Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

414. országos ülés noTomber 22-ón, szombaton. 1890. 81 kimondásához a magam részéről is hozzájárulni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De, t. ház, soha és semmi körülmények közt, bármily fontos is legyen valamely intézkedés tárgya és czélja, bármily helyes is legyen annak intentiója és bármily nagyok is legyenek azok a politikai kötelességek, melyek azzal ösezekötvék: másodrendű vagy csekély fontossága kérdésnek nem ismerhetném el, hogy vájjon a kormányzat nem lépte-e túl hatáskörét; mert ha e kérdés fel van vetve, meg is kell azt bírálni; mert ez az egyéni ég politikai szabadság legfőbb biztosítékaival függ Össze, dönteni kell tehát e kérdésre nézve, igennel vagy nemmel vagy legalább eldöntést előkészíteni. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Megmondom t. ház, mik az én aggodalmaim. (Halljuk! Halljuk!) A rendelet első három pontja tartalmazza annak tulajdonképeni dispositióit; a többi pontok pedig az ahhoz fíízött büntetőjogi, illetőleg kihágási sauctiót. A rendeletnek intézkedő pontjai közül tulajdonképen a harmadik az, mely nekem aggodalmakat okoz. Ez a pont az, a melyben ki van mondva, hogy az az anyakönyvező lelkész, a ki a rendelet első pontja értelmében a kivonatot átküldte a törvény szerint illetékes lelkésznek, a saját anyakönyvéből, melyet egyházi ezélokra fentarthat, kivonatot állami czélra ki nem adhat. Az én aggodalmam az, hogy vájjon ez az intézkedés összeegyeztethető-e az 1827 : XXIII. törvényczikkel ? Az 1827 : XXIII. törvényezikk, melyet a közoktatásügyi minister ur is idézett, miután az 1. és 2. §-okban arra nézve intézkedett, hogy az anyakönyvek két példányban vezetendők és az egyik példány a törvényhatóságnak átküldendő, a 3. § ban azt mondja, hogy a törvényhatóságnál deponált példány semmiféle használatra ne szolgáljon, hanem a kinek ez érdekében van, az illető lelkésztől, a „coneernens animarum curator"-tól nyerje azt az anyakönyvi kivonatot, a melyre szüksége van. E törvény tehát annak a közegnek, mely a törvény szövegében mint coneernens animaram curator van megjelölve, egyenesen kötelességévé teszi, hogy annak, a ki tőle anyakönyvi kivonatot kivan, ilyet ki is adjon. Már most t. ház, (Halljuk! Halljuk!) kicsoda az a coneernens animarum curator az 1827 : XXIII. törvényezikk értelme szerint? (Halljuk! Halljuk!) Az-e, a kinek a felekezetéhez az anyakönyvi kivonatot kérő törvényszerűen tartozik, vagy az-e, a ki tényleg valamely anyakönyvezett cselekményt végzett, legyen az akár keresztség, akár eopulatio, akár temetés. Én erre nézve határozott nézetet nem tudok magamnak alkotni, hanem valószínűbbnek tartom azt a magyarázatot, hogy a „coneernens animarum curaKÉPVH. NAPLÓ. 1887 — 92. XX. KÖTET. tor" csak az lehet, a ki az érintett egyházi functiót tényleg végezte, mert hisz csak az van abban a helyzetben, hogy arról anyakönyvet bírjon s arról anyakönyvi kivonatot kiállíthasson. És ha ez így van, akkor a ministeri rendelet megtiltja egy lelkésznek azt, a mit egy még fennálló törvény neki kötelességévé szab, (Helyeslés a baloldalon.) Ha pedig a törvény értelmére nézve kétség van — a mint a t. vallás- és közoktatásügyi minister ur beszédjének egyik pasgusa sejteni engedi, hogy ezt controvers kérdésnek tekinti — akkor a kormány rendeletileg jelölte meg azt, hogy ki értendő az 1827: XXIII. t.-czikkben megjelölt személy alatt, rendeletileg törvényt magyarázott és magyarázatra állapított jogszabályt. T, ház, tudok erre az ellenvetésre önönmagam is válaszolni, de a választ, melyet erre találok, kielégítőnek nem tartom. Azt lehet t. i. mondani, hogy az a lelkész, a a ki saját anyakönyveitek kivonatát a másik lelkésznek a rendelet i. §-ának értelmében átküldte, evvel oly cselekményt végzett, melylyel az illető erre az ő anyakönyvéből államjogi szempontból kitörültnek tekinthető, úgy, hogy ő erre az egyénre nézve megszűnt coneernens animarum curator lenni. De ezzel a válaszszal szemben ellenészrevételem a következő: a törvény az anyakönyveket és az azok alapján kiadott kivonatokat, tehát magokat az anyakönyveket és azoknak minden részét, minden szabályszerű bejegyzését közokirat jellegével ruházza föl. A mint az anyakönyvbe a beírás történt, ez többé nem képezi sem annak a lelkésznek, sem senkinek magán tulajdonát, hanem az közokirat jellegével bír a törvény alapján s törvény által. (Helyeslés a balon.) Megfoszthatja-e a rendelet e közokiratot, vagy annak bármely részét ettől a közokirat minőségétől, melylyel az a törvény alapján bír? Lehet-e tehát azt a magyarázatot elfogadni, hogy a rendelet első szakasza értelmében történt átküldés által az anyakönyvbe történt bejegyzés mintegy törültnek, államjogilag nem létezőnek tekintetik? Ez az én aggodalmam a rendeletnek harmadik pontja ellen. Pedig ezen harmadik résznek fentartása nélkül az első rész sem tartható: a harmadik' pont ennek természetes kiegészítése, mert két anyakönyv ugyanegy egyénre nézve államjogi érvényben nem maradhat fönn. És hogy ez ellenvetésnek plaitsibilitását még jobban iílustráljam, rámutatok arra, hogy a „coneernens animarum curator" már csak azért sem jelentheti azt, kinek vallásfelekezetéhez az illető tartozik, mert hiszen a vegyes házasságokról felvett anyakönyvekbe, melyek csak az egyik vallásfelekezet lelkésze előtt köttettek, más valIÍ