Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-442

M3. országos Ölés január S2-éu, esüt5rt5kön. 1891. 281 lik a legháládatosabb tere a jótékony egyesületek, a törvényhatóság és végül az állam beavatkozásának, mert ezen a téren aránylag csekély összeggel nagyon sokat lehet tenni, évi ezer forinttal például egész sereg nyári gyermekmenedékházat lehet fentartani. (Helyeslés.) A mit az óvodák túlzsúfoltságáról, a sok gyermek gondozásának nehézségéről és az élelmezésről mondottak, arra nézve elismerem, hogy képzelhetők nehézségek; de azt gondolom, hogy ezeket a gyakorlat meg fogja oldani. Mundus se expediet, a mint erre a tapasztalatok is mutatnak. (Helyeslés.) És végre, ha lesz is hiány, ha nem is lesz tökéletes a gondozás, ez a kevésbé tökéletes gondozás is mindenesetre jobb lesz a semmiféle gondozásnál; (Élénk helyeslés. Ugy van!) már pedig nekünk első sorban azokat a gyermekeket kell szem előtt tartanunk, a kik teljes hiányában vannak a gondozásnak. (Ugy van! Ugy van!) Végül mielőtt a magyar nyelvnek e vitában igen élénken tárgyalt ügyére áttérnék, ki kell terjeszkednem a fohászszeríí ima kérdésére. (Halljuk! Halljuk!) Őszintén megvallom, t. ház, hogy némi csodálkozás fogott el engem, midőn n javaslatnak e rendelkezését hitfelekezeti szempontból annyi megtámadásnak láttam kitéve. Hiszen semmi sem lett volna könnyebb, mint ezt az egész ima-kérdést a törvényjavaslatból kihagyni és a végrehajtásra bizni, mint a hogy a népnevelési törvényben történt. E törvényjavaslat szerkesztőinek szemei előtt épen az a czél lebegett, hogy a kisdednevelésnél törvényileg biztosíttassák a valláserkölcsi irány; ezért történt e rendelkezés felvétele. (Helyeslés.) Természetesen az olyan rendelkezés, mely kivétel nélkül minden óvodára és minden felekezetű gyermekekre szól, a vallásfelekezetek különbözőségére nem lehetett tekintettel és annak oíy keretlen kellett mozognia, mely minden vallásfelekezet felfogásának megfelel. Megvallom, mostanáig sem vagyok a hallottak által capacitálva arra nézve, hogy kívánatos már a 3 — 6 éves gyermekeket figyelmeztetnünk azokra a különbségekre, melyek köztük az istenimádás módjára nézve fennállanak és nem látom át, hogy lehetetlen volna ilyen teljesen megfelelő imák szerkesztése s a gyermek-kedélynek áhítatos félfohászkodása az Istenhez, a nélkül, hogy ezen imájokban azok a dogmatieus és rituális különbségek, melyek a felekezetek közt fennállanak, érintetnének. (Helyeslés) Én tehát ismétlem, hogy az eddig hallottak engem a javaslat ezen részének helytelenségéről nem capaeitáltak s ezért bevallom, némi kíváncsisággal várom a részletes tárgyalás folyamán teendő módosításokat, hogy magam is meggyőződjem a felől : vájjon valóban alkalmasabbak lesznek-e azok az KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XXI. KÖTET. igazi vallásos nevelés érdekének biztosítására, mint az a rendelkezés, mely e javaslatban tervezve van. A mi végül a magyar nyelv kérdését illeti, (Halljuk! Halljuk!) mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy Zay Adolf képviselőtársamnak, a kinek beszédével érdekes volta miatt többször kellett foglalkoznom, e kérdésre nézve elfoglalt álláspontját nem értem. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselő ur először kijelentette, hogy kívánja nemcsak a magyar állameszme megerősödését, hanem kívánja a magyar állami nyelv terjedését is és világosan kimondta, hogy nemcsak nem helyteleníti, de helyesli, hogy a nemzetiségi vidékeken levő' óvodákban az egyes tárgyakat a gyermekek előtt magyarul is megnevezzék s őket magyar dalocskákra tanítsák stb.; de ennek daczára mégis elutasította t. képviselőtársam a javaslatot, illetőleg annak a magyar nyelvre vonatkozó rendelkezését. Én ebben határozott ellenmondást látok és nem tudom, hogy a t. képviselő ur tulajdonképen mit gondol. Azt csak nem hiheti, hogy a kisdedóvodákban magyar gramatikára akarjuk tanítani a gyermekeket; hiszen mi is csak a gyermekekhez mért gyakorlati módon akarjak őket a magyar nyelvbe bevezetni. (Élénk helyeslés.) Érthetőbb, mert sokkal határozottabb álláspont nyilvánult e kérdésre nézve Filtsch József és Mocsáry Lajos képviselő urak felszólalásában. Ok megtámadták a javaslat magyarosító tendentiáját és nevezetes, hogy ezzel szemben Czirer Ákos t. képviselőtársam azt veszi rossz néven e javaslatnál, hogy ez nem eléggé határozottan állítja a magyar nyelvet előtérbe. Tehát ez a két ellenkező irányból jövő ellentétes kívánság is mutatja, hogy a javaslat épen a helyes középutat választotta, (Élénk helyeslés.) A mi a magyarosítás vádját illeti, ennek hallatára mondhatom, hogy az országban — legalább e házon kivüí — a közönség inkább csak nevet, semhogy azt komoly számba venné. (Élénk helyeslés.) De ha ezek a vádak kihatolnak a külföldre, a hol a mi viszonyainkat tévesen és kevéssé ismerik, lehet, hogy ezek következtében a magyar kormányt és a magyar törvényhozást igen helytelen világításban tüntetik fel és épen ezért tartanám kívánatosnak, hogy azokkal a váciakkal végre valahára leszámoljunk. (Általános élénk helyeslés és tetszés.) Ez — bocsánatot kérek — játék a szavakkal ás fogalmakkal; (Ugy van! Ugy van!) mert mit értenek a t. képviselő urak magyarosítás alatt? Ha azt értik, hogy minálunk valakit az ő nem-magyar nemzetisége miatt üldöznek, elnyomnak, akármiféle hátránynyal sújtanak, vagy pedig, hogy nálunk a tótból, a németből, a románból, a szerbből erőszakosan magyart akarnak csinálni és hogy a nemzetisé36