Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-413
04 41*.oraiágos ülés november 21-én, pénteken. 1890. nek adjon tanúságot, a római szentszékhez fordult. Akkor azzal támadták meg, hogy idegen hatalomhoz folyamodik. Márpedig a római szentszék nem idegen hatalom. Az volt bizonyos értelemben a meddig a pápa világi uralkodó is volt. Ma hatalma nem a földről való többé. Hatalma az, hogy a katholicusok feje és legfőbb tanítója és vallásos kérdésekben feltétlen tekintély. (Halljuk! Sálijuk!) S én azon támadásokkal szemben a legnagyobb beeset tulajdonítom a t. minister ur azon nyilatkozatának, mely szerint ő úgy is, mint katholicns s úgy is, mint kormányféríi, a dolog ezen állását elismerte. És ha Helfy t. képviselő ur azt a kérdést vetette fel, hogy ez hogyan egyeztethető meg a vallásszabadság elvével, akkor én azzal a válaszszal szolgálhatok neki, hogy nem egyeznék meg a vallásszabadság elvével, ha valakitől azt követelné, hogy vesse alá magát vallásos kérdésekben a római pápának, azaz hogy legyen katholieus, de ép úgy nem volna szabadság, hanem elnyomás az, ha a katholicusnak megtiltatnék, hogy vallásos kérdésekben a pápa legfőbb tekintélyét elismerje. T. ház! Hogyha a társadalmi és családi élet körét tekintjük, mi jogon gátolhatja meg az állam azt, hogy a család egy vallásban neveltethesse gyermekeit és ha lelkiismereti meggyőződésénél fogva nem akarja a gyermekeket kitenni annak, hogy már a gyermekszobába vitessék be a vallási kétely s a felekezeti villongás? íme, t. ház, ezekben bátor voltam rámutatni a kötelességek azon conflictusára, a melyet a törvény végrehajtása előidézhet. De hogy objectivitásomnak teljes ós végső bizonyítékát adjam, kész vagyok a kérdést az ellenkező álláspontból is tekinteni. (Halljuk! Halljuk !) Tegyük fel, hogy ez mind csak előítélet és babona, a mint hogy talán az, a ki vallásos meggyőződésben van, az általam felhozottak némelyikét nem is tekintheti másnak, mint előítéletnek. De minden létező és lehető előítélet közt a legnagyobb előítélet az hogy az előítélet semmi egyéb, mint előítélet, mert az ezenkívül egy létező tény is és ha az, a mit valaki esak előítéletnek tekint, az ország egy nagy részének vallásos meggyőződése, akkor ez egyúttal egy nagy tény, mely ellen küzdhet a philosoph, küzdhet az államférfiú, ha le akarja verni és azt hiszi, hogy elég hatalma van hozzá, de tény, melylyel számolni kell, ha az embereket kormányozni akarja. Mindezek után mérlegelve azt, hogy mindnyájunknak legfőbb kötelessége úgy is, mint hazafiaknak, úgy is, mint vallásunk híveinek, hogy az állam és az egyház az egyik és a más vallásúak között ki ne törjön a viszály, melynek következményei beláthatlanok, mi most már csak úgy lesz elhárítható, ha a felek egyike sem áll a megbicsaklott makacsság merev álláspontjára. Mérlegelve, hogy pillanatig sem kétkedtem abban, hogy a t. minister ur szándékai a legtisztábbak és legnemesebbek és egyáltalán nem volt az a czélja, a mi a rendelet hatása lett; mérlegelve, hogy a t. ministerelnök ur nyilatkozatából azt következtetem, hogy a kormány maga sem tartja lehetőnek, hogy a dolog mai stádiuma megmaradjon és e rendelettel megélhessen, hanem igyekszik módját találni oly megoldásnak, mely mellett a rendelet hatálya önként meg fog szűnni. Tekintve mindezeket, én szívesen helyezkedem a várakozás álláspontjára és ha a kormány be fog terjeszteni oly javaslatokat, melyek alkalmasak arra, hogy legalább a meggyőződésem szerint fenforgó súlyos lelkiismereti sérelmet orvosolják, ahhoz örömest fogok hozzájárulni. A költségvetést elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: T. ház! Az idő nagyon előrehaladván, azt hiszem, a t. ház méltóztatik a tanácskozás folytatását a holnap délelőtt 10 órakor tartandó ülésre halasztani. (Helyeslés.) Ezt tehát határozatkép kijelentem és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 pereskor.)
