Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.
Ülésnapok - 1887-416
416. országos ülés november 25-én, kedden. 1890. 115 Elnök: A honvédelmi min'ster ur jelentése a magyar fegyvergyár ügyébeu ki fog nyomatni, szét fog osztatni és a pénzügyi bizottsághoz utasittalik tárgyalás és jelentéstétel végett, még pedig azzal, hogy jelentését oly időben terjeszsze be, hogy az a honyédelmi tárcza költségvetésével együttesen legyen tárgyalható. Több jelentés nem lévén, következik a napirend, az 1891-iki költségvetésnek, jelesen a vallás- és közoktatásügyi ministerium előirányzatának tárgyalása. Ki következik ? Dárdai Sándor jegyző: Pulszky Ágost! Pulszky Ágost: T. ház! A lefolyt koszszú vita eredményekép -- a mennyiben az eddigi felszólalásokból constatálni lehet — oly jelenség tűnik ki, a minőt rég nem tapasztaltunk és melyet minden párt és a ház minden oldalán ülők, kevés kivétellel, osztatlan megelégedéssel és örömmel kell, hogy fogadj amik. Mert valóban ritka jelenség, hogy egyesek, még pedig különböző részeken lévő egyesek kivételével, kik akár katholicus, akár más felekezeti kizárólagos szempontból kiindulva, a felekezeti érdekeket mindenek fölé helyezik — a minek egy példányát a tegnap történt felszólalások közt is láttuk, nem katholicus részről — mondom, ez egyesek kivételével a végczélra nézve, mely felé törekszünk, itt a házban teljes egyetértés éretett el. Ritka kivételes és örvendetes eredmény ez, kivált, ha oly nagy jelentőségű kérdésről van szó, a minő az egyház és állam viszonyainak rendezése és midőn e tárgyban minden oldalról oly felfogás jut fölszinre, hogy az egyház és állam viszonyainak oly rendezése kell, hogy a vógezélt képezze, mely mellett egyrészről a lelkiismereti szabadság feltétlenül biztosítandó, másrészről minden jogügyletben, melynek polgári következményei vannak, a polgári életre való hatása tekintetében az állam közegei ténykedésének kell irányadónak lennie. Mind e két elv, úgy az, mely az állani tevékenységét szükségesnek tartja ott, hol állami és polgári érdekek érvényesítéséről van szó, valamint az, mely lehetőleg kerülni kívánván az állami és lelkiismereti szempontok közti öszszeütközést, már ezért is ki akarja venni a felekezeti ingerentia köréből azon eselekvényeket, melyek tekintetében eontroversiák felmerül hétnek, a lelkiismereti szabadságnak, a vallásszabadságnak alapgarantiáit képezik. Ezen garantiák létesítése s azon végezel tekintetében, melyet ez állapot érvényesítésével igyekezni kell elérni, mondom, egyhangú egyetértés constatáltatott a ház minden oldaláról, még oly részekről is, mely részekről ezt eddig várni legalább is jogosítva nem voltunk és nem zavarhatja örömünket ezen végezel tekintetében való egyetértésre vonatkozólag az sem, hogy azok, kik ily egyetértöleg nyilatkoztak, esetleg különböző szempontokból indultak ki, hogy ezek egy része az állami főhatalom feltétlenségének szempontjából, az állami akarat szükséges suprematiájának szempontjából indultak ki és hogy azok más része abból indult ki, a mit az egyház szabadságának, az egyház érdekének követelI menye gyanánt tekintettek. Mert abban, hogy az állam suprematiájának és az egyház szabadságának érdeke a végkövetkezményekben találkozik, láthatjuk legbiztosabb garantiáját annak, hogy midőn az intézkedések foganatosítása teljes mértékben szükségessé válik és bekövetkezik, akkor szintén megmarad azon egyetértés, mely eddigelé úgyszólván csak theoretice fejlődött ki. De, t. ház, ha érdekkel bir is reánk kétj ségkivül annak constatálása, hogy egy még j távollevő és sok részletes intézkedéstől függő végezel érvényesítése és kitűzése tekintetében egyetértünk, érdekkel bir pedig mindnyájunkra és a nemzetre nézve azért is, mert ennek constatálása a legfontosabb irány egységének constatálását involválja, azért még sem elegendő ez. Nem elegendő azért, mert az, hogy a jövő generatio számára hogyan contempláljuk a szükséges intézkedéseket, mindenesetre érdekes lehet, de nem képezi a közvetlen politikai méltatás tárgyát; pedig a mi bennünket ma kell, hogy közvetlenül foglalkoztasson, az azon lépések megítélése, a melyeket ma kell eszközölni, az azon módoknak és eszközöknek megválasztása, melyekkel ma kell élnünk, a mindnyájunk által közös egyetértéssel kitűzött végezel megközelítése szempontjából. Mihelyt ezen térre lépünk, mihelyt a ma közvetlenül foganatosított, vagy foganatosítand'* intézkedések inegbirálásának terére jutunk, akkor sajnos, de ép oly eltérés mutatkozik, mint a milyen közösség mutatkozott az eszményi követelmény tekintetében. Ez nem is csoda, mert akkor az eljárásra vonatkozólag két felfogást találunk szemben, melyet egész viíágnézlet választ el egymástól. Egyrészről áll a merő theoreticus és doctrinair felfogás, másrészről az, a melyet történetinek nevezhetek és, hogy tulaj donképen szabatosan jelöljem meg, bár Beőthy Ákos t. barátom a tegnapi napon meg nem érdemelt gúnynyal iparkodott e kifejezést illetni, a gyakorlati liberalismus követelményének kell mondanom. A doctrinair theoreticus irány és a történeti és gyakorlati irány már rég óta, máitöbb egy századnál, nyilt ellentétben állnak egymással a foganatosítandó politika terén. Es ezen ellentétekkel és eltérésekkel a felfogásban ma is találkozunk. Igen természetesnek látom, hogy IÍ:
