Képviselőházi napló, 1887. XXII. kötet • 1891. február 3–márczius 26.

Ülésnapok - 1887-450

G 450. országos ülés febmár 8-án, kedden. 1891. szíves engedelmével a törvényjavaslat sarkalatos elveinek és fővázlatának bemutatására. (Halljuk! Halljukl) A törvényjavaslatnak főelve, a mely azon végig keresztíílhuzódik és a melynek a részletes tárgyalás alkalmával is folytonos szem előtt tartását kérem, az, hogy lehetőleg mindenki, a ki betegség esetén segélyezésre szorulhat, biztosítva legyen, illetőleg lehessen. Ezért a törvényjavaslat a lehető legnagyobb körre szabja azon csoportot, a mely köteles magút biztosítani és kitágítja a kört még olyanokra is, a kiknek biztosítását kívánatosnak tartja. Ehhez van szabva azon intézkedés, hogy a biztosítással járó teher a biztosítandókra nézve a lehető legkisebb legyen és hogy ezzel szemben a segélyezés se terjesztessék túl a szükség határain. Ehhez képest a törvényjavaslat, midőn egyrészt, mint mondám, a biztosítási kört lehetőleg kitágítja, másrészt a. járulékok maximu mát és egyúttal a segélyezés maximumát és minimumát is megszabja. A törvényjavaslatnak ezen rendelkezése nemcsak szükséges, de az érdekeltekre nézve nagyon hasznos is, mert eltekintve attól, hogy a különböző pénztáraknak tagsági versengését, a tagságszerzési hajszát és az ezzel összekötött, talán nem kívánatos socialisticus mozgalmakat ily módon lehet korlátozni s egyedül az által, hogy a kört annyira tágra szabja: ez teszi lehetővé azt, hogy a legkisebb teherrel a lehető legnagyobb segélyezés eszközölhető. Csak egy példát vegyünk fel. Ha a hozzájárulás csakis a betegekre és az elaggottakra szorítkoznék és az egészséges fiatalabb elem attól távolmaradna: vájjon lehetséges volna-e kielégítő mérvű segélyt adni a betegeknek a nélkül, hogy ezekre túlságos teher hárulna. Csakis az általános megosztás, hogy úgy mondjam a lehető általánosítás által érhető el ezen törvényjavaslat üdvös czélja. Meghatározza a törvényjavaslat továbbá a munkaadók hozzájárulását is a teherhez; teszi pedig ezt azon okból, mert igen sok tekintetben a. munkaadótól függ a munkások egészségének kímélése és megóvása. A munkahelviselek meffválasztása, azoknak kellő szellőztetése és tisztán tartása, a munkaidő megszabása és a szükséges nyugalom megadása: mindez a legnagyobb mérvben befolyhat a munkások egészségére és ezért kell, hogy a munkaadók ebben közvetlenül anyagilag is érdekelve legyenek. De másrészt teszi azért is és joggal teheti, mert már korábbi törvényeink : az 1873-iki cselédtörvény, valamint az 1884 iki ipartörvény a munkaadókat munkásaik és a gazdákat cselédeik betegsége eseten bizonyos költségekre kötelezte, a melyek igen gyakran nagyobbak, mint a melyek itt vétetnek számításba. De ezenkívül tapasztalásból is tudjuk, hogy a tisztességes és a saját érdekét is helyesen felfogó munkaadó beteg cselédeit nem hagyja el. Ha tehát ezekre a teher már úgy is megvan, méltányos és igazságos, hogy a kik ezt önszántukból, jó szívükből, saját érdekeik félreismeréséből nem teszik: azokat a törvény erre kényszerítse. A mezőgazdasági munkások épen azért nem lettek e törvényjavaslat keretébe bevéve, mert azokról nagyban és egészben épen munkaadóik, hogy úgy mondjam uraik kellően gondoskodnak. Egy rendezett birtokon a cselédnek betegség esetén ellátásáról, orvosi segélyéről, gyógyszertárról kellően gondoskodnak s ez okból azokat ide nem volt szükséges beyonni. Megállapítja azután a törvényjavaslat azon különféle pénztárakat, a melyeket ily biztosítások elfogadására képesít. Ezen pénztárak közül a vállalati, a gyári, az ipartestületi, az építkezési, a bányatársládái és a luagánegyesűlési pénztárak már eddig is léteztek. A törvényjavaslat tehát egy létező pénztárnak elnyomására nem törekszik, sőt a meglévőknek megadja a polgárjogot, a mennyiben azok a jelen törvényjavaslat szabványaihoz alkalmazkodnak. De miután a létező pénztárak alig volnának képesek a törvényjavaslat azon előbb említettem főczéljának megfelelni, hogy lehetőleg mindenki, a ki arra esetleg rászorulna, biztosíthassa magát: azért — és erre különös figyelmet kérek fordítani — azért hozza be a törvényjavaslat a kerületi pénztárakat. Ez annyira fontos, ezen intézmény a törvényjavaslatnak oly elengedhetetlen lényeges részét képezi, hogy e nélkül a törvény megbénulna, elvesztené minden erejét és nem várhatnók tőle azt a jótékonyságot, azt az áldást, melyet előbb jelezni szerencsém volt. A kerületi pénztárak képesítvék mindenkit befogadni, a ki magát biztosítani akarja. E mellett a törvény nem kényszerít egy vállalatot, egy gyárat sem ily betegsegélyezési pénztár felállítására, a biztosítandóknak sem szabja meg, hogy mely pénztárnál tartoznak magukat biztosítani. Tehát — kérem ezt figyelembe venni — míg a biztosítási kötelezettséget kimondja, addig sem , kényszerpénztárakat, sem pénztárkényszert nem ] hoz be. Ebben nyilvánul a törvényjavaslat I szabadelvű, hogy úgy mondjam democraticus szel! lemé, ez fogja biztosítani nézetem szerint annak | népszerűségét, valamint az is, hogy a törvény biztosítja a pénztárak kezelésére és felügyeletére nézve a lehető legteljesebb önkormányzatot. Természetes dolog azonban, hogy viszont biztosítania kellett ezekre a hatóságoknak, illetőleg a | kormánynak kellő felügyeleti jogát, mert tudjuk I azt, hogy a legüdvösebb intézmény visszaélés