Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-401

401. oruigoi ttléi november 7-é«, péntekoa. 1890. 133 baloldalon.) E gyakorlat áll fenn 1867 óta és ez alapon kérem a tétel megszavazását. (Helyes lés jobbfelöl.) Ugron Gábor: T. ház! A t. ministerelnök ur arra hivatkozik, hogy az 1867-iki törvényben csak az van mondva, hogy az udvartartás költségei nem szavaztatnak meg közösen és hogy 1867 óta e törvény ugy értelmeztetett, hogy nem kell külön udvartartásnak lennie, hanem lehet a milyen tetszik. (Ellenmondás jobbfelől.) En legalább más értelmet a rövid válaszból ki nem vehettem. (Halljuk! Halljuk!) Az 1867 : XII. t.-cz. meghatározza: mi a közösügy. A közösügyeknek meg vannak a maga jellemvonásai. Először jellemvonása az, hogy a mi közösügy, azt a delegatiók szavazzák meg; ezt, ha jól emlékszem, a 37. §. mondja. Másodszor jellemvonása az, hogy a közös ministerek hatósága alá tartozik. Harmadszor, hogy a közösügyek költségei a quota arányában osztatnak meg. Az 1867 : XII. t.-cz. 7. §-a pedig azt mondja, hogy a magyar kir. udvartartás nem közös. Hát hol van a magyar király udvartartása? Ezt kérdeztem tavaly, ezt kérdezem ma is. Nemzetünknek évszázadokon keresztül, öszszes keserű összeütközései a koronával és harezai az alkotmányért és szabadságért mindazon kétértelműségből folytak, hogy a Corpus Jurisban meg voltak a nemzetnek jogai bizonyos intézményekhez, de az életben hiányoztak azok. így a magyar törvény a jelen esetben határozottan azt mondja, hogy az udvartartás nem közösügy. Ez alatt nem azt érti, hogy az udvartartás lehet akármilyen, hogy abban lehetnek akármily külföldi méltóságok. Mi alkotmányos államnak akarjuk hirdetni Magyarországot. Ha pedig az, akkor minden intézményének felelősség terhe alatt kell szervezve lennie. A ministerelnök ur tudja, hogy az utolsó község kupaktanáesának felelőssége is törvényesen van megállapítva. És vájjon, ha elődeink elmulasztották, nem kötelességünk-e nekünk az alkotmányosság annyi évi gyakorlata után arra törekednünk, hogy a felelősség elve bevitessék az alkotmányosság oly hatalmas és fontos tényezőjébe is, minő az udvartartás? Ki nevezi ki azon udvari tisztviselőket? Ki felelős értök? Ki felelős azért, ha az udvari tisztviselők túllépik hatáskörüket és a Felségnek oly tanácsokat adnak, a melyek ellenkeznek a magyar nemzet törvényeivel és alkotmányaival? Ha a múltban nem lettek volna példák, melyek megtaníthatták volna a nemzetet óvatosságra: már az idegen nemzetek története, alkotmányos felfogása és az alkotmányos garantiák megszerzése körüli buzgolkodása kellene, hogy árrá tanítson bennünket: keressük meg, ki felelős azon udvari hivatalnokért, a ki mindennap érintkezik a Felséggel, mindennap szine elé kerül s szive birtokába juthat ? (Helyeslés a ssélső haloldalon.) Nem tréfa dolog ez, uraim, mert a mi történelmünknek hosszú és keserves szenvedései rendjén mindig azt halljuk emlegetni, hogy a kamarilla, az udvari köröknek, a rossz tanácsosoknak befolyása. No hát a rossz tanácsosoknak egy része itt ül előttünk, van törvényünk, a melylyel őket felelősségre vonhatjuk. De eltiirheti-e egy alkotmányára, szabadságára és függetlenségére féltékeny nemzet azt, hogy a trón körül legyenek hivatalnokok, magas méltóságok, a melyek senkinek sem felelősek és senki érettük nem felel. (Igaa! Ugy van! a szélső báloldalon.) De én nem akarok a kérdésnek egész nagy terjedelmébe belemenni; erre szükséges volna, hogy a vita a másik oldalról is kellőképen repraesentálva legyen; mert ott vitatkozni, hol ily nagy kérdések dobatnak fel és azokat egy pár szóval elintézhetőnek vélik, sem a tárgy nagyságához, sem annak] fontosságához nem méltó; arra pedig, hogy itt tisztán monológokat mondjunk el, nincs kedvünk vállalkozni. De figyelmeztetnem kell a t házat és az egész nemzetet, hogy az a kérdés, vájjon a királyi udvartartás magyar-e, hogy ezen udvartartás szervezetét áthatja-e az alkotmányos érzület, hogy törekvései megegyeznek-e azon politikai irányzattal, melyet a nemzet a többség által, még önök által is inaugurált, rendkívül fontos. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Angliában annyira féltékenyek voltak, hogy miután [királyné volt a trónon, még az udvarhölgyek kinevezését is a minister ellenőrzése alá kívánták helyezni. És ezek a nagybölcsességtí államférfiak nálunk, kik veszélyektől soha sem félnek, de ezeket legyőzni soha sem képesek, ezek megelőzésére nem is gondolnak. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) De menjünk tovább. Minden nemzet nagy fontosságot helyez arra, hogy nemcsak abban a pillanatban, a melyben él, hanem a bekövetkezendő jövőben is közte és az uralkodóház között a teljes egyértelműség és egyetértés biztosítva legyen. És, t. ház, uralkodóházunk tagjai hol nőnek fel ? Nyilvános iskolákban ? A közélet terén? A szabad társadalomban, a melyhee mindenki a maga vagyona és előkelősége szerint hozzáfér? Nem! Egy zártkörű életben, a melyben mintegy fallal vannak elkülönítve más halandóktól. Oktatásuk, nevelésük kora ifjúságuktól az egész életen át és minden befolyás, melyben részesülnek, minden benyomás, melyet a közéletre a külföldről nyernek, az udvaron át szüretik meg, akként jut a gyermek fülébe, a férfi lelkébe és értelmébe. (Igás! Ugy van! a szélső baloldalon,) Akkor egy nemzetnek nem lehet elhanyagolni azt a jogát, hogy ezen udvartartás legyen alkotmányos, legyen ennek megfelelőleg szervezve és