Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-439

908 4S». országos fllés január 1« én, aétfön. 1891. fogadására kevésbé képes, midőn a szellemnek e befogadásra alkalmassá kell fejlődni; kezdődni kell abban a korban, midőn az érzékek kimüvelése, az észrevétei tehetség fejlesztése a fődolog és midőn az észrevételi tehetség fejlesztése által az elvonó képesség, a képzelő tehetség fejlesztése által a kedély és az erkölcsi ideálok fejlődésének korába belépett. Nagy hiányt képez tehát a közoktatásügy rendszerében az, hogy minden átmenet és előleges módszeres fejlesztés nélkül vezettetik a gyermek az iskolába és a nélkül, hogy szelleme előlegesen műveltetnék, egyszerre oly térre vitetik át, a hol az ismeretek egész tárházát kell befogadnia. Ha e körülményt figyelembe veszszük, nem csodálkozhatunk többé azon, ha panaszokat hallunk az iránt, hogy nép- és elemi oktatásunk a kellő eredményt felmutatni mindeddig nem képes. Hogy is volna képes, midőn az iskolának először hosszú időn át a szellemet kell fejlesztenie, holott az iskolai tanterv szerint már egy készen kifejlett szellemmel kellene szembe állani? De hogyan is várhatnók azt, hogy az iskola minden feladatát pontosan teljesítse, midőn már a kezdet is a gyermeki szellem túlterheltetésérel indul meg? Nem közönbös tehát, hogy a társadalom és utóbb az állam is figyelmet fordított azon kisdednevelő intézetekre, melyek a szó teljes értelmében kell, hogy az iskolát megelőzzék. A népoktatásügy terén tett vívmányok már a múlt században meggyőzték a müveit NyugatEurópát arról, hogy az oktatásnak szemléleti utón kell történnie; hogy annak a kisdedkorban kell kezdetét venni, s Pestalozzinak ez irányban részletesen kifejtett eszméje azt eredményezte, hogy már 1798 ban Elsassban egy kisdednevelő intézet állíttatott. De midőn utóbb Fröbel Frigyes századunk első negyedében ezen eszmébőlkiindulva, a kisdednevelésnek egész theoriáját fejtette ki; midőn megállapította azon egymásutánt és megszabta azon munka és foglalkozási menetet, melylyel a gyermek szellemére, kedélyére és akaratelhatározására hatni kell, hogy ez módszeresen fejlesztessék: megértette ezt egész KözépEurópa és az 1820-as években egymásután állíttattak fel óvodák Németországban, majd Angolországban és különösen Skotiában, innen átment Hollandiába, Francziaországba és ha hazánk e tekintetbeni történetére gondolunk, nem kis önérzettel nézhetünk a múltba. Mert mindjárt az első impulsusok közt 1828«ban egyik lelkesült honleány: Brunswick Terézia grófnő Budán „Angyalkert" néven felállította az első óvodát. A nemesszivíí grófné azonban hazája iránti szeretettől áthatva, nem állt meg itt: üdvös tevékenységét nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kívánta kiterjeszteni. Lelkes ügybarátokat hivott össze, agitatiót indított meg és ennek eredménye lőn, hogy már 1832-ben a nemzeti casinóban, azon intézetben, a melyet a lánglelkíí gróf Széchenyi István alapított, összegyűltek a tanügybarátok. Ott állt az élükön gróf Festetich Leó és ott állt mellette Pestmegye akkori főjegyzője: Szentkirályi Móricz, kik mindjárt elhatározták, hogy megalakítják azon egyesületet, melynek hivatása Magyarországon a kisdedóvás ügyét felkarolni és elterjeszteni. Üdvös működésük nem is maradt sikertelen. 1837-ben már óvóképezdét lehetett alapítani Tolnán és ez annyira fejlődött, hogy 1842-ben ezen óvóképezdét már Pestre látták czélszertínek áthelyezni. A mi eljárásuk sikerét illeti, arról rövid időn 50 óvoda tett tanúbizonyságot. A kezdet nem szűnt meg; folytattatott egész 1848-ig, a mikor már 74 óvodával t lálkozunk. Az ezután következett borús napok alatt, mint hazai intézményünk legtöbbje, mint társadalmi áramlatunk mind''n irányban, ugy ez egylet is pangásnak indult s ez tartott egész a fellélegzés kezdetének korszakáig, midőn a hatvanas években — külföldi befolyások folytán — két más egylet jött létre. Az egyik a most is létező „Országos központi Fröbel-nőegylet", a másik a Terézvárosban alapított Fröbel-egylet. Ezen Fröbel-egylet 1873 ban az óvodák egyik leglelkesebb barátjának és terjesztőjének, most elhunyt néhai P. Szathmáry Károlynak befolyása folytán egyesittetett a régi terjesztő egyesülettel és megalakittatott a mai „Országos magyar kisdedvédő-egyesület", mely Tisza Kálmánnéval élén az óvási tigymek egyik legfontosabb társadalmi orgánumát képezi. A lefolyt évek alatt az eredmény nem maradt el. Az 1848-ban létezett 74 óvoda ma már a ministeri jelentés szerint 7 25-re szaporodott. Ha e számokat egymással összehasonlítjuk, tagadhatlanul a társadalomnak oly munkáját látjuk itt eredménykép előttünk, melyről önérzettel mondhatjuk el, hogy a megtett munka sikertelen nem volt. De ha viszont egybevetjük ezen eredményeket azon szükséglettel, a melylyel nemzetünk ma a kisdedneveléssel szemben áll, meg kell győződnünk, hogy elérkezett az idő, midőn a társadalom, daczára annak, hogy megtette azt, \ mit leheI tett, továbbra egyedül magára, nem hagyható, hanem az államnak kell kezébe venni és organictis módon és az ország minden községére kihatólag kell létesíteni azon intézményt, mely : nevelésügyünk egyik alapvetőjévé van hivatva válni. Azt hiszem, t ház, felesleges itt kifejteni, hogy módszeresen fejlesztett szellemre, gyakorlott külérzékre, gyakorlott emlékező tehetségre és ítélő tehetségére a haza minden polgárának I ép ugy szüksége van, mint azon hasznos ismére-