Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.
Ülésnapok - 1887-457
457. országos ülés fel>ruAr 17-én, kedűon. 1891, jgy consuli hatóságok a bíráskodást eddigi hatáskörükben gyakorolják, jövőre pedig gyakorolni fogják azon hatáskörben, melyet a közös külügyminister a két állam ministeriumával egyetértőleg meg fog állapítani; vagy mondjuk megfor dítva, a mi egyre megy ki, mert az egyetértés már garantírozva van örök időkre, a mit a két állam ministeriuma — hogy szó szerint idézzem — a közös külügyministerrel való érintkezés után fog megállapítani. Azt hiszem tehát, hogy a t. minister úr maga sem fogja tagadni azt, hogy az intézkedésnek ez a része csakugyan közösügy. Mondhatja reá, hogy régi közösügy; de hogy most törvénybe iktatja, ezt remélem, tagadni nem fogja. Hatványozva van ez a közösügy azzal, hogy alapja az absolut korszakból származó egy császári nyilt parancsban gyökerezik (Igaz! Úgy van! a bah és szélső baloldalon.) Hogy csak a legfőbb pontokat idézzem: a főtörvényszék felállítása módjánál, úgy az elnök, mint a főbírák kinevezésénél mindenütt ott van a közös külügyministernek közvetlen befolyása; bizonyos dolgokban pedig, minő például' a szervezési és ügyviteli szabályok megállapítása, tfilnj'omó részben, a minister iVr eredeti szándéka szerint a fegyelmi hatalom gyakorlása teljesen a közös külügyministerre volna bízva. A közösügynek legpregnánsabb kifejezése a 9. §-ban van, mely elrendeli, hogy ftgy az elsőfokú consuli bíróságok, mint a consuli főtörvényszék a császár és király nevében hozzák meg az ítéleteket. És ha ez még nem volna elegendő és utóvégre azt mondhatná a t. minister úr, hogy ez mind csak alaki része a törvényjavaslatnak: itt van a meritum is. A 12.§-ban világosan ki van mondva, hogy az eddigi törvények és szabályok, a melyek szerint ezek a most fennálló elsőfokú eonsulok ítélnek, kivéve a 10. §-ban elősorolt speciális jogviszonyokat, fenmaradnak jövőre is a magyar honosokra nézve. Azt hiszem tehát, hogy világosabban, kézzelfoghatóbban nem lehet a közösügyet kifejezni, mint az a jelen törvényjavaslatban kifejezésre jut. (Igass! Úgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) Nem hiányzik a színezés és a közösügy bizonyos árnyalata sem. Itt van a paritásnak szentelve egy pont; hivatkozott is reá a t. előadó úr. Ez a 11. §. ; mely a védenczekről szól. Azt mondja, hogy a védenczek nem tekintetnek magyar állampolgároknak. Ha azonban védelembe fogadásuk alkalmával kijelentik, hogy magyar állampolgárok akarnak lenni, hogy magukra nézve a magyar állampolgárokra érvényes jogszabályokat akarják igénybevenni: akkor igenis, ezt megtehetik. Mit jelent ez ? Azt jelenti, hogy szabály szerint a védencz a ki KÉPVH. NAPLÓ. 1887—92. XXII. KÖTET. magát az osztrák-magyar monarchia consuli bíráskodási protectiója alá helyezi, osztrák állampolgárnak tekintetik; kivételképen azonban, ha maga kivánja, megengedik neki kegyesen, hogy magyar állampolgárnak is vallhatja magát. (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) És erre mondja a t. előadó úr, hogy a paritás teljes mértékben kifejezésre jut e törvényjavaslatban ! A 9. §., mely azt rendeli, hogy az ítéletek a császár és király nevében hozassanak, hatványozott fontossággal bír, ha kapcsolatba hozzuk a 14. §-al, mely így hangzik: „A magyar korona országaiban székelő bíróságok egyrészről és a consuli bíróságok másrészről egymásnak oly módon tartoznak jogsegélyt nyújtani, mintegy és ugyanazon ország bíróságai egymás között." Mi fog tehát történni, ha egy magyar királyi törvényszék elnöke levelezni fog ugyancsak valamelyik, ezen országhoz tartozó s ezen ország törvényszékeivel egy testet, egy szerves orgánumot képező más törvényszék elnökével, a ki a császár é» király nevében hirdet ítéletet? Nem is szólok arról, hogy a t. minister úr nagy bölcsen az egész törvényjavaslatban egy árva szóval sem érinti a nyelv kérdését; nem magyarázza meg sem 6, sem a bizottság indokolásában azt, hogy miként fog az történni a gyakorlatban, hogy tudniillik az illető elnökök egymást felváltván, abban az időszakban, midőn osztrák elnök fog elnökölni, és magyar honos fölött hozatik ítélet, az elnök, igen természetes, magyarul nem tudván, németül fogja kihirdetni azon ítéletet, a mely esetleg magyar állampolgár felett hozatik; ennek fejében pedig kapjuk azt a reconpensatiót, hogy meg lesz engedve a magyar elnöknek hasonló esetben szintén németül hirdetni ki az ítéletet. ((Derültség. Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Másként ezt elképzelni nem tudom. Van még egy kérdés, a mely látszólag kicsiny de közjogilag nagy fontossággal bír s a mely a törvényjavaslatban szintén nincsen meg említve. Ez a czímer kérdése. (Halljuk! Hallj uh! a bal- és szélső baloldalon.) Minden törvényszéki, különösen fő törvény széki épület homlokzatán künn szokott lenni az állam czímere s a fö'törvényszéken, bírói nyomtatványaikon, kiadványaikon is használni szokták az állam czímerét. Mi fog tehát történni most, milyen czímer fog majd azon az épületen ragyogni, melyben ez az új főtörvényszék lesz elhelyezve. A t. miniszter úr, mint indokolásából látszik, sehogy sem akarja elismerni, hogy itt új közösügy teremtetik s azért ismételve nevezi e javaslatot nemzetközi egyezménynek és hogy ezt be is bizonyítsa, kiemeli különösen, hogy az egész törvényjavaslat hatálya csak 10 esztendőre van megállapítva. Ha a t, minister, vagy általában 18
