Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-441

441, országos filés január 21-én, szerdán. 1801. 257 nám: a salus rei publicae, a magyar állam az, mely minden érdekek fölött van, mely fölötte van a politikai pártszempontoknak és ez az, t. ház, a mi engem arra visz, hogy ezt a törvényjavaslatot elfogadjam. (Hosszantartó általános zajos helyeslés és éljenzés. Minden oldalról számosan üdvözlik a szónokot. Felkiáltások: 5 percmyi szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést 5 perezre felfüggesztem. (Élénk felkiáltások! Éljen Beöthy Ákos !) (Szünet után.) Elnök: Méltóztassanak helyeiket elfoglalni. Az ülést folytatjuk. Széll Ákos jegyző: Madarász Imre! Madarász Imre: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A kisdedóvásról beterjesztett törvényjavaslat kétségen kívül egyike azoknak, a melyeknek nagy fontosságát, czélszeríí és hasznos voltát mérlegelni, vagy hosszadalmasan bizonyítgatni egyáltalában nem szükséges. (Igaz! Ugy van !) Egyike az azoknak a javaslatoknak, melyeket — hogy ugy mondjam — mint életszükségletet, életkivánalmat, maga a nagy közönság, a hatalmas közvélemény óhajtott, kivánt, sőt követelt már. Most, hogy megszületett, természetesen örömmel üdvözli azt mindenki; én a magam részéről is őszinte örömmel üdvözlöm e törvényjavaslatot, valamint üdvözöltem már akkor is, mikor annak benyújtására legelsöbben reményt nyújtott az igen t. cultusminister ur. Örömmel üdvözlöm e törvényjavaslatot ugy paedagogiai, mint társadalmi és nemzeti szempontból. T. ház! Sok időnek kellett eltelni, számos évek tapasztalatainak kellett mintegy összehalmozódni, mig ezen törvényjavaslat nálunk napvilágot látott; pedig a paedagogusok már réges-régen észrevették és érezték azt, hogy a szokásos iskolaidő elérkeztéig, vagyis a 7 éves életkornak elértéig, a gyermek-nevelésének figyelmen kivül hagyása által igen-igen nagy hézag támad a nevelésben ; sőt elismerték és megvallottak azt is, hogy az olyan nevelés, mely egyenesen az iskolába-adással kezdődik, nélkülözi a kellő alapot. És hogy ez igy van, annak bebizonyítása végett nem szükséges messzire menni, hanem elég összehasonlítani az óvodából vagy gyermekkertből kikerült gyermeket az óvoda jótékonyságában nem részesült gyermekkel akkor, mikor azok iskolába feladatnak és azonnal fogjuk látni, hogy mily óriási különbség van a kettő közt. (Ugy van! balfelöl.) Mig amaz már megtanulta az óvodában, vagy gyermekkertben a rendet, fegyelmet, a figyelmet annyira, hogy a tanító, úgyszólván, azonnal megkezdheti vele tanítói működését: addig emezt hetekig, EÉPVH. NAPLÓ 1887 — 92. XXL KÖTET. sőt hónapokig kell a rendre, figyelemre szoktatni. Ez természetesen nagy hátrányára van az iskolai tanításnak és határozott gátul szolgál arra nézve, hogy az egyidejű, az iskolába együtt feladott gyermekek együttesen, egyenlő sikerrel haladhassanak. De alig is van rá eset, hogy egyenlő sikert lehessen velők felmutatni. Az óvodából, vagy gyermekkertből kikerült gyermekek rendszerint az első helyeket foglalják el és tartják is meg az iskoláb.m, úgy, hogy az óvodába nem járt gyermekek közül csak igen kevés, a nagyobb tehetségű gyermekek azok, a kik utolérik őket és a kik velők haladnak. Ha tehát egyebet nem is említek, már ez a tapasztalati tény eléggé bizonyítja, hogy az iskolai nevelésnek és tanításnak kétségen kivül nélkülözhetlen alapjai az óvodák, különösen a mi korunkban, mikor tudjuk, hogy a tananyag, bármely osztályt tekintve is, oly óriási nagy, hogy bizony egyáltalában nem szokásos panasz, hanem való tény az, hogy az iskolai növendékek, bármely osztálybelieket tekintjük is, szellemileg valóban túlterhelve vannak. (Helyeslés.) És társadalmi tekintetben ki tudná megmondani, t. ház, hogy hol állhatnánk mi most, ha már ezelőtt, régi időtől kezdve, kellő számú óvóink lettek volna; hogyha a különböző társadalmi helyzetű, vallású és nemzetiségű gyermekek már kisded, zsenge korukban érintkezhett3k, hogy ugy mondjam, testvériesülhettek volna? Hiszen a tapasztalás bizonyítja, hogy az ezen, általam említett, különbözőségekből alakult válaszfalakat még a felső iskolákban való egyiittjárás is igen sok esetben le szokta dönteni az ifjúságnál. Mennyivel természetesebb és mennyivel könnyebb volna tehát ezen czélnak elérése és mennyivel biztosítottabb volna a siker akkor, hogyha ezen alkalom, tudniillik az együttlehetés, az együtt nevelkedhetés, a társulás már a kisdedóvókban meg volna adva mindenütt. És épen ezt az alkalmat adják meg az óvóintézetek. De tisztán nemzeti szempontból is üdvös és valóban üdvözlésre méltó ez a törvényjavaslat. Mi magyarok nem vagyunk még most és talán soha sem leszünk olyan sokan, hogy még többen lenni ne óhajtanánk, Nekünk tehát a legkiválóbb érdekünk és legszorosabb kötelességünk elsőben is az, hogy a gyermekek gondos ápolása által legalább megvédjük és megtartsuk azokat, a kik már megvannak (Helyeslés balfelöl) és hogy a haza minden polgárának szivében a testvériség eszméjének és érzetének élénk felébresztése, ápolása és meggyökereztetése által elvégre odajussunk már, hogy ne csak szóval, ne csak ajakkal, ne csak beszéddel, hanem valósággal is testvérekül üdvözölhessük egymást mindnyájan, a kik itt e hazában élünk, a kik csak egy királyt szolgálunk, csak egy kenyeret eszünk és 38