Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

lg 4*10. országos ülés február 3-;in, kedden. 1891. Mindamellett, t. ház, igen megfontolandónak tartom, vájjon nem volna-e helyén ezen munkások sorsán egyelőre is a magánjogi felelősség kitágítása által segíteni. Tudjuk azt, hogy ily felelősségi törvényünk — kivéve az 1874. törvényt, mely a vasútakra vonatkozik — nincs; az általános jogi elvek pedig, melyek itt mérvadók, még mindig a római jogelveken sarkaiknak ; azon jogelveken, melyek a munkát iealázónak tekintették és sajátképen rabszolgamunkát tartottak mindig szem előtt. De megfontolandó az is, vájjon nem lehetne-e ezen munkásokat legalább oly alakban belevonni a jelen törvényjavaslatba, a minőben azt az osztrák törvénj' 3. §. teszi, kimondván, hogy halesetek által beállott munkaképtelenség esetén a munkaadó a munkásnak orvosi kezeléséről és ellátásáról gondoskodni s az ezzel járó költséget négy hétig sajátjából viselni tartozik. Ez anynyival inkább megfontolandó, mert a mező gazdaságnál előforduló baleseteket is sok esetben az ott alkalmazni szokott gépek okozzák, melyek az iparnál is a biztosításra nézve oly forradalomszeríí hatással voltak. Remélem, hogy a kormány, ha nem is a jelen alkalommal, de mindenesetre a kilátásba helyezett balesetek elleni biztosítás szabályozásánál ezt consideratio tárgyává fogja tenni. Ezek után engedje meg a t. ház, hogy röviden áttérjek a javaslat sajátképeni benső érdemére. Én ezt, t, ház, leginkább abban találom, hogy első sorban egy egészséges conservatismusnak hódol: fentartja mindazon szervezeteket, melyek a munkásoknak betegség elleni biztosításával foglalkoznak és életképeseknek bizonyultak; újat csak ott alkot, a hol vagy semmi sincs, vagy a hol a már létező nem életképes és hogy mindezen szervezeteket lehetőleg általános szabályok szerint a kötelező biztosítás nagy rendszerébe foglalja össze. A javaslat súlypontját a kerületi betegsegélyző pénztárak képezik, mint a melyek hívatva vannak vigy azon biztosításra kötelezetteket felvenni, kik más pénztáraknál bejegyezve nincsenek, mint azokat, kikre a kötelező biztosítás ugyan nem vonatkozik, de a kik a javaslat keretében szabad akaratból a biztosítás előnyeiben részesülni kívánnak. Nagy tartályát fogja az képezni a biztosítottaknak, hol a legkülönbözőbb elemek tarka vegyíílékben fognak egyeztetni. Gaál Jenőt, képviselőtársam azt állítja, hogy épen ezen körülmény fog ezen pénztárakra bomlasztólag hatni és mivel ezek képezik a törvényjavaslat sarkpontját, a törvényjavaslat végrehajtható nem is lesz. Engedje meg. t. ház, hogy ezen ellenvetésekre röviden válaszoljak. Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy én nem csudálkozom azon, hogy Gaál Jenő t. képviselő társam bizonyom kétkedéssel tekint ezen pénztárakra, mert ez a sorsa minden új intézménynek, a mely még a gyakorlati élet tíízpróbáját ki uem állotta. Nem csudálkozom annyival is inkább, mert kétségtelen az is, hogy ezen pénzrárak ideáljának csak oly szervezet felelne meg, melyben minél több egyenlő hivatással bíró munkaadó és munkás egyesül és ezen pénztár kezelésében tevékeny részt vesz. Ha mindamel! ett az ő nézeteit nem oszthatom, ebben a következő eszmemenet által vezéreltetem. Ugyanis az én meggyőződésem szerint az itt szóban forgó betegsegélyezés ügyét kötelező biztosítás nélkül egyáltalában szabályozni nem lehet. Megengedem, hogy a nélkül is a mi állapotainkon számos javítást és philantropicus intézkedést lehetne tenni; de azon socialis reformot, a gazdasági erők azon conserválását, mely itt szemünk előtt lebeg, e nélkül meghonosítani egyáltalában nem lehetne. A biztosítási kötelezettség azonban a munkás szabad akaratának érvényesülését kettős irányban szorítja meg. Először azon irányban, hogy magát biztosítani köteles; másodszor azon irányban is, hogy a biztosítás nem ott, a hol neki tetszik, hanem csakis a törvényjavaslat szabványai szerint alakított és ennek folytán nyilvános jelleggel felruházott pénztárnál történhetik. Ezen kettős kényszernek azonban meg van adva a maga eorrectivuma az által, hogy a, munkásnak a pénztár kezelésére a lehető legnagyobb ingerentia nyujtatik; szabad akaratának megszorítása kárpótlást nyer függetlenségi öntudatának emelésében. Már ebből is kitűnik, hogy oly szervezetről kell gondoskodnunk, mely a kötelező biztosítás folyományaként jelentkezik, tudniillik oly pénztárról, melybe a biztosításra kötelezett bizonyos előfeltételek mellett minden körülmények között beléphet és melyben függetlensége a munkaadótól nemcsak névleg, nemcsak látszólagosan, hanem tényleg biztosítva is van. Ezen pénztár lehet subsidiarius, lehet supletoricns jellegű, tekinthetjük azt, ha úgy tetszik malum necessariumnak; de annak felállítása okvetlenül szükséges, hacsak az egész reformot koczkáztatni nem akarjuk és azért azt mindazon garantiákkal is fel kell ruháznunk, melyek fennállását és helyes működését biztosítják. Németországban ilyen új organismusra nem volt szükség, ott a territoriális törvényhozások már a birodalmi törvény előtt a községi hetegsegélyző pénztárak alkotása által előkészítették azon alépítményt, melyre az egész reformot fektetni lehetett. Hivatkozom e tekintetben az 1854-iki porosz törvényre, melynek alapján 1876-ig 5239 ilyen községi pénztár keletkezett 870.000 tag-