Képviselőházi napló, 1887. XIX. kötet • 1890. október 1–november 18.

Ülésnapok - 1887-400

400. országos ülés november ti-án, csütörtökön. 1890. 127 Ion.) Mert meglehet, hogy azok az aspiratiók, a melyeket önök táplálnak, Ábrányi Kornél szivében mind előfordulnak és majd egyszer ki fogja mondani, hogy ezek már előfordultak szivében, mert a nemzeti aspiratiók épületének teljes felépítéséhez ez is tartozik. (Élénk derültség a jobb- és szélső baloldalon.) Mielőtt azonban ezen épület tovább építéséhez fognánk, azt hiszem, szükséges, hogy az alapot elfogadjuk s ezért ajánlom a költségvetés elfogadását. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Elnök: Helfy Ignácz képviselő urat illeti a szó. Helfy Ignácz: A t. előadó urnak imént igen derült hangulattal elmondott zárbeszéde engem meg nem lepett, sőt ez alkalommal némileg természetesnek is találom az ő részéről, annyival is inkább, minthogy eszembe jut, hogy nem egészen felelt meg a valónak, a mit első beszéde végén mondott, hogy a múltban önök meggörnyedve és meghajolva nézték az állami költségvetést. Mindnyájan emlékszünk rá, hogy a t. előadó ur soha sem tartozott azok közzé, (ügy van! Derültség a smlsb' baloldalon.) A 30 és 35 milliós deficiteket épen oly derült hangulatban védelmezte, mint ezt a felesleget. (Igazi Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezzel azonban nem akarok levonni a t. előadónak individuális érdemeiből; elismerem az ő szakavatottságát e téren, hanem egyre nézve mégis kell, hogy tisztába jöjjünk ez alkalommal, nehogy azután később azt fogják ránk, hogy mi tényleg elfogadtuk ezt a jelenlegi költségvetési előirányzatot, mint valami rendkívüli jót, mint a tökéletességet, a mit e téren elérni kell. A t. előadó ur és előtte Tisza István képviselő ur említették, hogy ez a költségvetés megengedi a reformoknak keresztülvitelét, hogy ez megadja az eszközöket rá s ezt ismételve emlegették. Ugyan kérdem önöktől, mivel talán avval a 16.040 frttal, a mi felesleg van, azzal akarják önök fedezni annak a sok reformnak költségeit, a melyről a t. minisfcerelnök ur is szólott imént, a melyekre én magam részéről cseppet sem vágyakodom? De az sem áll, a mit Tisza István képviselőtársam határozottan mondott, hogy mindnyájan beismertük a felesleget. Én feleslegről egy árva szóval sem beszéltem. Én beismertem azt, hogy a jelen költségvetési előirányzatot csakugyan bilancirozottnak, az egyensúlyt helyreállítottnak lehet tekinteni, hozzá tettem még, hogy csak annak lehet tekinteni, de tényleg, számszerűleg nem az ; idéztem egy rovatot, idézhettem volna néhány mást is, de beismertem a végén, hogy 369 milliónyi budgetnél ilyen csekély összeg nem nyomhat annyit a latban, hogy tagadásba vegyem azon örvendetes tényt, hogy csakugyan közeledünk az egyensúlyhoz. Ezt akartam constatálni. Sajnálom, t. ház, hogy oly perczben került reám a szólás sora, midőn képviselőtársaim iránti tekintetből maga az illem is megköveteli tőlem, hogy lehetőleg rövidre szabjam megjegyzéseimet. (Halljuk! Halljuk !) Mindenekelőtt tartozom néhány megjegyzéssel a t. pénzügyminister ur tegnapi beszédére. Minthogy nem voltam elkészülve arra, hogy most fogok beszélni, beszéde eredeti szövege nincs előttem. Csak két pontra, melyet a t. minister ur tegnap említett, mint legfontosabbra fogok refiectálni. (Halljuk!) Az első az, a mit az osztrák-magyar bankról mondott. Belátom, t. ház, tökéletesen, hogy a t. pénzügyminister ur a maga helyzetében nem tehet egyebet, mint hogy az egyetlen rendelkezésére álló jegykibocsátó bankot védelmébe vegye és belátom, hogy akkor, midőn egy oly nagy fontosságú műveletnek, minő a valuta rendezése, küszöbén áll, bizony nem az ő feladata engem támogatni az osztrák-magyar bank hiányainak kimutatásában. De engedje megjegyeznem, hogy ő, mint pénzügyminister, bizonyára azon meggyőződésben van és maga nagyon jól tudja, hogy nekem van igazam. Lehetetlen föl nem tennem, hogy ne érezze — már csak tanulmányaiból is — milyen nagy erőt képez egy pénzügyi minister kezében egy oly nemzeti bank, mely kizárólag csakis egy országnak, csakis egy területnek áll rendelkezésére. (Igás ! ügy van! a szélső baloldalon,) Nekem nincs semmi speciális okom az magyar banknak hibáit túlozni; most nincs is itt az alkalom arra. Nagyon jól tudom, hogy mig a szerződés vele fennáll, ennek megváltoztatásáról vagy más bank létesítéséről szólani nem lehet; de foglalkozni mégis csak kell a kérdéssel, mielőtt letelik az idő, mert egy nemzeti bank felállítása nem 1—2 nap műve. Ezúttal csak egy tényt constatálok. Az én tapasztalásom szerint az osztrák-magyar nemzeti bank annyira nem áll szolgálatában Magyarországnak és a magyarországi speciális hitelszükségletnek, hogy majdnem rendszeresen ismétlődik az a tény, hogy épen azon időszakokban, különösen őszszel, a midőn a gazdaközönségnek leginkább van szüksége pénzre, rendesen beáll a pénzszüksége, tartalékalapja félig ki van merítve és épen akkor szokta emelni 1—17* % kai a kamatlábat. Hogy ez miért és mikép történik, az sem titok. Az osztrák-magyar bank vezetőit nincs szerencsém személyesen ismerni, kivéve azt az egyet, a ki nálunk az „alkormányzó" üres címet viseli, de a tényleges tényezők közül senkit sem ismerek, tehát a személyek ellen semmi kifogásom sincs. De tény