Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-442
290 ** 2, országos ülésjaímár kálják; oly képviselő urakkal, a kik a magyar nyelv művelésének, használatának és terjesztésének szabadságát egyes-egyedül az országban levő nemzetiségek számára akarják fentartani; (Általános élénk tetszés) de ezt a jogot megtagadják egyenesen a magyar nemzettől, a magyar államtól, (Igaz! TJgy van!) oly képviselő urakkal én nem vitatkozom; (Általános hosszas élénk helyeslés) oly képviselő urakkal nem tudok egyetérteni és nem fogok egyetérteni soha; sem a kiindulási pontban, sem a végpontban, (Általános élénk helyeslés) ezen urakkal én nem fogok találkozni soha. (Általános élénk helyeslés.) Zay Adolf képviselő ur hivatkozott a maga loyalitására és felhívott bennünket, hogy hasonló loyalitással viseltessünk iránta és ne keressünk az ő felszólalása mögött különféle szándékokat, hanem vegyük úgy, a mint ő azokat elmondotta. Teljes loyalitással ós úgy veszem, a mint ő mondotta; figyelmesen meghallgattam és utólag át is olvastam, sőt recapituláltam azokat is, a miket hasonló alkalmakkal e házban elmondott. És mit eonstatáltam, t. ház? (Halljuk! Halljuk!) Rettenetes, áthidalhatlan ellentétet és ellenmondást. A t. képviselő ur elismeri a magyar állameszme jogosultságát, elismeri, helyesli a magyar nyelv terjesztésének jogosultságát; de valahányszor egy eszközzel állunk elő, melyet föl akarunk használni e czél biztosítására, a képviselő ur ez eszközt nem akarja megszavazni. (Élénk tetszés.) Ő tehát a ezélt platoniee helyesli, de az eszközöket egytőlegyig mindig visszautasítja. 1879-ben a XVIII. t. ez. megalkotásakor, midőn a magyar nyelvtanítását az elemi iskolákban biztosítottuk, a t. képviselő ur azt ellenezte. Tavaly, midőn a görög nyelvre vonatkozó törvényjavaslat tárgyaltatott, az e törvényjavaslatban a magyar nyelv és irodalom érdekében levő némely intézkedés ellen szintén kikelt. És most, midőn a nem magyar anyanyelvű gyermekeknek meg akarjuk könnyíteni, hogy az elemi iskolákban könnyebben sajátíthassák el a magyar nyelvet, most ezt sem akarja. (Általános élénk helyeslés és tetszés.) Bocsásson meg a t. képviselő ur, én a magam részéről az ő felszólalásait ilyenformán nem tekinthetem egyébnek, mint oraculumszerű kijelentésnek, olyannak, mint az „ibis, redibis". (Helyeslés.) A kérdés az, hogy az elválasztó vessző hová tétetik és a szerint változik a mondat első részének értelme, de változatlanul" mindig megmarad a vége: „peribis". (Élénk tetssés f .) Czirer. Ákos képviselő ur, szerintem, épen az ellenkező irányban szintén túllőtt a czélon. A képviselő ur nem talál elég magyarosítást és a mi több, a képviselő ur az őszinteség hiányának vádját emeli ellenem. Azt hozza fel: a 22-én, csütfirtöMn. 1891. : minister nem mondja ki a javaslatban egyenesen, hogy ennek magyarosító tendentiája van; miért nem teszszük a magyarosításra ezélzó rendelkezéseket oda, a hová jönniük kell: a, törvényjavaslat elejére^ ezíinébe? Legyen nyugodt a képviselő ur, ha tisztán magyarosító intézeteket kívánnék felállítani, vagy ennek szükségét látnám az országban: azt kétségtelenül szóval, tettel és Írásban határozottan kijelenteném és megfelelő czímet is tennék a javaslat elé. De midőn a gyermek-óvásról van szó, melynek különféle feladatai vannak, in speeie egészségügyi, erkölcsi, szellemi szempontból és mikor e magyarosítás! intézkedések e szempontoknak csak egyik részét szolgálják, t. i. a gyermekek szellemi irányban való fejlesztését: akkor azokat nem lehet a törvényjavaslat czímébe belefoglalni, a javaslat elejére tenni, de oda kell őket tenni, a hova valók; ott is azonban minden leplezés és takargatás nélkül, mert sem leplezni, sem takargatni valónk egyáltalában nincs. (Általános élénk helyeslés.) Most még a dolog felekezeti oldaláról, az az tulaj donképen csak az úgynevezett fohászszerű imáról akarok szólani, melyet oly sok oldalról szóba hoztak. Tartózkodás nélkül fogok e kérdésben nyilatkozni, kapcsolatban annak kijelentésével, hogy én is római katholicusnak vallom magamat. Mikor a kisdedóvodák munkaköre, a gyermekek foglalkozásának köre meg volt állapítandó, tisztába kellett jönnöm magammal az iránt: vájjon ezen foglalkozások közé az ima is felveendö-e, igen vagy nem? Miután én a valláserkölcsi nevelésre egyáltalán nagy súlyt fektetek és kiváló súlyt fektetek arra a gyermeknevelésnél; miután azt hiszem, hogy nem lehet elég korán a vallás-erkölcsi momentumot érvényesíteni és értékesíteni a gyermeknevelésben: elhatároztam magamat, hogy ennek kifejezést adok a törvényjavaslatban is. De mikor azután meggondoltam, hogy óvodába vagy menedékházba különféle felekezethez tartozó gyermekek jönnek ; hogy ennélfogva teljes lehetetlenség ezeket a 3—5 éves gyermekeket felekezeti szempontból egymástól elkülöníteni; hogy nem is kívánatos őket felekezeti különbségekre oktatni: (Általános élénk helyeslés) abban állapodtam meg, hogy ezen óvodákba fohászszerű imák mondassanak, azaz oly imák, melyek minden vallásos felfogással megegyeznek. Nem szükséges, t. ház, hogy azon nagy szellemhez forduljunk, a melyet minap Czirer képviselő ur felidézett. Hiszen itt van a mindenható isten, ki előtt mindnyájan leborulunk és ki felé mindnyájan felemelkedünk. Nem tudom, t. ház, felfogni azt, miképen lehessen azt a fohászt úgy magyarázni, a mint azt minap gr. Károlyi Sándor tette, mondván, hogy ezen fokászszerfí imát tréfává, nevetség tárgyává.
