Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-415

415. országos ülés november 24-én, hétfőn. 1890. m viselőtirsam határozati javaslatához. (Élénk helyeslés a balon.) De van, t. képviselőház, még egy kérdés, a melyhez szintén hozzá kell szólanom (Halljuk! Halljuk!) és ez a határozati javaslatok nagymestere által (Egy hang a baloldalon: „Tisza Kálmán"! Derültség) készített és Szivák Imre t. képviselő ur által beterjesztett szabadelvű határozati javaslat. Kijelentem, t. ház, hogy én ugy a vallás- és közoktatásügyi minister ur, mint a rendelet intentióját helyeslem. A határozati javaslat első részéhez azonban, minthogy abban bizalmi nyilatkozat foglaltatik, hozzá nem járulok. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nem pedig először ellenzéki képviselői álláspontomnál fogva ; de másodszor azért sem, mert, bár bevallom, hogy erős protestáns vagyok és felekezetem ügyeinek vezetésében tényleg részt is veszek, mégis a magam részéről kizártnak kivánom tekinteni, hogy itt a magyar képviselőházban bárki szavazatát felekezeti szempontból indokolja meg, (Élénk helyeslés balfelöl) kizártnak kivánom tekintem^ hogy bárki Magyarországon az állam és felekezetek érdekét egymással szembe állítsa {Élénk helyeslés bálfelöl) és kizártnak kivánom tekinteni, hogy bárki képviselői hivatását akként fogja fel, hogy mert felekezete talán valami kis előnyben részesül, bár ez esetben ez az előny csak látszólagos, mert mesterségesen van az oda állítva, a maga meggyőződését és politikai pártállását megtagadja. (Igás! Ugy van! a báloldalon.) Ezeknek előrebocsátával a határozati javaslatnak következő két szakaszához hozzájárulva, kijelentem, hogy a költségvetést, elfogadom. (Élénk helyeslés.) Madarász József jegyző: Szalay Károly! Szalay Károly: T. ház! A nélkül, hogy a legkitűnőbb jogászok közé számítanám magamat, nem tehetem, hogy a fenforgó kérdéshez ne szóljak; mert azt hiszem, nemcsak joguk, de kötelességük is a jogászoknak ehhez szólani és szavazatukat indokolni. (Halljuk! Halljuk! a a ssélső balfelöl.) Ha valaki, a ki közoktatás ügyünket ismeri, de az utolsó hónapok mozgalmairól tudomással nem birt, abban a pillanatban lépett volna be a terembe, mikor a közoktatásügyi minister beszédét pártja oly zajos helyesléssel fogadta, azt kellett volna hinnie, hogy a közoktatásügyi minister valami epochalis enuntiatiót tett, például, hogy a katonai kiadásokban több millió megtakarítás lévén lehetséges, azoknak saját tárczájában való elköltésére a képviselőház engedélyét kéri és mennyire kellett volna bámulnia, midőn tudomására jutott, hogy itt sem erről, sem ehhez hasonló nagyszabású kérdésről nem volt szó, hanem szó volt arról, vájjon viszszatértek-e azon idők, a midőn ebben az országban rendeletekkel lehetett kormányozni. Vájjon hiába való volt-e azon sok küzdelem, melynek eredménye az volt, hogy törvénybe vétetett fel azon rendelkezés, mely szerint lehetetlen többé Magyarországon pátensekkel kormányozni ? S épen ezért, "t. ház, én a kérdés ezen oldalát tartom elsőrendű fontosságúnak s midőn azt ilyennek tartom, kötelességemnek ismerem mindenekelőtt annak vizsgálását: vájjon egyáltalán szükség volt-e arra, hogy a közoktatásügyi minister ismert február 26-iki rendeletét kibocsássa, mely kérdésre ugyancsak nemmel felelek. (Helyeslés a ssélső baloldalon.) Nem ismétlem, t. ház, az elmondott érveket s csak annak kijelentésére szorítkozom, miként a kellő megkülönböztetés hiányán alapul ezen rendelet. (Halljuk! Halljuk!) A törvénynek, t. ház, vannak olyan szabályai, melyekben yalamely cselekvényt érvénytelennek mond ki és vannak más szabályai, a melyekben bizonyos cselekményeket tilt. Mig amazok, tudniillik az elsőrendííek, külön végrehajtást nem igényelnek, sőt én Győrffy Gyula képviselőtársam álláspontján túl megyek s azt mondom, hogy ezek nemcsak nem igényelnek végrehajtást, hanem azt meg sem tűrik: addig emezek a tiltó rendelkezések igen is végrehajtásra szorulnak. Ott van például azon rendelkezés, mely megtiltja, hogy 7 és 18 év között valaki a vallását változtassa; a kihágási büntető törvénykönyvben meg is adatik a sanctio erre vonatkozólag, mig a 12. §. már nem tiltja például, hogy valaki reversalist adjon, hanem azt mondja, hogyha ily reversalis adatik, az érvénytelen. Előttem már többször elmondták, a mit hangsúlyozni nem lehet eléggé, hogy a törvény eme rendelkezésének sanctiója önmagában foglaltatik, hogy tehát arról nem szükséges sem a törvényben, sem egyébként külön rendelkezni, nem szükséges külön intézkedni a végrehajtásról, mert ez maguknak az érdekletteknek intentiójától feltételezhetők. Erre nézve Győrffy Gyula t. képviselő ur által fel nem hozottakat egy példával akarom megtoldani. A törvény azt mondja, hogy a kiskorúaknak terhes kötelezései érvénytelenek, de nem mondja, hogy tilosak. Mi következik ebből? Az, hogy ha a kiskorú intentiója, miként kiskorúságában vállalt kötelezettségét nagykorúságában végrehajtsa, ezt a törvény tilos cselekedetnek nem tartja. Én is abban a meggyőződésben vagyok, a mit Szentiványi Árpád t. képviselőtársam előadott, hogy az 1868-iki törvényczikk a gyengébbet akarta támogatni. E tekintetben azonban, közbevetőleg legyen mondva, egyáltalában nem