Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-408

408. országos ülés november 15-éu, szombaton. 1880. 311 melyet a szőlő gyökere részben absorbeál. (He­lyeslés.) Ilyen tanácsokkal szolgáit t. képviselőtársam Magyarország szőlőszetének. 0 azt mondja továbbá, hogy a tudomány vívmányait respeetálni kell és hogy kötni való bolond, ki a tudomány vívmányait el nem fogadja. Én azt hiszem, hogy ő a maga tudományát minden­esetre követésre méltónak találja; de ez esetben bocsásson meg, nem azt, a ki e tanácsot nem követné, hanem azt, a ki követné, kellene igazán megkötözni. (Derültség.) Végre van t. képviselő­társamnak még egy nagyszerű mentő eszméje. Megint a tudományra hivatkozva azt mondja: minő szép dolog lesz az emberiségre nézve, ha a bort ezentúl nem ugy kell termelni, hogy a gazdának az eső és mindenféle éghajlati viszony miatt aggódnia kelljen, hanem szépen a gyárban fogják a bort elemezve megcsinálni és hogy az emberiségre nézve milyen nagy vívmány lesz ez. Lehet, hogy annak nagy vívmány lesz, de hogy a szőlőbirtokosoknak igy bizonyosan fel­kopik az álla, az bizonyos. (Tetszés) Ezek voltak nagyban és egészben a tegnapi beszéd ellen felhozni kivánt kifogásaim. Van­nak azonban e beszédnek egyes pontjai, melyek­kel részben és olyanok is, melyekkel teljesen egyetértek. Azt mondta a t. képviselő ur, hogy nagy baj, hogy nálunk a mostani nemzedék ugy neveltetik, hogy fokozódva többet és többet kí­ván az államtól. Ebben tökéletesen igaza van. Én sem óhajtóin, hogy közönségünk fejlődésének iránya ez legyen. Abban viszont nincsen igaza, midőn Angliára hivatkozva, olyan laisser-faíre­féle gazdasági politikát kivan folytatni, minőt ott folytatnak, mi a mellett a gazdasági politika mellett okvetetlenül tönkremennénk. Az állam feladata nem egy meghatározott változhatlan dolog, mely viszonyok és idő szerint nem változik, hanem a helyi viszonyok és idő szerint mindig más és más. Mások voltak a múlt században, mások most mások lesznek a jövőben; mások Angliában, mások nálunk. A jelen viszonyok között az állam feladata nemcsak az, hogy a szőlőszet terén ugy felsőbb, mint az alsó népességnél terjeszsze az értelmiséget, hanem minthogy rendkívüli csapás érte az országot, az is, hogy rendkívüli eszkö­zökhöz nyúljon, de oly formán, hogy a rendes kerékvágásba terelje a dolgot s a közönség idővel nélkülözhesse a támogatást. Már pedig mindazon intézkedések, melyeket én valaha a kormánytól szőlőszetünk támogatása érdekében kívántam, ily szellemben vannak tartva. Én semmi olyan dolgot nem kértem, a mely a Francziaországban történt védekezési intézkedé­sektől különböznek. Francziaországban ezen je­lentés szerint 1889-ben 681 subventionált syndi­eatus volt 21.687 tulajdonossal, kiknek az állam közvetlenül holdankint 25 írtjával számítva körül­belül 200.000 frank segélyt nyújtott. Ha Franczia­országban lehetséges az ilyesmi, ott, hol az em­berek gazdasági tekintetben mégis sokkal önállób­bak, mint a mi honfitársaink, akkor én azt hiszem, ho«y Magyarországon az ily segély kívánása nem ellenkezik a józan felfogással. Annak idején, mikor a ministerelnök ur az említett országos enquettet tartotta, ő maga is oda nyilatkozott, hogy hajlandó a szőlőbirtokosokat, ha szövetkez­nek, nagyobb segélyezésben részesíteni. Először ugyanis arról volt szó, hogy köte­lező szövetkezetek szüksége moudassék ki; később azon vélemény jutott túlsúlyra, hogy a szövetke­zetek szabadon alakuljanak, de hogy alakuljanak, n'gyobb mérvű segélyezést kell nekik kilátásba helyezni. Én azon kívül, a mit t. képviselőtár­saim itt felhóztak, nem kívánok mást, mint hogy a kormány helyezze ezt a segélyt kilátásba és meg vagyok róla győződve, hogy ha nem is az első évben, de okvetlenül a legközelebbi jövőben, nemcsak minden hegyvidéken, hanem minden nagyobb hegyközségben fognak alakulni szövet­kezetek, melyek czé'ja lesz, hogy közösen védekezzenek a szénkénegezés felhasználásával, közösen létesítsenek szőlőoltvány-iskolákat és közösen szerezzék be maguknak a szükséges vezető értelmi erőt. Ezeket a szövetkezeteket vidékenkint kötelékekbe lehetne foglalni, a melyekkel a ministerium képviselője vagy kikül­dötte közvetlenül érintkezhetik. Ez egy neme az önsegély szabályozásának, de a mellett állami támogatásra is van szükség, mert a tapasztalat az, hogy az emberek ebben az irányban sem nem tudnak tenni, sem bizalommal nincsenek a dolog iránt. Hanem mikép is lehetnének midőn eddig a kormány szakértői, most pedig oly tekin­télyes képviselő, mint Herman Ottó t. barátom, oda állanak, a nélkül, hogy kellőleg tájékozták volna magukat, rontják a hangulatot és azt a serkedő kis bizalmat is tönkreteszik azzal a mé­reggel, mely ajkaikról csepeg. Nagy felelősséggel jár az, t. ház, ha ezen házban beszélünk, mert itt minden szó, különösen ha ügyes szónok ajkairól hangzik el, kihat és nagyon mesze hallatszik. A közönség nincsen bizalommal; ezt a bizalmat kell mindenek előtt helyreállítani. Most már merem állítani, hogy azoknak a laicusoknak összhangzó véleménye folytán, kik az utolsó két esztendő alatt Francziaországban jártak, a közönség kezd is bizalmat nyerni ezen védekezés iránt. En tudom, t ház, hogy az ország több vidékén maguk a termelők kezdték meg az amerikai szőlők ültetését. Tudom, hogy a nép is hozzáfog a dologhoz, például Ménes­Magyarád hegyvidékén, a parasztok maguk is rigolirozták a földet, szereztek oltványokat és ültetik is a szőlőt, mert látták, hogy egy-két

Next

/
Oldalképek
Tartalom