Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

}§ 4S8. orsatgos ülés fetortrAr 8-4n, kedden. 1891. ismeri: a kerületi betegsegélyezési pénztárakat, a gyári vállalatoknál meglevő pénztárakat, építési vállalatoknál lévő pénztárakat, ipartestületi pénztárakat és bánya-társládákat. Ez öt. Ezek a kormány által protegált pénztárak. A hatodik a maífán-egyesűlés útján létesített betegsegélyző pénztárak. Ezek azok, a melyeket az állam elállamosítani akar, vagyis az ő állami socialismusában a társadalom egészséges fejlődését megakarja fojtani. Nem oly nehéz e dolgot bebizonyítani. Magyarországon a betegsegélyezést, mielőtt az állam felfedezte, illetőleg gyakorolta volna — hisz nem is gyakorolta idáig — maguk az iparosok vették kezökbe és csináltak kétféle szervezetet. Az egyik, az iparos szakok szerinti szervezet, melyben a kisiparosok és azok segédei maguk közt városonkint, kerület'.'nkint, ruunkakörönkint alkottak 80 egynéhány kisebb segélyegyesületet, melybe befizettek, tőkét gyűjtöttek és azokat minden felügyelet nélkül, vagy csak igen csekély felügyelet melleit úgy a hogy szervezték, természetcsen hatósági jóváhagyás mellett, alapszabályok felterjesztésével. E kis körök azért teljesítették feladatukat jól, mert a tagok egymást ismerték. Csupán oly segédek állottak be tagnak, kik úgy szólván ezéhbeliek voltak és kik a személyes ismeretség révén ellenőrizték egymást. A másik, ennél alkalmasabb szervezés a munkások általános betegsegélyező pénztára. Ez 50,000 tagot számít és Budapesten van egy nagy központja s a vidéken 40 fiókja. E nagy szervezet szintén hatósági engedély mellett hatóságilag jóváhagyott alapszabályokkal működik. Az a kérdés, hogyan működik ? Minthogy ezt a nagy közönség nem tudja, megemlítem, hogy ezen általános munkás-segélyegylet 1870 óta, tehát húsz évi fennállása alatt, kiadott segélyezésre 2,555.593 frtot. Krajczáros fillérekből, a munkások önmegadóztatásából önként gyűjtött harmadfél milliót. Ezzel szemben, azt hiszem, a t. ház és a törvényhozás nem hunyhat szemet, mert itt nem socialis organisatioról van szó, hanem betegekről. A betegeknek adott segélypénz kitesz 1,460.000 frtot, gyógyszerekre fizetett 420.000 frtot, orvosok díjazására 295.000 frtot, kórházi ápolási díjat 137.000 frtot, temetkezési járulékra 237.000 frtot. Ily nagyszerű tevékenységet fejtettek ki állami kényszer, állami felügyelet és állami protectio nélkül azok a magyar munkások, kik politikailag az igen t. kormánynak mindig készek voltak jó szolgálatokat tenni. Ezen munkások csak a múlt esztendőben segélyeztek 363.000 betegségi napon 19.000 beteget. Azt hiszem, hogy midőn az élet így kifejleszt bizonyos organismiisokat, a kisiparosoknak szakok Szerinti betegápoló és temetkezési egyesületeit s ezen nagy munkásszervezetet a betegsegélyezésre: akkor a kormánynak nem lehet hivatása — hogy G-aál Jenő képviselőtársam szavaival éljek — egy blv érdekében eze ket az élő testeket mind megtörni s megfojtani és elvenni a szabad állampolgároktól — mert ezen munkások polgárok — azönmegadóztatásnak, az önsegélynek lehetőségét csupán azért, hogy bele kényszerítse őket egy olyan szervezetbe, melynek az intentioja lehet a legjobb, de a melynek sikere bizonytalan. (Igaz! Úgy van! hal felől.) Hogy egy törvénynek ily intentioja lehet Németországban, azt értem; de hogy Magyarországon az legyen, fel nem foghatom. Mert a német császár azt mondta, hogy: „Én vagyok legnagyobb jóltevője népeimnek és munkásaimnak és én államosítom az egész soeial-democratia kérdéseit és ily módon elejét veszem a soeial-democratiáöak — mondjuk — örökre." De Magyarországon soeial-democratiáról beszélni, azt merném mondani, felesleges. Mert ez a sociildemocratia létezik ugyan azon osztályokban, nem tagadom; de az hazánkban nem veszélyes és ha az volna: annakelfojtásimódja nem az,hogy annak betegeit megfoszszuk az orvosságtól s attól a segítségtől, melyet ők maguknak évek hosszú során át szervezetileg megszereztek. Ne téveszszük össze a humanismust a politikával. Én itt nem a soeial-democratiát képviselem, midőn felszólalok, hanem képviselem a humanismust. A kormánynak tudniillik az az intentioja, hogy először az ő kerületi, vagyis az ő hatósági pénztárai részére és az ő bánya- és ipartestületi, tehát ismét hatósági pénztárai részére azokat a kisiparos szövetkezeteket és apró egyleteket, valamint az említett nagy általános munkás betegsegélyző egyesületet megölje. Mert kimondja a törvényjavaslatban, hogy a 200 tagnál kevesebbel bíró egyesületek nem állhatnak fenn. Hamar most azt vesszük, hogy hány ily kisiparos egyesület alapítatott akár helyileg, akár pedig szakma szerint, úgy a fővárosban, mint a vidéken: azt látjuk, hogy bizony nagyon soknak nincsen 200 tagja és ha van is, holnap vagy holnapután ismét csökkenhet ezeknek száma, mert többen kilépnek, sőt ezen törvényjavaslat értelmében kilépésre kényszeríttetnek. És midőn azt látja a kormány, hogy a 200 tag már nincsen meg, azt mondja, hogy eddig ez az egyesület fennállhatott a törvény értelmében, most azonban nélkülözvén a törvényes kellékeket, tehát megtiltom, confiseálom az állami betegsegélyezési szervezet számára. Ekként olyan 80 testület eagy több is, mely idáig hasznosan