Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-417
136 417. oFsiságos ttlés november 26-án, szerdán, 1890. dagály napjait nemcsak a habok múlékony játékának tartom, hanem azon remény, azon meggyőződés vezérel, hogy ez oly komoly és tartós áramlattá fog kifejlődni, melyet útjában feltartóztatni nincs többé hatalom. (Igazi Ugy van! jobb- és balfelöl.) Ezért tartom én e vitát oly nagy jelentőségűnek, mert megadta erre az iinpulsust; üdvözlöm a kormány helyes tapintatát, hogy nem tért ki a kérdés elöl, hanem nyíltan állást foglalt és úgy a ministerelnök, valamint a eultusminister ur tiszteletet parancsoló határozott fellépése még az ellenzék elismerését is kiérdemelte s csak bensőbbé tette azon solidaritást, mely a kormány és párt között eddig is kifogástalanul fennállott. Meggyőződésem egész hevével fogom támogatni úgy a jövőben ezen irányt, valamint a jelen helyzetben a t. eultusminister ur rendeletének fentartásához, nemkülönben az ezt ezélzó határozati javaslathoz is hozzájárulok. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Madarász József jegyző: Herman ^Ottó! Herman Ottó: T. ház! (Halljuk!) Érzem, hogy szerénytelenség volna részemről, ha a vita mai előre haladott stádiumában én a t. ház türelmét hosszasabban venném igénybe. Nem szándékozom ezt tenni, t, ház, de megvallom teljes őszinteséggel, hogy lehetetlen részemről bizonyos reflexióktól egészen tartózkodnom, melyeket e mindenesetre nevezetes vita bennem ébresztett. (HaUjuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) T. ház! A magyar törvényhozás képviselőháza alig múltjának nem hiszem, hogy van szebb,magasztosabb élet képe, mint volt az, melyet egy röpke tollú iró tollának hegyére vett és megörökített és a mely festi azt, hogy a magyar országgyűlés képviselőházában hány felekezetű képviselő van és hogy a különböző felekezetekhez tartozó képviselők ugy a képviselőház termében, mint a folyosón a legbarátságosabban találkozsak egymással, a türelmetlenségnek absolute nemminemű nyoma és jele nem mutatkozik. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) De, t. ház, ha én elismerem e képnek szépségét és magasztosságát, sajálattal constatálom, hogy e szép összhang erősen és nevezetesen meg van bolygatva és mindazok a szavak, melyek e teremben innen arra felé és visszahangzanak, bizonyos tartózkodással hangzanak, az emberek egy bizonyos tartózkodó és rejtő állapotban vannak ég épen ezért be kell vallanunk azt, hogy a vitának gonosz és rossz magva van. (Ugy van! a szélső baloldalon.) És midőn ezt constatálom, nem tehetem, hogy ne mondjam ki azt, hogy nekem ugy rémlik, mintha a most folyó vita egy teljes századdal elkésett volna. Ezen vita talán az 1790/1-ik évben lett volna a maga helyén, akkor mikor a protestáns felekezeteknek Magyarországon való sorsa felett a törvényhozás döntött. (Helyeslések.) De mikor ez nekem eszembe jut, épen oly fájdalmasan kell megemlékeznem arról, hogy Magyarországon mindig és örökké elkésünk a legmagasztosabb institutiók, a legmagasztosabb elvek alkalmazásával, mert hiszen 1789-ben proclamáítattak az emberi jogok és Magyarországban mégis csak 60 évvel később hulltak le a jobbágyról a szolgaság lánczai. (Ugy van ! a szélső baloldalon.) De hát ez örökösen ugy maradjon, hogy Magyarországon mindezek, hol egy fél századig, vagy még ezentúl is késlekedjenek? És ha, t. képviselőház ennek a szomorú jelenségnek az okát keressük, hát vájjon hol találjuk azt? Találjuk a félrendszabályban, az opportunismusban és abban, hogy a dolgok nem vitetnek a megoldás elé. (Helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hát legyen szabad nekem, t. ház, rámutatnom a legújabb kor jelenségeire, ott a hol Magyarország culturájában, Magyarország művelődésében, hogy ugy mondjam, a legmagasabb elemek találkoztak s a hol annak kellene történni, hogy összemérjék szellemük fegyvereit, hogy mondják ki az elveket alaposan s hogy igy a társadalmat egészségesebb gondolkodásra, valódi haladásra indítsák. Á ki figyelemmel kisér bizonyos nyilatkozatokat, szerepléseket, az vehette észre már azt, hogy magas egyházi méltóságok szájából momentuosus alkalommal még ma is elhangzanak oly szavak, még ma is kötelezőíeg hirdettetnek oly elvek, a melyek ma, a cultura mai állásában, egy fejlődő és haladó társadalomra kényszerítőleg .nem alkalmazhatók. A ki elolvasta vagy meghallgatta Nagyvárad ékes szavú püspökének beszédét, melyet a magyar orvosok és természetvizsgálók nagyváradi nagygyűlése alkalmával, tehát egy rendkívül competens hallgatóság előtt mondott el, az tudja, hogy a mai korra nézve ez a beszéd teljesen elkésett; hogy az nem tartalmazza magában azokat az elveket, melyeket ma a cultura és haladás valósággal mint igazakat és megállhatókat elfogad. És, t. ház, mit tapasztaltunk ? Tapasztaltuk azt az opportunismust, a melynek áldástalan hatása az, hogy mi nálunk mindennel el szoktunk késni. Az úgynevezett orvosok és természetvizsgálók gyülekezetének nem volt egyetlen egy szava sem, hogy azokra a kijelentésekre, a melyek egy püspöki széken ha a korszellem fejlettségénél fogva nem is jogosultak, de legalább érthetők, a modern felfogás szavát hallassa és igazítja a társadalmat abba a modern irányba, a melybe azt igazítani minden gondolkozó és modern törekvésű ember tartozik is.
