Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

gg 414. országos ülés november 22-én, snmfeaton. 18M. aztán társadalmi positiókat kezdtek elfoglalni, akkor azt mondották: igy nem lesz jó, törvényt kell alkotni, hogy ezen istenteleneket, tudniillik szemmel nem látható éB kézzel nem fogható isten nélküli keresztény felekezetűeket börtönbe lehessen vetni. És csakugyan törvényt alkottak és kimondották, hogy azok, a kik nem állami isteneket imádnak, börtönbe hurczoltatnak és más módon is meg fognak büntettetni. Erre aztán a szegény keresztényeket törvény elé idézték s megengedték nekik, hogy magukat védelmezzék. Védelmezték is, de mégis elítéltettek és börtönbe hurczoltattak. De minél inkább gyakoroltatott ezen jogtalanság a szeretet tanát követők ellen, ezeknek annál inkább terjedt a követőik száma és szaporodtak a kereszténység hivei. T. ház! Minél inkább üldöztetik valamely, a természet jogán alapuló szent eszme és nemes czél, mindenki biztos lehet benne, hogy annál inkább fog az gyarapodni számban, erőben és eredményeiben annál meglepőbb. Most. is azt eszelte ki a modern világi törvényhozó testület, hogy ha nem elég a megalkotott törvény, az 1868 : Lili. törvényezikk 12. §-a, hát hozzunk be egy ministeri rendeletet, állítsuk a törvény elébe a papokat és mindent engedjünk meg nekik, hogy a törvény alapján védelmezhessék magukat, de a dogma alapján, a lelkiismereti szabadság alapján nem. :•••" Már most, bocsánatot kérek, hogy azon természeti jog, a mely a mellett harezol, hogy mindezen visszás állapotoknak csakugyan véget vessünk, bizonyítja, hogy az élet gyakorlatában is mennyire kifejlődött az erre vonatkozó igazság elismerése, mely a szülők választási jogát érvényesíti, ezt egy pár példával megvilágítom. Hála Istennek, nekem a társadalmi életben annyi ismeretségem van, hogy meglehetős jó barátokkal dicsekedhetem az intelligens papi osztály között felekezeti különbség nélkül. Hát mikor a február 26-iki rendelet napvilágot látott, magam sem ismertem teljesen a dolgot, ugy, mint most, kérdést intéztem egy katholicus plébános barátomhoz, valamint egy református tiszteleteshez, a kik egy községben laknak és tudtam, hogy jó barátok, én voltam a harmadik. Kérdeztem tőlük, hogy mondják meg őszintén, hogy történt-e elkeresztelés itt a községben náluk? Azt mondták, történt. A katholicus plébános azt mondta, hogy nála is történt, hogy a községbeli református apától és katholicus anyától származott fiúgyermeket hoztak hozzá és ő megkeresztelte és meg is tartotta. Azután megkérdeztem a református papot, hogy történt-e ez nála is? Azt mondta, hogy történt és szintén felemlíti, hogy bizony hoztak ő hozzá katholicus apától és református anyától származott férfigyermeket keresztelni. Kérdezem az egyiket is, másikat is, hogy miként történhetett ez? Szép dolog, mondhatom. (Derültség.) Erre a kérdésemre mind a két barátom vállat vont. Azt mondja az egyik, hogy mi nem akarunk egymással veszekedni, egymást följelenteni, hanem mi szépen kiegyeztünk. (Derültség.) És miben áll ez a kiegyezés? kérdem én. Abban, hogy mi azt tartjuk lelkiismeretünkkel, papi becsületünkkel megegyezőnek, hogy nem fogjuk egymást följelenteni; a melyik egyházhoz elviszik a gyermeket keresztelni, maradjon ott, megtoldván mindkettő ^egyértelműen, ott lesz a 18 éves kor — változtassa meg a hitét — ha tetszik; a vallás ugy sem menti meg magában véve az embert, mert a valláshoz szükséges, hogy jó anyagra találjon; hiszen ha a vallás egymaga megmentené az embert, nem történnék elítélés, annál kevésbé felakasztás. (Derültség.) , Ók tehát ebben kiegyeztek, türelmesek lévén egymás iránt; és azt hiszem, igen okosan cselekedtek, mert inkább engedelmeskedtek a természeti jog és isteni törvények, mint a szerencsétlen világi törvény és ministeri rendeletnek. (Derültség.) Még egy érdekes kérdést vetett fel Polónyi t. képviselőtársam. (Halljuk!) Azt mondotta, hogy hátha a zsidó, tulaj donkép nem zsidó, mert egy kis eltérés van benne, hanem Mózes vallású szülék jönnének arra a gondolatra, hogy elküldjék gyermeküket valamely keresztény paphoz keresztelni, mi történjék akkor? Hát semmi különös dolog sem történnék. (Derültség.) Fölvennék a gyermeket az általam elmondott ceremónia szerint és ha már egyszer a Mózes vallású szülők odaküldötték gyermeküket, feltétlenül keresztanyát is küldenének és a pap azt a keresztanyát kitanítaná, hogy vigyázzon ám ennek a kisdednek keresztény vallási nevelésére. Természetesen ő aggályát fejezte ki az iránt, hogy senkit más vallásba felvenni nem lehet 18 éves kora előtt, természetes, hogy zsidóvá sem lehet. De hát mi köze bárkinek ahhoz, hogy én Magyarországon vagyok-e protestáns, vagy az afrikai tengerparton? Ha itt nem lehet, az itteni törtörvények nem engedik az áttérést, menjen Bécsbe. Horvát Boldizsár t. képviselőtársain itt felvetette azt az eszmét, hogy a gyermekek vallásának meghatározására nézve a szülők választási jogát azért nem lehetne megengedni, mert roppant nagy küzdelemmel járna úgy a jegyeseknél, mint a megtörtént vegyes házasság után a házasfeleknél. Itt a szeretet fogalmával kell tisztában lenni, t. ház.