Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-404

236 4(14. országos ülés november 11-én, kedden. 189ft. már az állami tisztviselők fizetésének emelését hangoztatjuk: akkor, engedelmet kérek, ha ennek a népnek mégis áldozatul kell esni, ám tegyék, tegyenek tönkre egy párszáz családot, juttassák őket és gyermeiket koldusbotra, vagy esetleg kényszerítsék kivándorlásra:, legalább az ennek a dicsőített költségvetésnek méltó emléke lesz. (Élénk helyeslés balfélől.) Furcsa idők ezek, t. ház. Mikor itt a házban minden oldalról megelégedés tükröződik, mikor egy szebb jövőnek nézünk elébe; mikor azt látjuk, hogy a mi kormányunk már évek óta rengeteg milliókat fektet oly palotákba, melyeknek szükségessége alig van indokolva; mikor azt látjuk, hogy mi is, mint a leggazdagabb állam, vagy még azon is túltéve, milliókat áldozunk ennek a fővárosnak emelésére — a mi nagyon helyes, ha megtehetjük — s midőn ugyanakkor, t. ház, otrhon az országban ^mindennapi dolog ós tény az. hogy a. nyomortól és ínségtől alig tehetjük be az ajtót és az a rivalgás hangzik fel: „Uram! segíts hát rajtunk, járj el ügyünkben, tekintsed gyermekeinket, a kik éhen kell, hogy haljanak" : bocsánatot kérek, akkor szó nélkül hagyni ezt a dolgot, egy szót nem emelni az ő érdekükben itt, talán túlságos közömbösség volna, (Helyeslés balfelöl) mely miatt bizalmukra — legalább személyemről szólva — nem volnék többé méltó, de még arra sem, hogy polgári kötelékükbe visszatérjek. (Helyeslés bah felől) T. ház és t. kormány. Megengedem és ugy is van, hogy ma szükséges az állami tisztviselők helyzetén segíteni, én sem vagyok annak ellene, legalább az alsó osztályoknál; de figyelmeztetem a t. kormányt, eljöhet az az idő, a midőn erre a szegén}- népre is lehet szükség; mert ha valami veszély fenyegeti e hazát, azt e nép, a mely szintén ennek a hazának a gyermeke, épen ugy védi, mint ama másik. (Helyeslés a baloldalon.) Ezek után ajánlom a t. kormánynak figyelmébe ezen telepítvényesek szomorú ügyét. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Wekerle Sándor, pénzügyminister: T. ház! A t. képviselő urnak válaszul csak pár szót vagyok bátor mondani. (Halljuk!) Említettem már a t. képviselőház előtt, hogy a telepesek hátralékos tartozásainak leszámolása iránt a munkálatok folyamatban vannak, illetőleg folyamatba fognak tétetni, a mennyiben erre a költségek fölvétettek az 1891-i költségelőirányzatban. Ezen leszámolások során bírálat tárgyává fog tétetni az is, hogy egyes telepes községek mennyiben képesek állami tartozásaiknak eleget tenni. A mennyiben oly körülmények forognak fenn, hogy a rájuk háruló teher nem áll arányban fizetési képességükkel s igy a teleI pek fenmaradása, az egyesek fizetési képessége j és megélhetése lenne veszélyeztetve, nagyon i természetes, hogy e rendezés egyértelmű lesz a hátralékos tartozások egy részének törlesztésével. Azonban nehogy a kincstár ellen méltánytalan igények támasztassanak, eltökélt szándékom, hogy ezen engedékenységnél egy lépéssel sem megyek tovább, mint a mennyi szükséges arra nézve, hogy az illetőknek megélhetése biztosíttassák. (Általános helyetlés.) S hogy ezen az államkincstár érdekében elérendő czél eléressék, igen kérem a L képviselő urat, hogy ne csak itt emelje fel szavát a, humaiiisuuis nevében a telepesek érdekében, hanem akkor is, ha azok körében megfordul s értesse meg velük egyúttal azt is, hogy nekik is kötelességük az állam irányában elmenni azon határig, a meddig azt viszonyaik csak megengedik, mert méltóztassék meggyőződve lenni, hogyha azok a rendezetlen állapotok, melyek a telepes községekben uralkodnak, megengedem, hogy gyakran az előadott indokokra vezethetők vissza, de mégis egyik főok az, hogy mindig találkoztak igen sokan, kik a közönséges népet arra biztatták — nem akarom a képviselő urat ezek közé sorolni — kik a helyzetet mindig mostohának színezték és azt a reményt költöttek bennük, hogy ezek a kötelezettségek irányukban fenn sem tarthatók. (Helyeslés.) Horánszky Nándor: T. képviselőház! A t. minister ur által felhozottakra csak egy pár szót vagyok bátor megjegyezni. A magam részéről teljes megnyugvással veszem azon nyilatkozatot, melyet a t. pénzügyminister ur tett, a mely azért is igen helyes, mert egyfelől az állam érdekét, a mely érdeken tulmenni az engedékenységben nem lehet és indokolt sem volna, másfelől pedig a telepesek érdekét ezen kérdés elintézésénél szemei előtt tartja, azonban ugy ezen tételnél és a telepesek kérdésénél, mint általában a kincstári jószágok kezelésénél és az arra vonatkozó haszonbéreknél különösen felhívom figyelmét arra, hogy ott a követelések behajtása körül a lehető legkíméletlenebb, leghelytelenebb eljárást követik. (Ugy van! balfélől.) Az ügyészség eljárása soha sem oda tendál, hogy a kincstár követelését beszedje, hanem hogy a költségeket szaporítsa, (Ugy van! Ugy van! balfélől) az adósok végrehajtási kiadásait fokozza és midőn czélját elérte, akkor rendszerint megáll a végrehajtás addig, mig ujabb ráták le nem járnak és nem ismételtetik ugyan az a procedúra. Nekem is volt alkalmam adatokból értesülni, hogy az állam kisebb, néhány száz forintnyi követeléseiből éveken keresztül a költségek felszaporodtak még egyszer annyira. Kérésem tehát az volna, hogy ezen Mva-