ma is, ha az ezüst veretése szabaddá tétetnék ? Az, hogy rövid idő alatt a paritás helyre állna a papir és az ezüst közt és bekövetkeznék tényleg az, a mit jogilag vitatok. Ezekből azután az resultál, hogy felfogásom szerint az állam többre kötelezve nincs, mint arra, hogy az arany valutára való átmenet esetén a papírpénz tulajdonosai megkapják azt az értéket, melyet törvényes érczpénzben a törvény megállapít, vagyis megkapják aranyban az ezüst piaczi értékét. Ennél kevesebbet adnia nem lehet, mert az a devalvatiót állapítaná meg, többet adni lehet, mert a többen a kevesebb is benne foglaltatik. A kérdés most már az, hogy mi történjék az új relatio megállapításánál ? Az ezüst piaczi értéke vétessék-e alapúi, vagy a papir tényleges értéke, vagy a kettő közt valami? Én, mint mondám, azt a theoriát, mely az árfolyam átlagra hivatkozik, igazoltnak nem tartom. De ha máiáltalában átlagról lehet szó, azt szerintem nem az árfolyam átlagára kellene alapítani, hanem arra az érdekellentét átlagára, mely az adós és hitelező közt fenforog, vagyis azon érdek-ellentétek átlagára, mely keresi azt a relatiot, a mely a kettő érdekét méltányosan kielégíti. És ebben az államnak a mai ezüst árak mellett oly szabad keze van, hogy jog és érdek megsértése nélkül telj"esen egészséges relatiot állapíthat meg. Ebből kiindulva, bátor vagyok felemlíteni, hegy a közvélemény meglehetősen álást foglalt a 2 frankos, a 80 krajczáros aranyforint mellett s igen helyesen, mert ez két nagy érdeket elégít ki, miután egyfelől megörökíti a 25 százalékos agiót, másfelől pedig lehetségessé teszi, hogy kisebb pénzegységre való átmeneteit, a melyre én is rendkívül nagy fontosságot és súlyt helyezek, mert e két frankos forint akár szorozva, akár osztva kettővel, a kis forgalomra, a melynek érdekeit nagyon meg kell figyelni, ha hosszá időre kiható zavaroktól és nagy visszaélésektől tartani nem akarunk, — nagyon könynyűvé teszi a számítást. Ha tehát ezt, mint relatiot megállapítani lehet — pedig a mai helyzetben hitem szerint lehet -— akkor ezt meg kell állapítani; ha pedig a relatio megállapítása ez alapon lehetetlenné válnék : akkor felfogásom szerint nem lehetne kisebb pénzegységre átmenni, mert akkor a kis forgalomnak olyan rendkívüli zavarokkal kellene megküzdenie, a melyet az államnak sem megtűrni, sem megengedni nem lehet, mely esetben azután meg kellene a forint egységnél maradni. De, t. ház, ezen relatio kérdésének megállapításával szoros összefüggésben van a veretendő érmek milyensége is. Az első pillanatra e kérdés igen jelentéktelennek látszik, pedig ha jobban megnézzük, ennek nagy hordereje van. Mert, ha az éremnek túlságos kevés nyerssuly adatik: akkor ez könnyen a pénz mobilisatiojához vezethet, mert az ilyen pénz az arbitrage czéljaira sokkal alkalmasabb, miután olcsóbban szállítható, olcsóbban átverethető; de sokkal alkalmasabb ipari czélokra is, mert a dolog természetében fekszik, hogy ha az érem kevés idegen tartalommal bir, sokkal könnyebben és olcsóbban használható fel mind a két irányban. Ez magyarázza meg azt is, hogy miért nem látjuk mi a körmöczi aranyakat, a melyek rendkívüli finomsággal bírnak, olyannal, — a minővel a világon talán csak egy pénz bírt, a régi Napoleon-pénz: mert az arbitrage és az ipar czéljaira alkalmasak voltak, szállításuk pedig nem került annyiba, mint ha azok több idegen tartalommal birtak volna. Ismétlem tehát, t. ház, hogy egy hibás érem nagyon könnyen vezethetne annak mobilisatiojára. Viszont azonban túlságos idegen tartalommal bíró éremmel pedig az a baj lehetne, hogy a váltóárfolyam alakulásánál hátrányban állanának más államok érmével szemben, a mi felfogásom szerint szintén hiba volna. Törekednünk kell tehát e tekintetben lehetőleg a hatalmasabb államokban fennálló éremkeverék létesítésén, vagyis azon, hogy az étem oly keverékből és oly sulylyal verettessék, a mely a pénzforgalomra sem egy, sem más irányban hátrányosan fejlődni nem fog. T. ház! Csak igen röviden fogok megemlíteni néhány momentumot azon előzetes kérdésekből, a melyek mielőtt a valuta-reform megoldatott, a monarchia másik államában rendezenüők. (Halljuk! Halljuk!) Ezek közé tartozik első sorban az államjegyek bevonása, a mely némi összefüggésben van azon kérdéssel, hogy vájjon tiszta arany valuta hozassék-e be vagy pedig esetleg csonka valuta. Erre is megmondom röviden véleményemet. Németországban a helyzet más volt, midőn a valuta-reform keresztíílvitetett:
