Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.
Ülésnapok - 1887-441
Hí. országos illés január ál-én, szerdán. 1881. 255 Valahányszor ily fontos reformról van szó, a melynek költségei terhét kénytelenek vagyunk számítgatni, mindannyiszor eszembe jut ? hogy mily igazunk van nekünk akkor, midőn a kormánynak pénzügyi politikáját megtámadtuk. Elköltöttünk — merem állítani — feleslegesen milliókat és milliókat, úgyannyira, hogy a reformokra nem maradt semnii és az országnak választania kell a sfagnatio vagy a kimerülés között. (Ugy van ! a bal- és szélső baloldalon.) Hogy ezen törvényjavaslat mily mértékbe.1 fogja terhelni az állami financiákat, arról nem lehet beszélni. Hiszen ezen elv — mondhatnám .— csak akadémieusan van a törvényjavaslatban megállapítva; erről beszélhetünk akkor, midőn a meghozott törvény alapján a tétel a költségvetésbe be fog iktattatni. De a költségnek oroszlánrésze a községi adóra esik s ennek következtében az a kérdés, hogy helyes-e ezen eljárás és helyesen van-e a dolog concipiálva a törvényjavaslatban? Az iránt én egész tisztában vagyok, hogy ez olynemű közszolgálat, melyet községi adóból kell teljesíteni; mert ezen adónem igénybevételének mindenütt van helye, a hol a közszolgálat jótéteményében, mondhatnám, minden község-lakó directe részesedik. És, t. ház, ebben az eset ben ugy is van, mert hiszen a legszegényebb községi polgár is óvodába küldheti gyermekét. Igaz, hogy egyáltalában nem vagyok tájékozva arra nézve, hogy városaink és községeink mily mértékben vannak községi adóval terhelve s én, megvallva az igazat, e törvényjivatlat fogyatkozásának tekintem azt, hogy ez irányban statistikai, adatokat rendelkezésünkre nem bocsátott. Én azt hiszem, hogy igen üdvös intézkedés lenne, ha a megyei és községi adók összegéről évről-évre terjesztenének kimutatást a képviselőház elébe, mint ez Francziaországban történik. Hiszen méltóztatnak tudni, hogy a franczia költségvetésnek egyik integráns részét képezi az az összeg, melyet e czélra évről-évre megszavaznak. Ismétlem, hogy erre nézve tájékozva nem vagyok és e tekintetben nem állunk a biztos és szilárd ténybeli alapon. Maga a t. kormány is látja azon körülményt, hogy a községek esetleg súlyosan lesznek megterhelve s azért provisiót akar felállítani ez iránt a 20°/o-on felül fizetendő adókról. Hogy ezen egész eljárás megfelel-e a czélnak, az a részletek kérdése és én ugy vagyok értesülve, hogy e padokról indítvány fog tétetni, a mely ez irányban orvoslást akar. Erről tehát most nem szólok; csak egész általánosságban annyit akarok megjegyezni, hogy engem tisztán a pénzügyi szempontok nem akadályoznak a törvényjavaslat megszavazásában. A negyedik és utolsó kifogás az, hogy a törvényjavaslat erőszakosan magyarosít és sérti a többi nemzetiségik jogait. Erre nézve többféle árnyalattal találkozunk. Az egyik árnyalalatot képviseli Mocsáry t. képviselőtársam, a ki e kérdést illetőleg, mondhatnám, „in partibus infidelium" van (Élénk derültség) és kinek különös öröme telik oly húrok pengetésében, a melyek a magyar embernek fájnak. (Igaz! Ugy van!) Én, t. ház, nem akarok most különösen t. képviselőtársammal foglalkozni; mert ha ezt ex asse akarnám tenni, nagyobb keretben kellene tartanom előadásomat. Különben is, a mit mondani fogok, az részben az ő felfogását is érinti. A másik csoportot szász képviselőtársaim képezik, a kik két árnyalatra oszlanak. Az egyik, mondhatnám a jámborabb árnyalatot képviseli, az én t. barátom Zay Adolf; a másik árnyalatot, az intransigens árnyalatot pedig Filtseh és Schuster képviselőtársaim. Zay Adolf t. barátom a legkomolyabb és legünnepélyesebb nyilatkozatot tette, hogy ő a magyar állameszmének barátja, hogy a] magyar állameszmének erősödését kívánja. Szép dolog ily elvnek proclamálása, de sovány dolog az után az, hogy mindannyiszor, valahányszor ezután ennek az elvnek alkalmazásáról, coneret intézkedések megtételéről van szó, azt a t. képviselő urak folyton ellenzik. (Igaz! Ugy van! jobb- és balfelöl) B. Salmen Jenő t. képviselőtársam kijelentette, hogy mennyire örül annak, hogy a magyar faj mennyire erősödik és ily conditióban van; de coastatálni kívánom, hogy évek s évek hosszú sora óta minden oly intézkedés, a mely ez erősödést létesítette, a t. képviselő urak részéről ellenzésre talált. Zay t. képviselőtársam azt mondja, hogy nem lehet kisdedóvodákba járatni^gyermekeket, mert ott anyanyelvüket elfelejtik. Én t. barátomat igen okos és komoly embernek tartom, de ezt az argumentumát csakugyan komolyan nem vehetem. Hiszen azok a gyermekek az óvoda mellett még otthon is vannak; hiszen otthon is csak folyton saját anyanyelvüket beszélik és én e törvényjavaslat gyakorlati alkalmazásánál nem attól félek, hogy a gyermekek az óvodákban anyanyelvüket fogják elfelejteni, hanem inkább attól, hogy azt a magyar nyelvet, a melyet ott tanultak, fogják később elfelejteni. (Igaz! Ugy van!) Filtsch t, képviselő ur ebben különös erőszakos magyarosítási tendentiát látott és ezt a politikát a legerősebben és a legélesebben elítélte. Én, t. ház, eonstatálom, hogy e javaslatban e tendentia nincsen; de ha ez volna is benn, ha teljes magyarosítás volna, a nemzetiségeknek teljes kivetkeztetése volna: akkor is, ennek
