Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-461
242 461. országos fllés február 21-én, szombaton. 1881 jed ki, a melyek elválaszthatlanúl birtoklandók; és végre harmadszor, hogy ezen összes országok complexumán.ík védelme önök szerint közös, a mi véleményünk szerint csak kölcsönös kötelességet képez.(Igaz! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Itt tehát a fejetleieni személye közösségénjlletőleg a védelem kölcsönösségén kivülegyéb rendelkezés nem találtatik. Az igaz, hogy 1848-i törvény, ámbár a pracmatica sanctiora hivatkozik, már elismert bizonyos ügyeket, a melyek a két államot közösen érdeklik, s ezeknek tárgyalására, illetőleg Magyarországnak ezekben képviseltetésére • egy külön ministert állított fel, a ki ő Felsége személye körül lenni tartozik. De a mi a hadügyet illeti, hogy a hadsereg 1848-ban közösnek nem ismertetettel: azt nemcsak a tények, hanem maga az 1848-i törvény több rendelkezése is bizonyítja, mely szerint a magyar honvédelmi minister jogaihoz tartozott a magyar hadsereghez, illetőleg a magyar ezredekhez tiszteket nevezni ki. Tehát sem a pragmatica santioból, sem az 1848-i törvényekből közösügyet, legalább azon mértékben, a melyben azok 1867-ben meg lettek állapítva, következtetni nem lehet. A mi pedig azon állítást illeti, hogy a magyar törvényhozás nem hozott áldozatot, midőn az 1867 : XII. törvényezikket megalkotta: bocsánatot kérek, én azt gondolom, eltekintve most a mi viszonyunktól Ausztriához, hogy valamint minden egyes ember, ha a maga önrendelkezési jogáról bizonyos mértékben más irányában lemond, áldozatot hoz; úgy minden állam, mely a maga függetlenségének egy részét más állammal megosztja, áldozatot hoz. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A felett lehet vitatkozni, vájjon azon áldozat szükséges, czélszerü volt-e; de hogy áldozat volt, azt tagadni nem lehet. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) S a t. minister úr, hogy a maga állítását erre vonatkozólag megerősítse, Deák Ferenczre is hivatkozott. Hogy Deák Ferencz áldozatnak tekintette-e az 1867 : XII. törvényezikket, vagy nem tekintette annak: annak megítélésére szolgáljon azon körülménynek figyelembe vétele, hogy Deák Ferencz az 1848-iki törvénynek megalkotásában részt vett (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon) és az ezek alapján létesült ministeriumban tárczát fogadott el. Már most, hacsak azt nem állítja a t. igazságügyminister úr, hogy az 1867 : XII. tcz. mindenben megegyezik a 48-iki törvényekkel, hogy 1867-ben nem történt eltérés a 48-iki alaptól: akkor lehetetlen, hogy Deák Ferenczről feltegye, hogy ő nem tekintette áldozatnak azt, a mit az 1848-iki törvényekből 1867-ben engedni kellett. Meg vagyok győződre arról, hogy Deák Ferencz azt jóhiszemííleg szüknégesnek és az akkori körülmények közt Magyarországra nézve czélszerünek tartotta; de abban nem kételkedem, hogy ő fájó szívvé jegyezett abba, hogy az 1848-iki törvényeken csorba ejtessék. Önök t. uraim dicsőíthetik az 1867-iki alkotásokat, sőt mint fájdalommal látom, azóta é» újabban is tehetnek még azokból is engedményeket; de mi tántoríthatatlanul ragaszkodunk a pragmatica sanctiohoz, úgy a mint azt mi értjük, a mint az törvényekbe van iktatva-(Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon), a mely Magyarország és Ausztria közt nem ismer el más közösséget, mint a fejedelem személyét (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon), és más kötelességet, mint aít, a mely a védelem kölcsönösségében van. (Élén 1 ,; helyeslés a szélső baloldalon.) Önök folytathatják azt a szerintem helytelen és veszélyes politikát, a melyet eddig űztek; mi rettenthetetlentíl fogjak folytatni azt az utat, a melyen eddig haladtunk és a mely reményiem czélunk és törekvésünk eléréséhez fog vezetni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Veszter Imre! Vesster Imre: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Azon sajátságos, és csakis a kelet csodálatos viszonyai közt létezhető institutio, a melyet consularis bíróságnak nevezünk, egyike azon anomáliáknak, melyek a javítást, az újjászervezést régóta igényelték volna. Kétségtelenül a t. kormány is ezen a nézeten van és ezen nézetének és javítási szándékának gyümölcsét képezi a javaslat, mely mostani tanácskozásunk tárgyát képezi. Hogy kormányunk javítani akar a consularis bíráskodáson, a mely jelenlegi szervezetében államiságunkat és nemzeti önérzetünket mélyen sérti: az ellen semmi ellenvetésem sincs, bár kérdés, hogy akkor, a mikor az igazságügy terén itthon is annyi sürgős és égető teendő vár reánk, múlhatatlanul szükséges volt-e ezen törvényjavaslattal épen most előállani. (Ügy van! Úgy van! bal felöl.) Azt hiszem, hogy azt a munkát és azt az emotitiót, melyet a jelen törvényjavaslat felidézett, sokkal jobb lett volna belföldi igazságügyi bajaink orvoslására fordítani. (Úgy van! Úgy van! bal felől.) E tekintetben nem akarom felhozni egész sorozatát azoknak a teendőknek, melyek reánk várnak; hanem csak utalni akarok például a katonai büntető törvény hiányaira, (Úgy van! a bal- és szélsőbalon) és utalni akarok arra, hogy addig, míg a t. minister úr statisztikai adatai szerint a consuli bíráskodásnál alig néhány száz honosunk van érdekelve: itt a hadseregben polgáriasaink százezrei állanak szintén idegen, az absolutismus legridegebb korszakából
