Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-445

344 **&• «>"szásON Ölés jai elfogadott terminusok alkalmazásával. Itt az van mondva: ,,Minden törvényhatósági joggal felru­házott város, úgyszintén minden vármegyei székhelyül szolgáló község. 1É Kérem tehát, mél­tóztassék ezeket a kifejezéseket a módosítványba fölvenni. (Felkiáltások bal felöl; Benne van a köz­ségek fogalmában!) Elnök: Az előadó úr kivan szólani. Hagara Viktor előadó: T. ház! Azon módosítványokat illetőleg, melyek a törvény­javaslat 17. szakaszára nézve beadattak, van szerencsém kiemelni, hogy aHoránszky t. képvi­selőtársam által beadott módosítás elfogadása ellen nekem, mint a közoktatásügyi bizottság előadójának, semmi észrevételem nincsen, vala­mint azon styláris módosítás ellen sincs észrevételem, melyet Tisza Kálmán t. képviselő úr adott be. De méltóztassék megengedni, hogy az utolsó pontra nézve Almásy Sándor t. kép­viselőtársunk által beadott módosítványt illetőleg aggályaimnak adva kifejezést, arra kérjem a t. házat, hogy ezt a fentebbi két szakaszszal együtt, a mely felett intézkedni méltóztattak, szintén a közoktatásügyi bizottsághoz utasítani méltóztassék. (Helyeslés.) Hegedüs Sándor: T. ház! Több módosí­tást indítványoztak e szakaszhoz. A többek közt igen nagy fontosságot tulajdonítok annak a raódo­sítványnak, a melyet Almásy Sándor t. kép­viselőtársain tett. Ha jól értettem módosítványát, ennek értelmében a 30 ö /°-on túl községi pótadó­val megterhelt községekben a kisdedóvodák fen­tartására pótadót kivetni nem is szabad, nem is lehet. Ez, azt hiszem, túllő a czélon ; mert a mint méltóztatik ismerni a községi pótadók ará­nyait, ezek legtöbb városunkban, sőt több kisebb községünkben is jóval meghaladják a 30%-ot, Budapesttől végig — méltóztassék csak a sta­tistikai adatokat megtekinteni. Ha tehát a módosítványnak ez az inten­tiója, »em vagyok azon helyzetbe a, hogy ezt elfogadhassam ; mert ez egy nemes és szép ügy­nek igen nagy hátrányára válnék. (Helyeslés.) Erre vagyok bátor a t. ház figyelmét felhívni s azért a t. házat arra kérni, hogy ezt az indítványt elfogadni ne méltóztassék, vagy pedig, a mennyiben megfontolását szükségesnek tartaná, méltóztassék ezt is a bizottsághoz utasítani. (Helyeslés). Elnök: A t. képviselőm- nem méltóztatott hallani, hogy az előadó úr is épen az imént ugyanezt indítványozta. Hegedüs Sándor: Akkor pártolom az elő­adó indítványát. Elnök: T. ház! A 17. §-boz több rendbeli nár StUán, hétfőn. 1891. módosítvány adatott be, melyek különböző be­kezdésekre vonatkoznak. (Felkiáltások: Az egész szakaszt visszaküldjük a bizottsághoz!) Akkor mél­tóztassanak ez iránt indítványt tenni. Madarász József: Én oly fontosaknak és bonyolultaknak tartom a módosításokat, hogy szükséges az egészet a bizottsághoz már vissza­utasított többi részletekkel is összeegyeztetni. Azért kérem a t. házat, hogy a szakaszra nézve beadott minden módosítványt a szakaszszal együtt a bizottsághoz megfontolás és sürgős javaslattétel j végett utasítani méltóztassék. (Helyeslés.) Elnök: Ha a t. ház beleegyezni méltózta­tik, az egész szakasz a reá vonatkozó módosít­ványokkal együtt tárgyalás és mielőbbi jelentés­tétel végett a közoktatásügyi bizottsághoz vissza­utasittatik (Helyeslés.) Az idő annyira előrehaladt, hogy, azt hiszem, a tanácskozás folytatását a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésre méltóztatik halasztani. Most még két előterjesztést méltóztassék meghallgatni. Az egyik az igazságügyminis­ter úré. Szilágyi Dezső igazságügyminister: T. ház! A eonsuli bíráskodás szabályozásáról szóló törvényjavaslatot a, t. háznak benyújtom és kérem, méltóztassék azt előleges tárgyalás végett az igazságügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: A törvényjavaslat a hozzácsatolt indokolással együtt ki fog nyomatni, a ház tagjai közt szét fog osztatni és előzetes tárgyalás végett az igazságügyi bizottsághoz utasittatik. Az elhunyt herczegpriraás ő Éminentiájának halotti végtisztesség - tételéhez küldöttségi ta­gokúi a következő képviselő urakat vagyok bátor javaslatba hozni: gróf Andrássy Tivadar alelnök úr elnöklete alatt Almásy G-éza, gróf Apponyi Albert, Bernát Béla, Bolgár Ferencz, gróf Esterházy Kálmán, Firczák Gyula, Feny­vessy Ferencz, Feszty Adolf, Gajári Ödön, Har­kányi Frigyes, Hock János, Horänszky Nándor, Kammerer Ernő, gróf Károlyi Sándor, Lászlő Mihály, Lévay Antal, Linder György, Lukáts Gyula, Molnár Antal, gróf Nákó Kálmán, Nagy István, Polónyi Géza, Papp Elek, Rezey Silvius, Szeniczey Ödön, gróf Széchényi Aladár, Varasdy Károly, Zboray Béla, Ziskay Antal. Felkérem a képviselő urakat, méltóztassanak a menet tekintetében az alelnök úrral érint­kezésbe lépni, a ki a háznagy úrral együtt in­tézkedik ezen ügyben. A legközelebbi ülés napirendje meg lévén állapít v Ríj aZ ülést bezárom. (Ae ülés végződik d. u. 2 óra 15 pereikor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom