Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-413
5g 418, országos Ülés november 21-én, pénteken. 1890. belügyministernek p.dta volna meg. Engedelmet kérek, azt, hogy minden ministernek meg van adva a jog, azt kétségbe nem vonjuk, de hogy bármely ministernek joga volna más, mint rendőri természetű ügyekben kihágást statuálni, azt igenis kétségbe vonjuk. (Élénk hdyeslés a szélső baloldalon.) A minister urnak tévedése az, hogy csak a belügyministeri hatáskört tekintette olyannak, melyben a polgárok biztonsága és közbátorsága veszélyeztetve volna. Helyesen sorolta fel Győrffy Gyula t. barátom a hatáskörök és a közigazgatási ágak egész sorozatát, melyekben ily rendőri természetű kihágások és sérelmek előfordulhatnak. A másik, már plausibilisebb kifogás, abban áll, hogy a t. minister ur egész ártatlan arczczal állítja, hogy itt nem vallásügyek és vallási jogoknak elbírálásáról van szó, hanem egyszerűen az anyakönyvek vezetéséről. Én szembeállítom ezzel az állítással a rendeletnek egész keletkezését. Nem az-e a rendelet alapja és egész védelme, hogy a gyermekeknek törvény szerinti vallását megsértik és meghamisítják ? (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Azt akarja talán a t. minister ur elhitetni velünk, hogy ő szerényen az anyakönyvek rubrikálását akarja szabályozni ? (Tetsgés a szélső baloldalon.) Talán önmagát a rendeletet feledi el a t. minister ur, melynek szövegébe be van véve az, hogy az 1868 : LIII. törvényczikk 12. §-ának kivan érvényt szerezni ? Nem az-e tehát a ezél, hogy az egyes polgárok törvény szerinti vallása meg lévén sértve, a minister vissza akarja állítani ezek törvényszerinti vallását és jogát? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem vallás feletti intézkedés e ez? És ekkor én nagyon naivnak találom azt a kifogást, hogy a t. minister ur nagy szerény seggel csak az anyakönyvek vezetése terén kivan Zkihágást statuálni. (Élénk helyeslés a szélső baloldabon.) Épen ezen szempontnál fogva nem is képezt et a rendeletben körülirt cselekvény kihágás . A t. minister ur ugyanis ép ugy tudja, mint mindenki, ki jogi kérdésekkel foglalkozik, hogy egy kihágásnak nem szabad valamely befejezett jogsérelemnek lennie, hanem az csak oly veszélyt rejthet magába, melyből későbbi sérelmek következhetnek be. Már pedig, t. ház, ha az u. n. elkeresztelésből veszély következhetik be, az csak abban állhat, hogy egy állampolgár vallásos statusában törvénytelen változtatás eszközöltetik. Mert ha nem ez a sérelem, hogy tudniillik maga azon bekebelezés által a polgár törvényes vallási állapota megváltoztattatik, vájjon mi hát az a veszély, a mi itt előáll, vájjon akkor milyen czélból állította fel a minister ur ezt a kihágást? Szerintem, ha sérelem követtetik el a vallási állapot ellen, ezen sérelem már maga a bejegyzés vagy a bizonylat el nem küldése által követtetik el s igy már magában ezen bejegyzés vagy bizonylat el nem küldése képez egy befejezett jogsértést. És pedig képezhet önálló delictumot: vétséget vagy bűntettet, de hogy kihágást képezhetne, vagyis oly veszélyt, melyből a későbbi sérelem fog bekövetkezni, azt el nem ismerhetem. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! E kérdésnek jogi szempontból való nuancirozása oly messzire vezetne, hogy ismételem, ezzel a t. ház figyelmét fárasztani nem kivánom, de megjegyzem azt, hogy mikor ezen kihágási törvény meghozatott, akkor az igazf ágügyminister ur többrendbeli hozzá intézett kérdések folytán tisztázni kívánta azt, vájjon milyen felhatalmazást kivan a kormány, midőn azt mondja, hogy rendeletekkel egyes rendőri ügyekben kihágási szabályokat állapittat meg. És az igazságügyminister ur, a ki ezen törvényjavaslatot beterjesztette, világosan kimondotta hogy (olvassa) : „Az elv, mely ezen szakasznál bennünket vezetett, az volt: szabályokat alkotni oly cselekmények ellen, a melyek a közbátorságot veszélyeztetik, arra nézve káros következményekkel vannak." „Mert — folytatja továbbá az akkori igazságügyminister — mindig volt joga: az ország kormányának, hogy a „közrend és közbátorság felett őrködjék és ennélfogva saját körében rendeleteket bocsásson ki". Hogy ezen rendőri természetű ügyek másra, mint a közrend és a köznyugalom megsértésére, mint azokra a rapid gyorsan váltakozó veszélyek elhárítására, melyek a személyes vagyonbiztosságra vonatkoznak, kiterjeszthetők volnának, azt a magam részéről soha el nem fogadhatom. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) És ismételten óva intem a t. képviselőházat attól, hogy midőn első alkalommal állunk szemben azzal, hogy a minister a legszentebb jogok terén, a vallás a polgári és családi élet terén önkényesen és jogtalanul büntető sanctiókat állapít meg, óva intem a t. házat attól, hogy az ilyen eljárást helyeselje. (Helyeslés balfelől.) Harmadik és utolsó tévedése a t. minister urnak abban áll, hogy a törvény akaratára fekteti rendeletét és abból magyarázta ki annak kibocsátását. Többszörösen fel lett említve s én is csak egyszerűen érinteni kivánom, hogy a törvényhozás akaratát önmagából a törvényből kell olvasni. Az 1868 : LIII. törvényczikk nem állított fel ily büntető sanctiót és nem tételezhetem fel a törvényhozásról, hogy az ne tette volna azt, ha akarta volna. Állított fel jogi nullitást, mint sanctiót, de nem hatalmazta fel a t. minister urat, hogy akaratán túlmenve, ő büntetőjogi sanctiót is állíthasson fel, melyet maga a törvényhozás szándékosan mellőzött.
