Képviselőházi napló, 1887. XX. kötet • 1890. november 19–deczember 6.

Ülésnapok - 1887-415

na 415. orsiágos ölés november 24-én, hétfén. 1896. féle lázongását képzelhetem. Az egyik a disciplina ellen volna és ezt megfékezni az illetékes egyházi felsőbbség van hivatva; a másik politikai természetű lehetne, melylyel ismét az állami közegeknek kellene elbánniok. De én azt hiszem, hogy ezen mozgalmak egyikét sem lehet constatálnunk. A dolog ugyanis úgy áll, hogy ezen mozgalom megindítása az esperesi kerületekben vitattatott meg és határoztatott el az esperességi kerületek közgyűlésén, mely gyűlések jegyzőkönyvei a dioeeesis illetékes felsőbbségének jóváhagyás végett megküldetni szoktak, tehát az illető püspökök a gyűlésen történteket teljesen ismerték, de azok ellen kifogást nem tettek és igy azt tanúsították ezzel, hogy qui taeet, consentire videtur; tehát őket a miatt, mert e mozgalmat megindították, beiforradalommal vádolni igazságosan nem lehet. Én nem vagyok a magyar katholicus papságnak egyetemes felügyelője; én csak egy kisebb körről beszélhetek; de azt mondhatom, hogy abban a körben, a melyben én élek, soha sem volt alkalmam kifogást emelni a magyar katholicus papság hazafisága ellen. És itt eszembe jut egy oly tekintély, a kit a t. minister ur el fog ismerni tekintélynek, boldogult előde, Trefort Ágoston, a ki, midőn ő Felsége egy egyháznagyot magasabb rendjellel tüntetett ki, a minister ur ennek gratulált és levelében azt irta, hogy a magyar katholieus papság a Kárpátoktól az Adriáig mindig hű szolgálatában állt a magyar állameszmének és ennek mindig buzgó hirdetője volt. Mondhatom, hogy magam ia ezt tapasztaltam. A ki ennek ellenkezőjét tudja, nevezze meg az illetőket, Nekem semmi kifogásom sem lesz az ellen, hogy azok a legszigorúbban megfenyíttessenek, mert én is először magyarnak születtem. De a mig ezen vádakat bebizonyítva nem látom, őszintén megvallom, nem tartom jogosultnak, hogy a katholicus papok hazafisága ellen e szempontból kifogás emeltessék és hogy őket e miatt lázadással, lázongással és nem tudom mivel, vádolják. Elmondhatom, hogy a mi a Dunán túl, a hol a magyarosodásra nagy szükség van, e szempontból történik, annak legalább 80Vo-a a katholicus papok érdeme (ügy van! Ugy van! balfelől) és hivatkozom Meszlényi Lajos és Lits Gyula t. barátomra, mint fehérmegyei képviselőkre, hogy igazat mondok-e vagy nem. Csak egy példát hozok fel a sokból. (Halljuk!) Tárnok, fehérmegyei község 8 évvel ezelőtt tisztán tót volt; abban senki egy szót sem tudott magyarul; nagyon természetes, hogy ily módon az iskolákban is tót nyelven tanítottak és most, egy katholieus pap bölcs és tapintatos eljárásával oda vitte a dolgot, hogy az iskola összes hat osztályában a viz«ga, melyen én is jelen voltam előbb említett barátaimmal együtt, magyar nyelven folyt, a gyermekek pompásan fi leltek magyarul és hogy a közönség lássa, hogy a feleleteket nem előre tanultatta be velük a tanító, miután a fiuk a legnehezebb tárgyakból magyarul már megfeleltek, elmondatta a tanító ugyanazokat tótul, hogy lássa a közönség, hogy értik is a növendékek, a mit mondanak és elmondták a dolgot rendesen tótul is. Minden második vasárnapon és minden kettős ünnep második napján magyar praedieatio tartatik és mondhatom, hogy ez a község, mely körülbelül 3.000 lelket számlál, ma már meg van magyarosodva és ezzel dicsekszik is. Kérdeztem a község plébánosától, ki érdemes, hogy neve megemlittessék — Bulicsnak hívják — (Éljenzés) kérdeztem tőle, hogy volt-e már a főtisztelendő urnái, mióta ott a községben van, valamely tanügyi közeg? Azt felelte reá, hogy mióta ő ott van, soha nem volt. (Derültség balfelől) Hallom, hogyan szidják gyakran a katholicus papokat, néha erős jelzőkkel, sőt az állatvilágból kölcsönzött jelzőkkel is hallottam őket illetni a műveltséghez igényt tartó emberek szájából is, de véleményem szerint jó lesz, ha megfordítjuk az éremnek másik oldalát is és elismeréssel adózunk a katholicus papság érdemeinek is. (Élénk helyeslés.) Nem vagyok olyan elfogult ember, hogy ne tudnám, hogy voltak a katholicismusnak sötét korszakai, a melyekre nem tekinthetünk valami nagy büszkeséggel, ez bizonyos; de a ki az igazság mértékével tanulmányozza a történelmet, annak be kell vallania, hogy, mint Virgilius mondta: „Illiacos muros peccatur intra et extra", vétkeztek mindkét félen és voltak visszaélések mindkét félnél, miket csak sajnálhatunk. De hogy ma is ott állanánk a vallási türelmesség dolgában, mint a múlt századokban, mint ezt Mocsáry t. képviselő ur mondta, hogy ma is oly merevek az ellentétek a katholicus és más felekezetek közt, határozottan tagadom. (Helyeslés. Ugy van!) Ezek után kijelentem, hogy elfogadom az Irányi Dániel t. képviselőtársam határozati javaslatát, valamint elfogadom a költségvetést is. Ezeket kötelességszerűleg szükségesnek tartottam elmondani. (Élénk helyeslés és éljenzés.) Madarász József: Lesskó István! Lesskó István: T. ház! Röviden s a teljes objectivitást szem előtt tartva, bátorkodom a napirenden levő fontos és igen kényes kérdéshez hozzá szólni. (Halljuk! Halljuk!) Bámulatos eszmezavar támadt a cultusminister ur rendelete által, mert erre, őszintén mondva, szükség nem volt, mert kivéve azt a pár esetet, mely a bíróság elé került s az sem a kath. papság részéről, számtalan eset volt és van a rendelet előtt