Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-419

192 419. országos ülé-> noyeraber 28-án, pénteken. 1»0. elismerem, ugyanakkor állítom at. ház előtt — és engem a jövő nem fog megczáfolni — hogy a minister urnak lelkiismeretes buzgalma és ministeriumának odaadó készsége, takarékossága együtt sem lesznek képesek többre, mint legfeljebb azon eredményt érhetik el e költségvetés keretében, hogy közoktási fejlődésünket nagyobb visszaeséstől a következő esztendőben talán megoltalmazhatják, de hogy nagyobb alkotásokat hozzanak létre, azt ezen költségvetés keretében még remélni sem merem. (Helyeslés a szélső hal oldalon.) Pedig ha népoktatásunk terén az elért eredményt veszélyeztetni nem akarjuk, azon meggyőződésre jutottam tapasztalatitól — és e meggyőződésemet a ministeri jelentés csak megerősítette — hogy immár eljött az ideje annak, hogy népoktatásunk terén nagyobb alkotásokat létesítsünk. Ily ezélból nézetem szerint immár múlhatatlanul szükséges a néptanítók gyám- és nyűgintézetének újból szervezése, továbbá a tanítók fizetésének a jelenkor kívánalmai szerint leendő rendezése. (Helyeslés a szélső baloldalon.) A mi az elsőt illeti, tudom, hogy a tanítói gyám- és nyugintézet kellő tőkével rendelkezvén, a tanítók kívánalmának lehetőleg megfelelő törvényhozási intézkedést a közel jövőben remélhetünk. Én tehát a benyújtandó javaslatot várva most ezen tárgyról nem szólok, azonban egy kérdést kell ez ügyben a t. minister úrhoz intézni s tisztelettel kérem válaszát. Kérdésem következő: a tanítói köröket nyugtalanítja egy hírlapi közlemény, mely szerint a tanítói gyámés nyugdíjalap tőkéjének bizonyos része a tanítói fizetésnek 300 forintnyi minimumra leendő felemelésére czélozíatik fordíttatni. Én ezen közleményt alaptalannak tartom, de kérek felvilágosítást, hogy a közvélemény hitelesen és kellő alakban megnyugtatva legyen, minthogy e tárgyban a közvélemény megnyugtatását szükségesnek tartom. Áttérve már most beszédemnek tulajdon képeni tárgyára, a tanítói fizetés rendezésének kérdésére; megvallom, hogy szerintem ezen kérdés igen fontos s egyszersmind sürgős. (Igaz! TJgy van! a szélsőbalon.) Ha a ministeri jelentést figyelemmel olvassuk, azt találjuk, hogy a hatályos s szakszerű felügyelet szempontjából, továbbá a tanítói képzés terén sok fontos és beható intézkedések tétettek a tanügyi kormányzat részéről, de olyan ministeri rendelettel a jelentésben csak egygyel találkozunk, mely a tanítók anyagi sorsának javításával foglalkozott. Ez azou rendelet, melyben a tanfelügyelők felhívatnak, hogy tankerületükben irják össze azon községi és felekezeti iskolákat, a melyekben a tanítói állomásnak díjazása- ötven forinttól 300 frtig váltakozik, de a 300 frtot meg nem haladja s egyszersmind kellő hiteles adatokkal mutassák ki ezen tanítói fizetések pénzértékét. E rendelet felett gondolkozva, ugy tűnt fel előttem, hogy a minister ur a törvény keretében mozogva immár óhajtja, de csakis azt óhajtja valósítani, a mit megvalósítani 22 évi küzdelem erőtelen volt, vagyis valahára igyekszik az 1868: XXX. t.-cz. 23. §.-ában lefektetett nagy akadályt lehetőleg elhárítani, azon mély ürt, mely támadt, áthidalni és azon nagy sebet, a mely népnevelésünk testén mindinkább növekszik, immár orvosolni. Itt a ház előtt őszintén és nyíltan kijelentem, hogy én, a ki az önkormányzatnak egyházi és politikai téren hive voltam, híve vagyok és hive maradok, (Helyeslés a szélsőbalon) 22 évi küzdelmet elegendőnek tartok annak megpróbálására, hogy v.lamelyik elemi népiskola életképes? A tanügy fejlődését a 22 év eltelte után tovább veszélveztetni részemről nem akarom. Eljön az idő, hogy meg kell adni az államnak a befolyást ott, a hol a 22 évi tapasztalat olyan szomorú jelenségeket tár fel, a milyeneket ismerünk s a melyekre rámutatni kötelességem. (Helyeslés a szélsőbalon,) Mit mutatnak ugyanis az általam említett ministeri rendelet következtében beérkezett tanfelügyelői jelentések? Valójában megdöbbentő a kép, melyet azon jelentések feltárnak Azt látjuk, hogy hazánkban több ezer olyan népiskola van, a melyekben a tanítói állomások jövedelme 50 frttól növekedőleg felfelé a 300 frt minimumot el nem éri. Már most, t. ház, 50 frtól 300 frtig sem emelkedő évi fizetésért, olyan fizetésért, a mely kellő időben és pontosan ki sem szolgáltatik, azt kívánni, hogy egy tam'tóképezdei tanfolyamot kellő sikerrel végzett, oklevelet nyert rendes tanító egy ily állomást elvállalva, egész életére önmagát és családját szerencsétlenné tegye, (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalon) továbbá azt kívánni, hogy azon tanító ne csak a közoktatási törvényben megszabott tananyag maximumát, hanem azon kívül még a kertészetet, női kézimunkát, fanemesítést, szőlőojtást és kezelést, méhészetet, a házi ipar különböző nemeit, a tornázást és nem tudom még mi minden más rendes és rendkívüli tantárgyat tanítani képes legyen, végre ha mindezen tantárgyakat tanítani képes, még azt is kívánni, hogy 50—300 frt fizetésért az az ember bírjon lelki erővel megtagadni önmagát, nem látni családja nyomorát, áldozatul dobni egész életét a közoktatásügyért: ez, t. ház, oly kívánalom, melyet nem helyeselek, melyben az államnak joga nines. (Helyeslés.) Kötelességünk ezt valahára figyelembevenni, mert ezen helyzetnek természetes következménye az, mit szomorúan tapasztalunk, hogy hét év óta folytonosan szaporodik azon iskolák száma