Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-451
451. országos ülés február i én, szerdán. 1891. 48 megtenni, a melyekkel indokolni kívánom, miért tartom a törvényjavaslat intézkedéseit helyesebbeknek, mint Gaal Jenő t. képviselőtársam határozati javaslatának pontozait. En különösen azt tartom helyesnek ezen törvényjavaslatban, hogy tulajdonképen történelmi alapon áll, mert tekintetbe veszi miudazo.i intézményeket, a melyek a munkás betegsegélyezés körében Magyarországon eddig létrejöttek. Azonban miután köztudomás szerint — a mint ezt minden oldalról elismerték — ezek nem elégségesek sem számukra, sem anyagi erejükre, sem pedig különösen a részesítettek számára nézve: gondoskodik a törvényjavaslat arról, hogy szélesebb alap adassék az intézménynek m igának. Most az a kérdés, hogy melyik erre a szélesebb alap? Minthogy pedig nem lehet diktálni gyári pénztárakat, szövetkezeti, egyesületi pénztárakat, nem lehet diktálni ipartestületi pénztárakat, hanem ennek létesítése és fentartási egészen az érdekelt felek szabadságára és kezdeményezésére van bízva: igen természetes, hogy ha azt akarjuk, hogy ez az intézmény általánosítandó és hogy az a társadalom és különösen a munkások minden rétegében és az országminden részében elterjedjen, akk >r kényszert kénytelenek vagyunk alkalmazni. Már most az a kérdés, hogy a kényszer milyen alapon és milyen formában lehetséges : azon az alapon-e, melyet a törvényjavaslat ajánl, midőn kerületi pénztárakat indítványoz, vagy pedig azon az alapon, melyet Gaal Jenő t. barátom ajánl, midőn ezt a községekre akarja bízni'? Mindazon tekintetek, melyek itt kifejttettek, engem arról győznek meg, hogy a törvényjavaslat intézkedései sokkal helyesebbek. Ehhez én még csak két szempontból kívánok megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik tisztán magának a dolognak úgyszólván üzleti technikája Mert tagadhatatlan, hogy bár ez szorosabb értelemben véve biztosítási ügy, de a betegség koczkázatával lévén összefüggésben, bizonyos koczkáztatással jár. Már most az a kérdés, hogy úgy olcsóság, mint fizetési-képesség szempontjából milyen beosztással lehet a legkisebb koczkázt atást elérni. Mert ez a kérdés lényege. Ha tisztán községekre szorítjuk azt: akkor — azt hiszem — az ott túlterheléssel járna és a községek sem szellemi, sem anyagi tekintetben kellő elemekkel nem rendelkeznének ; másfelől sem a kezelés, sem a befizetés kellően nem eszközöltetnék és a község sem kórház, sem gyógyszertár, sem orvos tartása szempontjából kellőleg intézkedni képes nem volna. (Helyeslés jobb felől.) Ezért szükséges és czélszerü nézetem szerint a törvényjavaslatnak intézkedése, mely kerületeknek létesítését teszi lehetővé. De másfelől a risico is így oszlik meg jobban, nemcsak azért, mert nagyobb szám csoportosítható, de mert különböző minőségek és különböző elemek köttetnek össze. S erre kívánom különösen a t, ház figyelmét felhívni. Ausztriában életbe léptették a betegsegélyezést s ott arra a tapasztalatra jutottak, hogy a testületek betegsegélyezési egyesületei többnyire hiánynyal dolgoznak, míg a kerületi pénztárak fölösleggel. És ez a dolog természetében fekszik. Mert az egyes iparosok, például a fodrászok vagy üvegesek nincsenek kellő számmal és mert bizonyos önzéssel és bizonyos részrehajlással járnak el. Sőt többet mondok : vannak bizonyos betegedési esetek, melyek bizonyos szakmákban gyakrabban fordulnak elő, mint a többiben s ennek következtében a pénztár vagy igen könynyen zavarba jön, vagy nagyobb hozzájárulási hányadot kell megállapítania. Holott, ha a pénztárak több különböző elemet foglalnak magukban, akkor a betegedési esetek is jobban megoszlanak s így a hozzájárulási hányad is leszállítható s biztosabb alapot lehet teremteni. Azt sem lehet tagadni, hogy ha kisebb körre, pél\ dául a községekre szorítják azt, a mint ezt Graal Jenő t. barátom indítványozza: akkor a localis bajok és betegségek könnyen nagy zavart idézhetnének elő. Mert méltóztatik tudni, hogy nemcsak or! szagos ragályos betegségek vannak, hanem helyi : tífuszok és más bajok is léteznek. Ilyenkor pedig a l tömeges betegedési esetek a pénztárakat igen könynyen zavarba hozhatnák; holott hogyha egyes ! testületnél nagyobb körre oszlik a koczkázat, ! a hozzájárulás is sokkal kevesebb és a pénztárak jobban megfelelhetnek felad itaiknak. Gróf Károlyi Sándor t. barátom azt mondta, hogy mért bántjuk ezeket a kérdéseket, miért nem hagyjuk meg a pénztárakat tisztán az egyesületeknek és szövetkezeteknek és miért nem ruházzuk fel azokat az ellenőrzési joggal? Az előadó úr által e tekintetben felhozott, adatokkal szemben, én számokkal a t. háznak szolgálni nem akarok: de igen szembetűnő példa e tekintetben Anglia, a hol az egyes munkásszövetkezetek pénztárai kötelesek számadásaikat a registraló bureaunak bemutatni. Csakhogy ezt a létező egyleteknek alig a fele teszi meg. És mégis mit tapasztalunk ? Azt, hogy a kisebb egyletek évenként tuczatszámra buknak meg, hol sikkasztások, hol kimerülés, hol pedig a ! tagoknak elégtelen száma következtében, Hogyha tehát az egész umnkás-betegsegélyzés ügyét e csekély és igen is megbízhatatlan, változékony alapra akarjuk fektetni, a melyen eddig i« fennállanak ezen egyletek : akkor akármilyen ellenőrzéssel és szövetkezéssel látjuk is azt el, az rendeltetésének megfelelni nem fog. (Élénk helyeslés jobb felöl.)
