Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-414

tóé. országos ülés november 22-én, szombaton. 1890. ÍE Az, hogy, mert ezen törvény ugy alkottatott meg, hogy annak minden egyes kérdésre nézve magában a törvényben és annak utasításaiban nem a közigazgatási hatóságok részére, hanem egyenesen a bíróságok részére van fentartva, (Ugy van! a szélsőbalon) akkor a t. minister ur egy új kihágási constitutio elemnek felvételével büntetni rendel egy tényt, a melyről a törvény nem rendelkezett és azt a közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalta a bíróságok ítéleteivel szemben. Itt látom én az állami közigazgatásnak első fecskéjét, midőn a minister ur a biróságokkal nem tud boldogulni, akkor alkot kihágásokat és ministeri rendelettel külön competentiákat s reá parancsol saját közegeire, hogy azok ítéljenek kedvük szerint és igy elvonja annak lehetőségét is, hogy rendeletének törvényessége felett a bíró ítélhessen. (Ügy van! a szélsőbalon.) Ha ezen rendelet intézkedéseit figyelembe veszszük, felmerül még a kérdés ily alakjában is, hogy csakugyan ugyanazt rendeli-e ez a ministeri rendelet, a mit elvileg kimond a törvény ? Ha csakugyan a törvény végrehajtását czélozza, szabad-e akkor a t. minister urnak kevesebbet kimondani, mint a mennyit a törvény kimondott. Ugy-e nem? Pedig a t. minister ur kevesebbet mond ki, mert mig a törvény két hónapig terjedhető elzárás büntetését rendeli, addig a t. minister ur 50 frtig terjedhető pénzbüntetéssel rendeli sújtani az illető papot. Vagy csakugyan igaz az, hogy a törvény intentiójának végrehajtására vállalkozott s akkor nem lehet a ministeri rendelettel sem kisebb, sem nagyobb büntetést megállapítani, mint a milyent a törvény kimondott, vagy nem igaz a másik alternatíva. Én legalább a, kettő közül magamnak harmadikat választani nem tudok. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De, t. ház, még menteni tudnám a t. minister ur eljárását, sőt hajlandó volnék magam annak mentségére indokokat keresni, ha íurminens veszély esete állott volna be, a hol magasabb állami érdekek védelme szempontjából tette volna kötelességévé a sürgős intézkedést. De hiszen, t. ház, ez a rendelet 1890. február 26-án, tehát akkor kelt, midőn a képviselőház együtt ült. Ha tehát a t. minister ur egyáltalában akart volna valamilyen intézkedést tenni, hogy a bírósági ítélettel szemben akár más törvény alkottassák, akár — hogy gyöngébben fejezzem ki magamat — törvénymagyarázat provocáltassék; nem állott volna-e módjában a törvényhozásnak előterjesztést tenni? (Ügy van! a szélső baloldalon.) Szükséges volt-e a törvényhozás megkerülésével ministeri rendelet utján stipulálni ezen intézkedéseket? Forgott-e fenn imminens veszély KÉPVH. NAPLÓ 1887—92. XX. KÖTET. esete, avagy esökkentette-e a t. minister ur ezen veszélynek s a vallásbéke megzavarásának eshetőségét és lehetőségét? Nemcsak nem csökkentette, hanem gyarapította (Ugy van! a szélső baloldalon) s erre most fogok rátérni. A t. minister ur azon sajátságos zainatú érvelés kapcsán, melyet már az előbb is érintettem, felhozott még egy hatalmasan hangzó érvet is. Felhozta nevezetesen azt, hogy hogyne volna ez a rendelet törvényes, mikor a petitiók nem a rendelet, hanem a törvény ellen irányulnak. Nos, t. ház, a közvéleményben sokáig el volt terjedve az a — nézetem szerint — balhit, hogy ez az egész rendelet maga is tulajdonkép egy elkeresztelt rendelet, mert annak nem gróf Csáky Albin, hanem a Szilágyi Dezső neve alatt kellett volna megjelennie. (Derültség a szélső baloldalon.) Ez a balhiedelem terjedt el, melyet én balhiedelemnek épen ezen okoskodás révén declarálok, mert ismerem a t. igazságügyminister ur érvelésének erejét. (Felkiáltás jobbfelöl: Mert tapasztalta!) Én tiszteletben is tartom azt és épen azért ismerek rá, hogy ez az érvelés nem lehet az övé, inert az, a ki oly érvvel védekezik, melynek ellenkezőjéből az következnék, hogyha petitionáltak volna a rendelet ellen, az csakugyan törvénytelen lenne, az nem lehet Szilágyi Dezső. (Derültség és tetszés a szélső baloldalon.) Mert ha az érv a rendelet törvényessége mellett, hogy nem petitionáltak ellene, akkor érvnek kellene lenni a rendelet törvénytelensége mellett annak, ha ellene petitionáltak volna. (Ugy van! a szélső baloldalon.) Nagyon könnyen beadhatunk egy petitiót, hogy a minister urnak, a saját álláspontjáról való tisztes visszavonulásra az alkalmat megteremtsük. De, t. ház, ez a rendelet nemcsak törvénytelen, hanem teljesen czéít tévesztett is, sőt a mint leszek bátor kimutatni, egy új összeütközésre is szolgáltat okot. A t. minister ur ugyanis felemlíté, hogy a keresztelés tényét magát kiveszi a kihágás constitutiv elemei közül; tehát keresztelni szabad a katholicus papoknak és más felekezetű gyermekeket is. Ha tehát valamely pap megkereszteli a gyermeket s anyakönyvbe nem vezeti be ezen rendelet után; ezért semmi baja sem lesz, mert a rendelet e tekintetben nem rendelkezik. Már pedig én, t. ház, akarom, hogy az a gyermek, a kit megkeresztelnek, anyakönyvezve is legyen, még pedig a törvény rendelkezéseinek megfelelőleg vegyes házasságnál a fin az apa, a leány az anyja vallására. E rendelet tehát első sóiban nem felel meg a czélnak. De menjünk tovább. E rendelet például nem rendeli büntetni azt, ha a lelkész átküldi ugyan az anyakönyvi kivonatot, de nem vezeti be az egyik szülőnek vallását, pedig én láttam egy egész halmaz oly anya10