Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-420
220 440. iirsüágos ülés nevember 29-én, szombaton. 1890. emlékszem, hogy a pályázat tényleg kihirdettetett. Végre arra vonatkozólag, hogy zenetanárképző fog-e felállíttatni és minő mérvben, van szerencsém tudomásul hozni, hogy épen az idei tanév kezdetével tanárképző tanfolyamot állítottam az intézetben; ezen tanfolyam egyelőre csak a zongoratanároknak szól, de természetesen annak idején ki fog fejlesztetni a többi zenei ágakra is. Ezen tanfolyam egyelőre egy évből áll, azután következni fog a második év, egészében véve tehát két évből fog állani. Az e körül szerzett tapasztalatok lesznek azután majd felhasználhatók a többi tanfolyamok berendezésénél is. (Helyeslés.) Elnök : Maga a tétel meg nem tániadtatván, 51J63 frt megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A nemzeti zenede segélyezésére 1.500 frt. Elnök °. Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): iparművészeti múzeum 23.740 frt. Elnök : Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) : Technológiai iparnniZi uni 19.428 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Festészeti mesteriskola 15.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző] (olvassa): Magyar művészeti ösztöndíj-alap 1.260 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Képzőművészeti czélokra 17.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A képzőművészet; társulat segélyezésére 4.000 frt. Elnök: Megszavaztatik Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Stazione Zoologica számára egy dolgozó asztal használásáért és tudományos kiadmányainak segélye zésére 1.252 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Festészeti tanfolyam nők számára 5.6UO frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): ipar művészet czéJj ura 2.500 trt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Műemlékek: a) Országos bizottság 16.750 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): VajdaHuuyad várának fentartására 4.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• A magyar földrajzi, földtani és termeszettudománji társulatok segélyezésére és országos érdekű kutatásokra 6.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Magyar történelmi és irodalom-történelmi források és emlékek kiadására 15.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) : A magyáltudományos akadémia részére, az ó-kori classicusók műveinek általa rendezett kiadására 1.500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A magy áltudományos akadémia könyvtárának gyarapítására 5.0*00 frt. Elnök : Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) : A magyar tudományos akadémia mathematikai és természettudományi osztálya részére országos érdekű kutatásokra és közleményekre 5.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A magyar tudományos akadémia összes tudományos czéljaira saját rendelkezésére 8.500 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Tudományos, irodalmi vagy művészi pályán működő, segélyr.- szorult egyének vagy ilyenek családjainak istápolására 8,000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Tornamesterek kiképzésére 5.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): Köz-egészségtani előadások díjazására a kii', jogakadémiákon 600 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa): A nemzetközi földmérés berlini központi irodájának fentartási költségeihez 400 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) •. Egyházi czélok. Rendes kiadások: XIX. fejezet, 6. esím. Kiadás. A görög szertartású kath. egvháznak 99.000 frt. Elnök: Megszavaztatik. Dárdai Sándor jegyző (olvassa) .• Az ágostai hitvallású evang. egyháznak 36.000 frt. Madarász József jegyző: Irányi Dániel! Irányi Dániel: T. ház! Valamint más alkalommal, ugy ezúttal sem vezérel felekezeti szellem, hanem a jogegyenlőség és az igazságérzet késztet, midőn a protestáns egyházak számára felvett segélyek fölemelése érdekében szólalok fel. Közönségesen tudva van, t. ház, hogy mig ugy a római, mint a gör. kath. egyházak az állam bőkezűségéből igen terjedelmes jószágok-