Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.
Ülésnapok - 1887-390
i 3M. orsiágw> fiiig október 1-en, st«riá». 18M. Nógrád vármegye losonczi és Csanády Sándor Bihar vármegye berettyó-ujfalusi választókerületében megválasztott képviselők megválasztása óta a szabályszerű 30 nap eltelt, a nélkül, hogy választásuk ellen kérvény adatott volna be. Ehhez képest nevezett képviselők a végleg igazolt képviselők jegyzékébe iktattatnak. Bemutatom Bezerédj Victor képviselő levelét, mely szerint a belügyministeriumban ministeri tanácsossá történt legkegyelmesebb kineveztetése folytán Veszprém vármegye veszprémi választókerülete részéről nyert képviselői mandátumáról lemond. A belügyministeriumtól is megkaptam az illető átiratot, mely a kinevezést constatálta, minélfogva azonnal megtettem az intézkedést az új választás iránt. Bemutatom Kricsfalusy Vilmos képviselő levelét, mely szerint állami hivatalba lépése folytán Mármaros vármegye huszti választókerületének képviseletéről lemond. Az új választások megejtése iránt a háznak f. évi 4.001. sz. a. hozott határozata alapján a kellő intézkedés már megtörténvén, tudomásul vétetik. Bemutatom Somossy Béla képviselő levelét, mely szerint Hajdu-Böszörmény város polgármesterévé történt megválasztatása folytán HajduBöszörmény város választókerülete képviseletéről lemond. Tudomásul vétetik s azt hiszem, az xíj képviselő választása iránti intézkedés megtételére az elnök felhatalmaztatik (Helyeslés). Bemutatom továbbá Beőthy László képviselő levelét, melyben bejelenti, hogy Bihar vármegye törvényhatóságánál viselt aljegyzői állásáról lemond. Tudomásul vétetik. Bemutatom gróf Bethlen András Brassó vármegye kermányi, Szalavszky Gyula Máramaros megye huszti, Szabó Imre Veszprém vármegye veszprémi, Beniczky Miksa Szabolcs vármegye nyíregyházai, dr. Kemény Pál Veszprém vármegye veszprém-zirczi választókerületében megválasztott országgyűlési képviselők megbizó levelét. Tárgyalás és jelentéstétel végett az igazoló állandó bizottságnak kiadatnak. Bemutatom továbbá a ministerelnök átiratát, mely szerint 0 császári és apostoli királyi Felsége legmagasabb születésnapja alkalmából a képviselőház részéről kifejezett hódolatteljes szerenesekivánatokat legkegyelmesebben fogadni és azokért szívélyes köszönetét nyilvánítani méltóztatott. Hódolatteljesen tudomásul vétetik. Bemutatom továbbá a belügyminister átiratát, mely szerint 0 császári és apostoli királyi Felsége f. évi június hó 14-én kelt legfelsőbb elhatározásával dr. Bezerédj Victor országgyűlési képviselőt a m. kir. belügyministeriumhoz ministeri tanácsossá kinevezni méltóztatott. Tudomásul vétetik. A belügyminister átiratát, melynek kapósán közli az 1889. és 1890. évekre szóló állandó névjegyzékbe felvett választók száma között mutatkozó különbséget feltüntető kimutatások egy-egy példányát. E kimutatások használhatás czéljából a ház könyvtárába elhelyeztettek. Bemutatom továbbá a függő államadósságot ellenőrző országos bizottságnak, a közös függő adósság kezelési költségeinek 1891. évi előirányzatát és jelentését. Ki fognak nyomatni, a ház tagjai között kiosztatni s előzetes tárgyalás végett a pénzügyi bizottsághoz utasíttatnak. Bemutatom végre Arad, Kis-Küküllő, Kolozs, Szeben és Zemplén vármegyék közönségeinek feliratait, melyekben a közigazgatási reform kérdésében a törvényhatóságok önkormányzati jogának s különösen a tisztviselői választási rendszernek fentartása iránt kérvényeznek. Zólyom vármegye közönségének feliratát, melyben a vármegyék tisztviselőválasztási jogának eltörlésével a közigazgatás államosításának behozatalát kérik. Csik, Nógrád, Sáros és Somogy vármegyék közönségeinek feliratait, melyekben az olcsó marhasó behozatala, esetleg a só árának leszállítása iránt kérvényeznek. Hunyad és Komárom vármegyék közönségeinek feliratait, melyekben Jász-Nagykun-Szolnok vármegyének felterjesztését pártolván, a megyei nyugdíjalapok illeték-egyenérték alól mentesítése tárgyában kérvényeznek. A kónyi alesperesi ker. róm. kath. papságának Földváry Elemér, Földeák csanádmegyei község lakosainak Széll Ákos, Bezedek baranyamegyei község lakosainak Szendrey Gerzson, Lipova baranyamegyei község lakosainak Szendrey Gerzson, Atyha udvarhelymegyei község lakosainak Tibád Antal képviselő által beadott kérvényeit, melyekben az 1868. évi LV. törvényczikk módosítása iránt kérelmeznek. Az újverbászi községi középiskolai tanároknak Pulszky Ágost képviselő által beadott kérvényét, melyben anyagi helyzetök javítása iránt kérvényeznek. Szlávy Ferencz, néhai Szlávy Mihály örököse és Ballun Mihály zombori lakosoknak Koczkár Zsigmond képviselő által beadott kérvényét, melyben az 1849. évben a magyar honvédség részére teljesített szállítmányok után felmerült költségek megtérítése tárgyában kérelmeznek. Mindezen feliratok és kérvények előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett kiadateak a kérvéayi bizottságnak.