Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-406

276 406. országos ülés november IS-án, csütörtSköii. 1890. megemlíteni: a borgyártás kérdését, mely évek hosszú sora óta foglalkoztatja a szakköröket és joggal. Midőn e tárczát átvenni szerencsém volt, e kérdést acut stádiumban találtam: ugyanis egy meglevő törvényjavaslat a különböző szakkörök elé volt terjesztve véleményadás végett. Sajátságos, hogy e szakkörök, gazdasági egyletek, kamarák, borászati egyesület, mindannyi kétharmadában elvetette és csak egyharmadában tartotta meg a törvényjavaslatot. A haj csak az, hogy az egyharmad nem mindig ugyanaz. (Derültség.) Én a kérdés megoldásának csak egy módját találtam, mely meglehet radiealis, de szerintem az egyedüli; és ez a borgyártás absolut megtiltása (Élénk helyeslés.) Ez azonban még egy másik intézkedéssel egészítendő ki; minthogy mi a belföldön akármit tiltsunk is el, ez azon piaczokon, hol borainkat értékesíteni akarjuk, például Austriában, Németországban hatálylyal nem bir: módokról kell gondoskodni, melyek ott is megvédjék borainkat. Ez internationalis módon eszközlendő, védj egy védelemmel. Mielőtt azonban a kormány ez irányban a törvényhozás elé lépne, szükséges lesz megkérdezni a szakértőket. Minthogy azonban ez ügy most már kereskedelmi és ipari jellegűvé lesz, ezélszerú'nek látom megoldását a kereskedelmi minister nr vállaira átrakni. (Helyeslés.) Vállyi t. képviselő ur, ki bár költségvetésemet általánosságban nem fogadta el, mégis enyhén ítélte meg, erélyemet vonta két ségbe. Ezt talán az idő fogja megmutatni. (Helyeslés.) Kritizálta takarékosságomat. Méltóztassék elhinni, hogy én is sajnálom, hogy Magyarország nincsen azon helyzetben, hogy valóban fontos investitiókra többet költsön; de minthogy a pénzügyi egyensúly nagy érdeke imperative súlyosodik ezen tárczára is, a között kellett és kell választanom, hogy vagy a rendelkezésre álló nem nagy eszközöket czélszerííen beosztjuk, vagy pedig hirdessük, hogy nagy eszközökkel sokat lehet tenni, minthogy azonban igen sok millió nincs, nem teszünk semmit. (Helyeslés a jobboldalon.) De vigasztalásul szolgál az, hogy épen ezen tárczánál tapasztaltuk azt és utalhatok e tekintetben eredményekre, hogy igen csekély, szerény kezdetből szép nagyszabású intézmények nőttek ki. Utalok a culturmérnöki intézményekre és a selyemtenyésztésre, a mely utóbbi ma már másfél milliót hoz közgazdaságunknak, mig ezelőtt 15 évvel alig 20.000 forintot. Egy xijabb, mondhatni majdnem semmibe kerub'! intézmény, a melyet a t. képviselő ur mint gazda nemcsak méltányolni fog, de mindenesetre alkalmazásba is vesz, a védoltó anyagnak hazánkban előállítása. Ezt t. elődöm kezdeményezte és a védoltó anyagból máig már 300.000 adagon felül osztatott ki, a mi az állati mortalitást oly csekély hányadra redukálta, melyre előbb gondolni sem mertek. Ez az, a mi bennem azt a meggyőződést ébreszti, hogy ha jól megválasztjuk a tért és jól megmíveljük a talajt, a kis mag nagyra nőhet. T. ház! Legyen szabad most általánosságban némelyeket elmondanom. (Halljuk!) Ezen tárczát oly hivatott kezekből vettem át, hogy azt hiszem, tőlem senki sem fogja várni, hogy új irányt jelöljek meg, egy új közgazdasági politikát inauguráljak; ellenkezőleg a megkezdett s folyamatban levő intézmények fejlesztését tekintem feladatomnak és oly alkotások létesítését, melyek az eddig czélszerííeknek bizonyult intézményeknek szervi fejlesztését foglalják magukban, (Helyeslés a jobboldalon.) T. ház! Sajátságos kort élünk. Ez az igények rohamos fejlődésének korszaka. Ezt látjuk az államoknál, ezt látjuk a magánosoknál, ezzel számolni kell. Az államoknak budgetjei nemcsak nálunk, de egész Európában rohamosan növekesznek. Az a fegyveres béke, a melynek a leleményes feltalálók öldöklő szerei egy feltétlenül szükséges és állandó kiadási tételét képezik, a melyben csak a népek áldozatképessége szab határt, azt eredményezi sok egyébbel, hogy az államok budgetjei a kedvező conversióknak daczára mégis folyton emelkednek. De a magánosoknál e téren ugyanezt tapasztaljuk. Nem emelkednek-e folyton az igények ? Vegyük a fővárosi életet csak 20 évi cycluson belül. Azt látjuk, hogy a mi akkor luxusnak tetszett, ma már széles társadalmi köröknek megszokott, jogosult fogyasztási czikke. Látjuk a munkabérek emelkedését; halljuk folytonosan a hivatalnokok sokrészben jogosult fizetés-felemelése iránti panaszait és ezt tapasztaljuk magánháztartásunkban is és ebből következtethetünk a jövőre. A moralista talán ezekkel szemben más álláspontot foglal el, de a ki közgazdasággal foglalkozik, annak ezzel is számolni kell. És ha más államokban is számolni kell ezzel, akkor annál inkább számolni kell nálunk, hol óriási feladatok várnak az államra és a nemzetre. Én azt hiszem, hogy mindnyájan átórezzük azt az igazságot, hogy Magyarország vagy vagyonos lesz, vagy nem lesz. (Helyeslés.) De midőn az ország productivitásának emelése a feladatunk, nekem feladatom mindene't előtt: megjelölni azon módokat és megmutatni az utat, melyen a földmívelés produetivitását emelni lehetne. Természetes, hogy itt nem zárkózhatom el azon momentumoktól, melyek döntő befolyással lehetnének rohamos fejlődésünkre. Kétségtelen, hogy egy szerencsés, viszonyainknak teljesen megfelelő vámügyi helyzet rendkívüli nagy mérvben emelné productivitásunkat. Fel lett említve és igen helyesen a budget-vita