Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-445
445. orsaAgns ttlés január ÉB-án, hétfőn. 1891. 335 mily üdvös e javaslat egészségügyi tekintetből; hogy mily fonton politikai motívumai vannak akkor, midőn korántsem erővel magyarosít, hanem csak az államegység megóvásának érdekében annyit akar elérni, hogy minden fia e hazának, bármiféle nemzetiséghez tartozzék is, birja az állam nyelvét, a mi a minimuma annak, a mit az állam követelhet: ezek mind olyan dolgok, a miket dicsérni felesleges és ép azért nem akartam az általános vita alkalmával a ház becses türelmét kikérni. Azt sem látom be, hogy e javaslatban kényszer volna; mert helyesen van abban kimondva, hogy a mely szülő ki tudja mutatni, hogy gyermekét otthon gondozhatja, nem lesz kényszerítve arra, hogy gyermekét óvodába adja. Nagyon csodálkozom tehát, hogy Mocsáry Lajos t. képviselő úr ép e kérdésben látja a szülők jogának megsértését, a ki azt mondotta, hogy ő a kisdedóvást nem tartja alkalmas tárgynak, hogy államosittassék és e czélból vonassék be a törvényhozás intézkedési körébe. Nem tartja pedig alkalmasnak mindenekelőtt a személyes szabadság, a szülők természetes jogának szempontjából. Nem nagy ideje annak, hogy a házban fontos vita folyt, melyben igen sokan, köztük csekélységem is, épen a szülők természetes jogára hivatkozássá), kívántuk egy törvény megváltoztatását, a mely jog pedig sokkal fontosabb, mint a jelenleg szóban forgó. (Tetszés balfelöl.) Akkor a t. képviselő úr azokkal szemben, a kik az 1868 : LIII. t.-cz. revisióját követelték, igy szólt: „A szabadság érdekében, a szabadság nevében, hiába akarják megtámadni az 1868 : LIII. t.-czikket, nevezetesen azzal, hogy a szülők természetes joga az, hogy gyermekeik vallási neveltetése fölött feltétlenül rendelkezzenek. Ezt, nézetem szerint, nem kívánja sem a lelkiismeretes, sem a személyes szabadság." Ha, t. ház, a lelkiismereti szabadság ezt akkor nem kívánta, akkor azt sem kívánja, hogy ezen szempontból kifogásoljuk ma e javaslatot. (Élénk tetszés balfelöl) Mert hiszen igen helyesen jegyezte meg Beöthy Ákos t. képviselőtársam, hogy ez nem akar egyebet, mint feutartani a kisdedeknek reánk nézve drága életét és csak azon szülői jogot nem respectálja, hogy a szülők gyermekeiket a biztos veszedelemnek és pusztulásnak is kitehessék. Ennyi beavatkozási joga vau az államnak és a t. minister urat a lehető legmelegebb elismerés illeti mindenki részérői, ho^y e törvényjavaslatot beterjesztette. (Ál/alános helyeslés.) Es sem választóim bizalmára, sem e helyre, melyet egy évtized óta betöltők, nem tartanám magamat érdemesnek akkor, ha e törvényjavaslatot ugy is, mint jó hazafi, ugy is, mint magyar ember, ugy is, mint jó keresztény, el nem fogadnám; azért ismételten üdvözlöm a t. minister urat a törvényjavaslat beterjesztéseért. Azonban ép azért, mivel oly fontosnak tartom e törvényjavaslatot, kívánom, hogy az lehetőleg teljességgel megvalósulhasson a gyakorlati életben és minél kevesebb akadály gördittessék elébe, mikor annak végrehajtásáról lesz szó. Legyen szabad, a gyakorlati viszonyokra való tekintettel, ezen §-t bírálat alá vehetnem. Vegyük az életet ugy, a mint van. (Halljuk!) Én ismerem a nép életét, szokásait és vallási érzületét. Egészen máskép gondolkozik vallási dolgokban a köznép, mely nem jártas sem Darwin, sem Hegel, sem Spinoza tanaiban. Annak egészen más fogalmai vannak a vallásosságról és szorosan, buzgón ragaszkodik a vallás gyakorlatának külső formáihoz is. A t. minister ur a minap igen helyesen idézte a róm. kath. katechismusból az imádság általános definitióját; de bizonyára csak feledékenységből nem méltóztatott felolvasni egy másik helyet, mely épen e kérdés megbirálásának szempontjából talán nem felesleges. Ez csak két kérdésből áll, melyekre legyen szabad a t. ház becses figyelmét kikérnem. (Halljuk. 1 ) Az egyik kérdés ez: „Elég-e csak belsőképpen hinni? Nem elég, hanem szükséges, hogy külsőképpen is valljuk hitünket. — 2. Mi által vallja a katholikus keresztény a maga hitét? A katholikus keresztény a maga hitét kiváltképpen vallja a keresztvetés által." Ha az én kis községem, a melyben lakom, abban a ritka szerencsében részesülne, hogy a t. minister ur azt, habár csak rövid időre is, jelenlétével megtisztelné, akkor én odaállitanám a, község katholikus lakosainak valamennyi másfél éves gyermekét és meggyőződhetnék róla, hogy az anyai oktatás folytán hitének külső nyilvánulását, a keregztvetést, már mindegyik igen jól tudja; továbbá kiállítanám a 3 éves gyermekeket is és láthatná, hogy nincs köztük egy i«, a ki ne tudná legalább a miatyánkat, üdvözletet és hiszekegyet. Már most az a katholikus szülő, a ki igy tanítja gyermekét arra, a mit az ő hite előír, ha gyermekét beadja az óvodába és az óvónő azt mondja a gyermeknek, hogy: na most kezdjük meg a mindennapi munkát imádsággal és a gyermek, a ki a keresztvetést már az anyjától tanulta, keresztet fog vetni és erre az óvónő azt mondja neki, hogy „kedves fiam vagy leányom ez nem szükséges": akkor az a gyermek, ha tud kissé gondolkozni, azt fogja mondani anyjának, midőn haza megy, hogy rosszul tanította imádkozni, mert „a néni nem engedte meg, hogy keresztet vessek." Már most az a szülő, a ki a vallási dolgokban szigorú elveket vall, sok esetben azt fogja mondani: hogyha én a gyermekemet nem
