Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

-• 414. országos ülés november 22-én, szombaton. 1890. testansok részéről, a kiknek intentióit e téren ismerem, meggyőződésemnek nyiltan és őszintén adhassak kifejezést. Én csupán a hideg száraz jog és igazság szempontjából kivánok az úgynevezett „ elkeresztel ési ügyhöz" hozzá szólani. Először is egy kérdést vagyok bátor felvetni; ne méltóztassék azt a t. ház rossz néven venni. Ez pedig az: Először is tisztában kell lennünk azzal, hogy mi a keresztség és annak actusa. Habár ez általában véve mindnyájunk előtt ismeretes is, mégis azt hiszem, nem lesz felesleges annak rövid elmondása. A keresztséghez nemcsak gyermek és viz kell, mert nem elég, hogy a gyermeket a keresztség szertartása szerint vízzel leöntsék, hanem tudjuk azt, hogy mikor a kisdedet bármelyik keresztény egyházban keresztelik, kötelességszerüleg a keresztanyának is kell megjelennie s akkor, a mikor a kisdedet keresztvízzel leöntik és a többi ceremóniát és imidságot végzik, a többi közt a lelkipásztor feladata a legnagyobb ünnepélyességgel figyelmeztetni a keresztanyát, hogy a „keresztelt kisded vallásos nevelése felett" őrködjék, hogy tudniillik azon keresztény szentegyház vallási törvényei szerint neveljék, melyben megkeresztelték. Úgy tudom, a keresztség felekezeti különbség nélkül minden egyháznál szent; a mi pedig szent, az sérthetetlen. Ha tehát felhozom a példát, hogy a református apa és katholika anyától származott fiúgyermeket keresztelés végett a római katholicus anyaszentegyházba viszik, fe! sem tételezhető és mindenkinek szabad lelkiismereti vallásgyakorlata illusoriussá válnék, ha akkor, mikor a plébános a világi törvény szerint a református hítfelekezethez tartozó fiúgyermeket megkereszteli, a keresztelés bevégzése után azt mondaná: „most pedig elbocsátlak benneteket keresztszülők s figyelmeztetlek téged keresztanya, hogy ne a mi egyedül üdvözítő vallásunkban neveltesd a gyermeket, hanem például az okvetlenül különböző protestáns vallásban". Ennek t. ház, az az intentiója, hogy első sorban a római katholicus papok az igy megkeresztelt gyermeket maguknak megtartják. E szerint csak a törvény rossz. Tehát a törvény kiegészíteadő volna egy pár sorral legalább azon irányban, melyben számos kérvény érkezett a házhoz, mert igy mindezen diliemmák megszűnnének, önmaguktól elesnének, ha a szülők természetes joga iktattatnék a törvénybe, kimondván, hogy elsősorban a szülők határozhatnak a vegyes házasságból született mindkét nembeli gyermekek vallásos neveltetésére nézve. Mert mi más értelme van annak, ha a protestáns nő és római katholicus férj a házasságukból származó gyermeküket a római katholicus egyházba kívánják megkereszteltetni, mint az, hogy a római katholicus vallásban kívánják nevelni gyermeküket. Azt mondják „át kell tenni*, illetőleg át kell küldeni a keresztelésről szóló bizonyítványt az illető felekezet lelkészéhez, mert ha katholicus akar lenni az a gyermek, ha a protestáns vallásban neveltetik is, akkor is 18 éves korában áttérhet a katholicus vallásra. Ez szerintem megfordítva is áll és ha nem tétetik is át a a keresztelési bizonylat, akkor is ép ugy áttérhet a katholicus vallásból a protestáns [vallásra 18 éves korában. Hogy elfogultnak és igazságtalannak ne látszassam, ki kell jelentenem, hogy midőn a katholicismus fennen hirdeti, hogy mindamaz aggodalmak, mindazon súrlódások s összeütközések megszűnnek, a melyek itt felhozattak, ha megadatik a szülőknek azon természetes jog, mely szerint a vegyes házasságból származó gyermekeiknek vallásos nevelése iránt első sorban ők határozhatnak, azt hiszem, hogy ugyanezt meg akarja adni a katholicismus a többi felekezeteknek is, mert azt kívánja az igazság, hogy „a mit én követelek magamnak, ugyanazt megadjam másoknak is". Én ugy fogom fel a dolgot, hogy a magyal országi katholicusok ép oly katholicusok, mint a világ bármely részén lévő katholicusok, így van ez még a többi felekezeteknél is, mint p. o. a két felekezeti protestáns, unitárius, anabaptista és tudom is én, hogy milyen más felekezet, a melyet Irányi Dániel képviselő, társam szintén védszániyai alá vett, mondom: mindenütt meg van adva a szülők azon természetes joga, hogy gyermekük vallási neveltetését maguk döntsék el. Ha ez így van: miért ne volna ez a jog megadható nálunk Magyarországon is? Ha csak a viszonosságot veszszük is tekintetbe, Austriában pl., a hol ő Felsége ép ugy legfőbb védnöke a katholicusoknak és a többi felekezeteknek, mint Magyarországon, akkor kérdem, hogy miért ne lehetne ugyanazon törvényt alkalmazni itt is, a mely ott bir érvénynyel s a mely megengedi, hogy az osztrák területeken a vegyes házasságból született gyermekek neveltetését maguk a szülők határozzák meg. Hogy mily rettenetes állapotokra vezet az, mikor a szülőknek az iránti joga meg van szorítva, ennek íllustrálására csak egy példát akarok felhozni. Székesfej érvári lakos vagyok, a hol különböző felekezetek laknak. Egy római katholicus nő férjhez ment egy protestáns emberhez s született neki alig 4 éves törvényes házasság után egy fiú- és egy leánygyermeke. (Halljuk! Halljuk!) A gyermekek a világi törvényeknek megfelelően kereszteltettek meg, mindegyik saját illetőségű papja által. A férj