Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-412
U2. ©rseágos ttlés november 20-án, csütortSkSn. 1890. 19 a kormánynak azon jogát, hogy vallásügyi kérdésekben az állam rendészeti jogát gyakorolja. Nem reflectálok azokra, miket a eultusminister e tekintetben felhozott.' 0 elmondta, hogy a józsefi rendelettől fogva, mely házassági jogunk egyik fontos alkatrésze, le napjainkig az izraelita anyakönyvezést szabályozó rendeletekig mind vallásügyi rendészeti szempontból bocsáttattak ki, a nélkül, hogy érvényességük valaha megtámadtatott volna. Ma azt a theoriát állítani fel, melyet ő, hogy tudniillik az állam abdicáljon mindenről, dobja el azt a jogát, hogy beavatkozzék azon kérdésekbe, hol az államrendészet magasabb érdekei veszélyeztetnek: nem oda vezetne, hová az ő beszéde tendál: szabad egyház a szabad államban, hanem ehhez: kötött állam szabad egyház alatt. Mi pedig ehhez nem fogunk hozzájárulni soha. (Elénk helyeslés jobbfelöl,) Nem engedjük azt sem, hogy itt felekezetek közötti harczról lehetne szó. Mert ugy a törvény, melynek végrehajtása kérdésben forog, mint a rendelet, mely ennek végrehajtását sanctio alatt biztosítja: csak az ellenszegülőket sújtja, még pedig minden felekezeten egyforma mértékkel. Azt sem engedhetjük meg, hogy akatholicus egyház és az államhatalom közötti harczról legyen szó. Mert semmikép sem fogadhatjuk el, hogy a katholieus papság azon része, mely most oly heves ellenállást fejt ki a kormány álláspontja ellen, teljesen azonosítható legyen az egész katholieusclérussal. (Egy hang balfelöl: Az egyházzal !) Annál kevésbé az egyházzal. (Élénk helyeslés jóbbfelől.) Még kevésbbé lehet szó dogmaticai harczról. Entiek eldöntésére jogosítva nem is vagyunk. Különben is a mozgalmat vezető alpapság azt mondja, hogy itt a dogma és az alkotmányjog jut egymással összeütközésbe. Én azt hiszem, hogy a ki dogmái sérelemről panaszkodik, az nem panaszkodhatik egyúttal alkotmányjogi sérelemről; mert hisz a ki a dogmát megsértette, legalább is eleget tett az alkotmány követelményének. (Moxgás balfelöl.) Ezzel tehát tovább nem is foglalkozva, felveszem a harezot azon alapon, hova az állítva lett. Felveszem tisztán közjogi szempontból: abból a szempontból, hogy vájjon az 1879 : XL. t. ez. 1. §-a alapján a kormánynak volt-e joga oly rendeletet kiadni, mely egy rendőri tilalomnak szegül ellen, büntetésekkel is eszközli a törvény végrehajtását? E tekintetben álláspontunk nagyon egyszerű. Az állam le nem mondhat azon jogáról, hogy a biztonságának magasabb feladatai szempontjából szükséges intézkedéseket az anyakönyv terén is megtegye. Már pedig ilyenek a polgárok létviszonyainak, a népesség mozgalmainak, különösen a születési adatoknak nyilvántartása, melyektől közjogi tekintetben az illetőnek védkötelezettsége, esetleg adózási viszonyai, illetőségi, kivándorlási kérdései függnek. Még fontosabbak e mozgalmak a magánjog a házassági, családi, öröklési jog terén. Van-e már most oly törvény, mely e tekintetben rendőrileg intézkedik és az állam rendészeti feladatát betölti és a mely törvényre van alapítva a minister statutarius jogát gyakorolhatja? Vájjon les inperfecta-e ez a törvény, melynek pótlása czéljából egy ily rendelet kibocsátására szükség volt? Ezekre a kérdésekre röviden a következőben vagyok bátor válaszolni. (Halljuk!) Ilyen tisztán rendőri természetű törvénye az államnak az 1827: XXIII. t.-cz„ a mely elvileg határozottan előírja az anyakönyveknek correct vezetését. Van egy másik törvény, az 1868 : Lili. t.-ezikk, a mely 12-ik §-ában inperative előírja azokat az adatokat, melyek a vegyes házasságból született polgárok létviszonyait és valamely vallásfelekezethez való tartozását megszabják. E kettőt együtt kell combinálni. Az elsőre nézve előttem kétségtelen az, hogy az ugy természeténél, mint határozott jellegénél, bevezetésénél nél fogva is, a melyben a törvény praeventiv jellege világosan ki van fejezve, rendőri természetű törvény, mert igy szól: „azon zavarnak kikerülése végett, mely a nemzetségek leszármazásának megvilágítása iránt, az egyházi anyakönyvek elveszése, vagy megromlása által tá madhatna stb. rendelkezik a törvényhozás." Az 1869 : LIIL t.-ezikk pedig kiegészíti ezt a vegyes házasságból született gyermekekre nézve. A minister egyik törvényt sem kezdeményezte, készen találta mind a kettőt és talált mellettük egy olyan abusust, a melyre nézve azt mondhatom, hogy csakugyan olybá tűnik fel, mintha valamennyi vallásfelekezet egy nemzetközi conventióra lépett volna, mely szerint egyik sem fogja a törvényt megtartani. És tény is az, hogy ebben az országban 22 esztendőn keresztül minden érvényesülhetett, akár melyik felekezethez tartozó papnak szeszélye, önkénye, vagy akarata, de a mi nem érvényesült, az épen maga a törvény. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Nézhette-e közönyösen az államkormány azt, hogy naponkint történnek a felekezetek közt, hogy ugy mondjam, elbirtoklások, hogy beáll lassankint egy zavar, melyben a polgár azt sem tudja sajátképen, hol vannak az ő létviszonyai nyilvántartva, mert annál a felekezeteknél, hová törvény szerint tartozik, nincsen nyilvántartva, ott pedig, hol nyilvántartva van, oda ő nem tartozik. Ily abusust a minister felelősségének tudatában nem tűrhetett. Ha látta tehát, hogy van egy les inperfecta, melynek végrehajtása
