Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-439

ÍSS, országos ülés január 19-én, hétffiu. 1891. 225 het. Mert ha azt hiszik, hogy akkor, ha nemzeti nyelvünk jogosult terjesztését nyiltan bevallott czéljaink sorába be nem iktatjuk, minket ilyen czélzattal gyanúsítani nem fognak, csak önmagukat ámítják; mert tudva levő dolog, hogy a magyar nemzet hasonló gyanúsításoknak mindig ki volt téve még akkor is, mikor a nemzetiségi túlkapásokkal szemben báránytürelmet tanúsított. Azzal hát, ha ezt a tökéletesen tör vényes, okos és szükséges törekvésünket nem irjuk fel a törvény homlokára, hanem hátul valahol, nem egészen a maga helyén, mint esetleg figyelembe veendő másodrendű intézkedést statuáljuk: ellenségeinket bizony lefegyverezni nem fogjuk, s mert erre ugy sincs semmi kilátás, sokkal helyesebb dolog a most kínálkozó alkalmat megragadni arra, hogy legalább egy részét kiköszörüljük annak a sok csorbának, a melyet 1867. óta nemzeti nyelvünk előhaladásán s vele a magyar állameszme megszilárdulásán önnön kezeinkkel ejtettünk. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Elismerem ugyan, hogy mit sem von le a rendelkezés érvényéből azou körülmény, hogy a magyar nyelv terjesztésének kérdése egy későbhi törvényszakaszba foglaltatott. Mert hiszen egyik szakasz csak olyan törvény, mint a másik ; de tény az is, hogy helyesebb s mindenek fölött őszintébb lett volna az erről szóló intézkedést ott adni elő, a hol már a fejezet ezíme is a kisdedóvás feladatairól beszél és nem ott, a hol a kisdedóvás kellékeiről van említés téve. Mert ha kétségtelenül áll is az, hogy a magyar nyelv terjesztése nem lehet a kisdedóvásnak egyedüli feladata, de, hogy az állami nyelv ismeretének általánosítása inkább tartozik az intézmény feladatai, mint kellékei, inkább czéljai, mint eszközei közé, azzal, ugy hiszem, mindnyájan tisztában vagyunk (Élénk helyeslés a bal- és snélső baloldalon.) De bárminő legyen is e dologban felfogásunk, annyi áll, hogy a magyar nyelv tanításásának kimondása még ott is, a hol ráakadunk, tudniillik a 8 §-ban, sajátságos kíséretben van bemutatva. Ugy látszik, reám legalább azt a benyomást tette, hogy a mondott szakasz szerzője azzal, hogy az illető helyen a magyar nyelv mellé azt a kifejezést „mint államnyelv" odateendőnek gondolta, mintegy mentegerni akarta magát s vele a törvényhozást azon kimondhatatlan nagy bátorságért, hogy nemzeti nyelvünket jogainak küszöbéig előretolni merészkedett, mentegetőzni látszik, elmondván, hogy azért teszi ezt is csak, mert: a magyar nyelv egyúttal államnyelv is. Nekem az ellen nincs semmi kifogásom, hogy a gyengébbek, vagy az érteni nem akarók kedvéért a törvény ezen dispositiója az indokoPKVÉH. XAFLÓ. 1887—92. XXI. KÖTET. lásban ilyen vagy hasonló magyarázattal kisértessék, ámbár ez is tökéleteseu kárbaveszett fáradság; mert a „pereaf-ot azért el nem kerüljük. Annak constatálása ebben a törvényben, hogy a magyar nyelv államnyelv, egészen fölösleges; egyszerűen azért, mert mi mindnyájan csak egy magyar nyelvet ismerünk. (Tetszés a bal- és szélső baloldalon.) Semmi szükség hát arra, hogy ez a törvényben újra kimondanék; mert vagy áll a régi törvény s akkor az új rendelkezés fölösleges, vagy nem áll a régi s akkor egy ilyen fontos enunciatiót két szóval közzé tenni, azt gondolom, kissé elhevenyészett lépés volna. Én tehát nem tartom kielégítőnek azt az elbánást, a melyben a magyar nyelv a javaslatban részesül, a midőn azt a kisdedóvás egyik eszközéül állítják oda, holott az fontosságánál fogva méltó volna arra, hogy előkelő nevelési czélul tűzessék ki. S ezt annyival inkább meg lehetne és kellene tennünk, mert hazánk idegen ajkú polgárainak tekintélyes része — a Dunántúl hazafiasán érző németségéről ezt legalább elmondhatom s hiszem, hogy másutt is akad elég hasonló példa — (Igán! Ügy van! szélső balfélőí) mondom, idegen ajkú polgártársaink tekintélyes része, nem hogy bizalmatlansággal fogná a magyar nyelv ilyen terjesztését nézni, hanem ellenkezőleg hálás köszönettel fog*/iak adózni azoknak, kik gyermekeit már leggyengébb korukban azon szerencsés helyzetbe juttatják, hogy azon nemzetnek nyelvét, a melynek keblében élniökhalniok kell, a melylyel jó és balszerencsében együtt érzeni rég megszokták, könnyű szerrel megtanulhatják, meglévén győződve arról, hogy az állami nyelv terjesztésének hasonló általánosítása korántsem jelent támadást az idegen ajkúak nemzetisége ellen, (Helyeslés a szélső bal felől) hanem, hogy az egy országos és nemzeti, de egyúttal egyéni érdek is, érdeke édes mindnyákjunknak (Helyeslés a szélső balon) és egyik lényeges föltétele és biztosítéka a nemzeti állam culturalis előhaladásának. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ezek után talán szükségtelen is mondanom, hogy a törvényjavaslatot általánosságban elfogadom s ha ezzel beszédemet még be nem fejezem, hanem a javasat egynémely intézkedéséhez hozzászólok, teszem ezt azért, mert óhajtom, hogy e törvény ne maradjon papíron, hogy az ne szaporítsa az elméletben szépen concipiált, de az életben testet nem öltött alkotások sokaságát, hanem, hogy az minél tüzetesebben végre is hajtassék. (Helyeslés a szélső balon.) Szerintem legnagyobb gyengesége a javaslatnak abban nyilvánul, hogy épen azon apróbb és szegényebb községekbeli gyermekek ügyével bánik el a legmostohábbau, a kik közokta29