Képviselőházi napló, 1887. XXI. kötet • 1890. deczember 9–1891. január 31.

Ülésnapok - 1887-433

1 74 *®l- orsiágos tllés deejtember lfl-in, kedden. 1890. tétben magam ig fogok előterjesztéssel élni. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Balogh Géza jegyző: Petrich Ferencz! Petrich Ferencz.' T. ház! Midőn a tárgyalás alatt lévő törvényjavfislathoz hozzászólok, azt nem azon czélból teszem, hogy annak intéz kedéseit kifogásoljam, mert elismerem, hogy ezt a kényszerhelyzet teremtette ; mert e törvényjavaslat által a pénzügyi kormányzat egyfelől, a különben is összetorlódó adóhátralékoktól iparkodik megszabadulni, másfelől a szőlőtulajdonosok a végrehajtók czéltalan zaklatásaitól lesz nek megmentve. S én őszintén megvallom, hogy én ebben a törvényjavaslatban, a mint az általánosságban elénk tárul, a humanitásnak bizonyos jelét látom. Midőn igy általános szempontból fogom fel a benne foglalt intézkedéseket, nem ítélem meg oly keményen, mint az előttem szólott t. képviselőtársam, bár helyeslem Szederkényi Nándor t. barátom legutóbb kifejtett eszméit az irányban, hogy egyes külön szőlőtermő vidékek megmentésére külön törvények volnának hozhatók; de, általánosságban többet, mint a mennyit a törvényjavaslat nyújt, legalább felfogásom szerint, követelni nem lehet. Mert ha csak az adómentességet veszem tekintetbe, az a szőlő, a mely 10 év alatt nem képes adóját megfizetni, arra ugyan kár költekezni. Helyesnek tartom a törvényjavaslatnak azon intézkedését is, hogy az adózókat már akkor, mikor az adót még képesek volnának megfizetni, de csak a baj ellen védekeznek, legalább az adó részbeni elengedésével segélyezi. Ezt én természetesnek találom; mert midőn a szőlőtermelő a maga érdekeit védi, védi egyszersmind az adóalapot is, igy tehát az állam érdekeit is, De midőn ezt helyesnek találom, csodálkozom, hogy, ily humánus czél mellett, a törvényjavaslat 5-ik szakaszában ez hiányzik; mert az a szegény adózó polgár, a kinek szőlője meg van támadva, ha adója el nem engedtetik, ez intézkedést meg sem köszöni s nagyon tág értelműnek találom azt az intézkedést, hogy a szőlőtulajdonosok csak akkor részesülnek adómentességben, ha már egy egész dűlő van elpusztítva. Ezt az intézkedést két irányban nem látom igazságosnak. Először azért, mert nem látom benne az osztó igazságot; mert ha az egyes ember szőleje tönkre ment, rajta az nem segít, ha nem az egész dűlő ment tönkre. Nem látom be ez intézkedés czélirányosságát; mert ha a szőlőtulajdonos mindjárt szőlőjének megtámadása esetén segélyeztetik adóelengedéssel, iparkodni fog szőlőterületét megmenteni, mert ennek is megvannak a maga óvszerei, mint például befecskendezés is és igy már csirájában fojthatja el a szőlőjét fenyegető veszélyt. A szőlőtulajdonosokat tehát mindjárt kezdetben kell segélyezni. S ezért erre nézve az 5 ik szakasz tárgyalásánál bátor leszek egy módosítást benyújtani. Megvallom, hogy kissé feszült helyzetben érzem magamat, midőn a szőlőtermelők érdekeinek oly sokoldalú és beható fejtegetése után én is, a ki gyakorlatból szereztem tapasztalatokat, kénytelen vagyok a vitába bele menni. Mi fog történni azon óriási területekkel, melyek részben már teljesen tönkre mentek és, nézetem szerint, ezután még nagyobb tömegekben fognak parlagon heverni? Az elhagyott parlag megtermi a kártevő férgek milliárdjait: a vándoregereket, a vándorpatkányokat, sáskákat, melyek e területekről átvonulnak más szomszéd területekre. Kivált a mi égalji viszonyaink között, a hol a főváros utczáin fogdosták a gyermekek a sáskát, nagy mulasztásnak tartom ekképen elhanyagolni ezer meg ezer holdat, mely ezelőtt viruló szőlő volt. Már most kérdés: ei fogjuk-e érni czélunkat amaz eszközökkel, melyeket t. barátaim annyira erőltetnek ? Én azt hiszem, hogy közönséges bort termő helyen soha, még 20 — 30 évi adóelengedéssel sem. Ennek oka egyszerűen az, hogy Magyarország bortermelő ország volt és az is marad mindig. Magyarországon mindig volt 8—10 forintos bor, marad is mindig. Mert Magyarországnak oly aranybányája van, mely szőlőtermelését mindenkorra biztosítja. Nem Tokaj biztosítja szőlőtermelésünket, hanem — hiába mosolyog Szederkényi barátom — a homokterület, melyet mindenfelé lázas szorgalommal beültetnek. Ám jó, alkossunk két categoriát; ebben egyetértek Szederkényi t. barátommal. Tegyünk kivételt Tokaj, Eger és minden oly vidék kedvéért, a hol kitűnő bor van. De van sok vidék, a hol 8 —ÍO, sőt 5 frtért is iható bort tudunk termelni, nem amerikai vesszővel, hanem eredeti houi fajokkal. (Ellenmondás a szélső baloldalon.) Homokon is terem jó bor, a ki egyszer megízlelte, az tudni fogja. (Derültség a szélső baloldalon.) Nevethet ezen a ki nem érti: de a ki érti és nem elfogult, el fogja hinni. Ennek bizonyításául legyen szabad felhoznom egy világos példát a homok és a hegyi borterület közti különbségre nézve. Ott, hol az én szőlőgazdaságom fekszik, Tolna megyében a paksi határban 5.000 hold szőlő van művelés alatt. Büszke is vagyok a magam szőlőjére; mert minta-szőlőm van s igy meg tudom birálni a helyzetet. A paksi határban fekvő szőlők 7a része hegyi szőlő, */» része pedig homoks'.őlő. Ismerem a viszonyokat, nem az elfogultság szól belőlem és mondhatom, hogy, egyforma művelés mellett, ugyanabban a határban a homokszölő évenkint 50 hectoliter bortermést ád egy katastralis holdon ; a hegyi szőlő nem ad többet 20 hecto-