Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-421

431. orscágos ülés deez Hát, t. ház, én ezzel szemben hivatkozom a ház igazságszeretetére, hivatkozom az utolsó ülésszakra. Mindnyájan tudjuk, hogy minő küzdelmet idézett elő e kérdés, hogy az ország Összes vidékei mozgásba hozattak és csak olyan erélyes kéz és SZÍVÓS kitartás — minő az igazsigügyminister urnái van — volt képes ezen kérdést °ty gyorsan, hatályosan és szerencsésen megoldani. (Helyeslés johbfelöl.) Ezen kérdésnek további megoldása abban is rejlik, hogy a szétosztással összekötött egyéb administrationalis kérdések is hozassanak tisztába; összeköttetésben van továbbá azzal, hogy a személyzet kellőleg megválogattassék és a ki Magyarországot ismeri, hogy itt mennyire pályáznak hivatalok után qualifieált és nem qualificált egyének; a ki tudja, hogy mennyi ostromnak van kitéve egy minister, midőn egy nagy alkotás életbeléptetéséről van szó, az bizonyára csak megnyugvással tekint azon székre, a melyen az igazságügyminister ur ül, mikor látja, hogy egy oly férfiú kezében van az igazságügy kezelése, a ki semmi párt és melléktekintetet nem vesz figyelembe s a ki semmiféle ajánlatnak tért nem engedve, tisztán az igazságügyi szempontot tartja szem előtt s ugy válogatja meg majd a bírósági személyzetet, hogy biztosíték legyen arra nézve, hogy a bíráskodás és ezen uj bírósági szervezetnek az életben való működése az országra nézve hasznos lesz. (Helyeslés jobbfelóí.) Én, t. ház, tudom, hogy az igazságügyminister ur a személyek válogatásánál leginkább a jelenleg meg levő királyi táblai bírói karból fogja az illetőket választani, mert hiszen mi, a kik a gyakorlati élet terén mozgunk, mondhatjuk, hogy a királyi táblai birák túlnyomó részében megvan az a képesség, mely biztosítékot nyújt az iránt, hogy az igazságszolgáltatás a decentralisált tábláknál is helyes mederben fog mozogni. A. mennyiben azonban a királyi táblákból a szükségelt szám ki nem telnék, figyelmébe ajánlom a t, igazságügyminister urnak azon mondását, hogy ő igazságügyi téren onnan veszi az erőket, a hol azokat találja és figyelmébe ajánlom neki különösen az ügyvédi kart, melynek kebelében nagyon tehetséges és jeles férfiak vannak, kik szívesen cserélik fel ügyvédi állásukat a bíróival. Hallottam, ugy emlékszem Grörgey Béla t. barátom említette tavaly itt a házban, hogy jelesebb ügyvéd ugy sem cseréli fel az állását a bírói állással, tehát az ügyvédi karnak csak a satnya része fogna birói állásra pályázni. Engem másra tanított a tapasztalat, én láttam nagyon gyakran eseteket, midőn bizonyos egyénnek természetével az ügyvédi állás egyáltalában nem quadrált, magát abban otthon fcer 1-éa, nétfön. 1890. 243 nem találta, az ő hajlama sokkal inkább vonzotta a birói pályához, a mely neki talán kevesebb jövedelmet hoz, de természetének megfelelőbb, nyugodtabb állás és azon tekintély és független hatáskör, melylyel a biró fel van ruházva, elegendő recompensatio reá nézve, hogy az állást felcserélje. (Ugy van! TJgy van! jobbfelöl.) Már a t. előadó ur is említette, hogy az igazságügy minden terén mily serény munkásság folyik, magam is tanújelét láttam ennek azon számos javaslat kézhez vétele által, melyek legújabban az igazságügyministeriumban készültek. Ezen javaslat mindegyikéről nem akarok szólni, mert hiszen azok nincsenek napirenden, csupán az egyikre vonatkozólag vagyok bátor egy megjegyzést tenni és ez a szóbeli sommás eljárásra vonatkozó törvényjavaslat. Ugyancsak pártunknak egyik tagja, Neumann Ármin t. képviselőtársam egyik beszédében említette, hogy a szóbeliség behozatalánál az ily egymásután való lépés indicált és hogy a szóbeliség részletes behozatala sokkal inkább biztosítja annak a sikert a jövőben, mint hogyha az egyszerre az igazságügy egész vonalán hozatnék be. Én, t. ház, akkor is aggályt éreztem ezen állítás helyes volta iránt, most is aggályt érzek, hogy ezen részleges behozatal nem koczkáztatj a e egyáltalában a szóbeliség sikerét, mert tudjuk, hogy épen fontosabb ügyekben úgy a biró, mint az ügyvéd sokkal inkább fejti ki tevékenységét, nagyobb kedvvel nyúl a munka megoldásához és nagyon káros lenne, ha ezen részleges behozatal folytán a szóbeliség netán hitelvesztessé válnék. Nem akarom azt mondani, hogy ezen részleges szóbeliség is nem fog a létező bajokon segíteni, csupán arra akarom a t. igazságügyminister urat figyelmeztetni, hogyha ő a rendelkezésére álló szakértők némelyikét egy vagy két évre kiküldené és nagyobb tanulmányokat tétetne és csak akkor hozná be: az sem lenne oly kár, mintha talán nem sikerült kísérlettel a szóbeliség nálunk hitelét vesztené. Felszólalásom tulajdonképeni tárgyához értem és ez azon egy kérés a t. igazságügyi minister úrhoz, a mely egy gyakorlati tárgyat érint. Az 1886-iki évben hoztuk meg, a mint a t. ház tagjai emlékeznek, a telekkönyvek átalakításáról szóló törvényt. A törvény általános szükségnek és óhajnak feleli meg és minden oldalról a legnagyobb örömmel fogadtatott. A tárgyalásokból emlékszem, hogy az volt contemplálva, hogy ezen törvény végrehajtása az egész országban talán legkésőbb 10 év alatt eszközölhető. Megengedem, hogy ez optimisticus Számítás és felfogás volt azon időben, de mindenesetre állítom s hivatkozom tényekre, hogy ezen törvénynek minél előbbi végrehajtása az országnak és különösen a föld népének legége31*