Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-451
451. országos ülés február á-én, szerdán. 1891. 4> minden országában és lijabban, fájdalom, nálunk is felállítottak és megvalósítani törekszenek. Azt hiszem tehát, hogy igen helyes dolog a túlzott követelések útját náluk elvágni, mert a mi törekvéseinkkel nem az ő czéljaikat akarjuk megvalósítani, hanem egészségügyi és szegényügyi kérdések tekintetében kívánunk czélszeríí intézkedéseket tenni. Sem többet, sem kevesebbet; annyival inkább, mert nem lehet tagadni, hogy ezek az intézkedések is nagy teherrel járnak, minthogy a társadalmi osztályok között való viszonyt némileg érintik és módosítják. Mert tagadhatatlan az, t. ház, hogy az egyik társadalmi osztály terhéböl keletkezik az a segély, az a támogatás, mely a másik társadalmi osztály javára válik. A munkaszünet által is az egyik társadalmi osztály keresete rövidül meg azért, hogy egy másik társadalmi osztály egészségügyi és erkölcsi szempontból a pihenés jótéteményében részesüljön. És ezért különösen örülök, hogyha e tekintetben a t. ház másik oldaláról úgy Graal Jenő, mint gr. Károlyi Sándor, de különösen Beöthy Ákos t. képviselőtársam beszédeikben — a melyekkel, a mennyiben a miniszter úr azokat nem méltóztatott érinteni, én leszek bátor foglalkozni — mondom, beszédeikben nem egyes kifogásokkal éltek, a melyek a törvényjavaslat ellen felhozhatók, hanem annak szellemét és irányát vizsgálták és ez irányban, megvallom, nagyon kellemesen voltam meglepetve. Mert az a szellem és irány, a mely abban az állami oninipotentia ellen lép fel s az a szellem és irány, mely a társadalmi tevékenységet intacte akarji megtartani és arra utal: ez a szellem és irány eddigelé legalább, csekély felfogásom szerint, ily természetű kérdésekben azt a pártot nem mindig vezette. Örömömet fejezem ki a fölött, hogy most ezt a szellemet és irányt veszem észre. Mert ne méltóztassék tőlem e tekintetben szemrehányásnak venni, ha azt mondom, hogy eddigelé a hitelszövetkezeti kérdéstől, a mely gr. Károlyi Sándort annyira s oly dicséretesen'érdekli, egé Szén az iparügy minden kérdéséig, általában a társadalmi érdekek bármely felmerülő concret alakjaival szemben, arról az oldalról (a baloldalra mutat) évek hosszii során át folyton az állam közvetlen beavatkozását hallottuk hangsúlyozni. Ez tagadhatatlan és ha arról az oldalról egyúttal a socialismus olajcseppjeinek csepegtetését hallottuk s ha egyúttal hallottuk a gyöngébb, a kis ember védelmének feltétlen követelését: nagyon örvendetesnek tartom, hogy — feltevésemben, meglehet, csalódom — ez az általános jelszó ott (a baloldala mutat) messzebbmenő követelésekkel nem áll összeköttetésben. Most ugyanis azt látom, hogy azon csekélymérvü EÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. XXII. KÖTET. kényszerrel szemben is, melyet e javaslat e kérdésben valósítani akar, némileg visszautasító, illetőleg ridegebb és szigorúbb álláspontot foglalnak el. Én ugyan nem tartom ez álláspontot a szőnyegen lévő javaslattal szemben indokoltnak ; de mindenesetre örvendetes dolognak tartom az álláspontot magáért az irányért, azért, mert az e házon kivűl lévő körök legalább meggyőződhetnek arról, hogy a magyar törvényhozásban, legalább ez idő szerint, nincsenek oly irányzatok, a melyek azon törekvéseket mozdítanák elő, a melyekkel a külföldi munkásmozgalmaknál általában mindenütt találkozunk. S ezt azért tartom szükségesnek kiemelni, mert kétségtelen az, hogy a tapasztalás már eddig is bizonyítja, hogy mekkora illusioban ringatták magukat a külföldi államok akkor, midőn azt hitték, hogy ily természetű, tehát nem szoros értelemben vett socialis, hanem inkább egészségügyi, vagy pláne ipartechnikai törvényhozási intézkedések által a munkásmozgalmat csilapítani sikerűi. Már tiz éves a német törvényhozásnak ez az irányzata s látjuk az eredményeket. Németországban ugyanis arra számíttottak, hogy lekötik a munkásmozgalmat; arra számíttattak, hogy a strike-ok nem fognak szaporodni, vagy talán épenséggel meg fognak szűnni; s ezzel ellenkezőleg azt látjuk, hogy a munkásmozgalom Németországon jobban erősödött, mint valaha s látjuk a strikeoknak óriási mértékben való szaporodását, Tiz évi működésnek és erőfeszítésnek, sok biztató szónak és érdekes törvényhozási experimentumnak az eredménye az, hogy 1889. évi január 1-étől 1890. évi április haváig, tehát 16 hónap alatt Németországon 1131 strike volt. Ez az egy adat bizonyítja, hogy itt semmiféle közeledés, semmiféle csilapítás s kibékülés el nem éretett. Ez a tíz évi fáradságos munka eredménye. Francziaországban szintén azt tapasztaljuk, hogy 1882-ben volt 182 strike, 1889-ben volt 821 strike. Amerikában azt tapasztaljuk, hogy 1881-ben volt 471 strike, 1886-ban 1411 strike, a mely Amerikának 30 millió dollár veszteséget okozott s melynélfogva a munkások 1,700.000 dollár veszteséget szenvedtek. Ezek az adatok eloszlatják az illusionak azon részét, a melyet azon jóakaró törvényhozók táplálgattak, a kik azt hitték, hogy a munkásmozgalmakat törvényhozási intézkedésekkel el lehet oszlatni. Másfelől azonban, a dolog érdemét tekintve, tudjuk, hogy azon programmok, melyeket a munkásmozgalmak felállítanak — még pedig nem ideiglenesen és elszórtan, hanem egyöntetűen és évtizedes következetességgel és melyeknek máiMagyarországon is vannak hívei, bár örvendetesen csekély számmal — nálunk nincsenek való6
