Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.
Ülésnapok - 1887-366
866. országos ülés május 3-án, szombaton. 1890. 47 (Derültség jóbbfelöl)éB ezen az alapon kérni visszautasítását ennek a javaslatnak: ez, t. ház, nem annyira gyakorlati megítélése a javaslatnak, mint álmok csöndes álmodása. (Zajos tetszés jobbfelöl.) Ha már most, t. ház, (Halljuk! Halljuk!) azon az alapon állunk, hogy biztosak vagyunk abban, hogy a ténykérdés megítélésénél senki, a ki Magyarországon helyes birói szervezetet akar létrehozni, nem mellőzheti azt, hogy a ténykérdésben a jogorvoslás felmenjen a második bírósághoz: itt van az a pont, a hol Horváth Lajos t. barátommal nem értek egyet. 0 azt mondja, hogy ha ezt elfogadná is, még akkor is a főtörvényszékek számát és a birák létszámát helyesen csak úgy lehet meghatározni, ha ennek a jogorvoslati rendszernek teljesen megfelelő perrendtartás volna előttünk. T. ház! Én azt hiszem, ez téves- És megmondom, miben van a tévedés. (Halljuk!) Nem hiszem, hogy lényegesen nyernénk azzal, nem hiszem, hogy lényegesen nagyobb biztonsággal határozhatnék meg, akár a főtörvényszékek számát, akár az azoknál alkalmazott birák létszámát, mint azt jelenleg tehetjük. Én, t. barátomra és a túloldalon ülő gyakorlati urakra hivatkozom, hogy egy jogorvoslati rendszer — kivált a minő még nem volt Magyarországon — oda állítva a törvényt és szakaszokba foglalva, még rendkívül csekély alap st nyújt annak megítélésére, hogy mennyi dolga fog származni a bíróságoknak ebből a jogorvoslati rendszerből és szóbeli eljárás mellett, mennyi erőt és időt kivan a tábláktól azok elintézése. (Igaz! ügy van!jóbbfeW.) Maga a jogorvoslati rendszer új, meg nem ítélhetjük, mily sűrűen fognak vele élni és másodszor meg nem ítélhetjük azt sem, hogy a bíráknak ezen jogorvoslati rendszerrel mennyi időbe fog kerülni a jogorvoslatok elintézése. Minden számítás csak hozzávetőleges és ha kiindulunk abból, hogy a ténykérdés érdemében jogorvoslat engedtetik, akár van ez szakaszokba foglalva, akár nem, tapasztalat nélkül — mert vannak kérdések, a melyek felől csak tapasztalat világosít fel — semmivel lényegesebben, könynyebben ki nem számíthatjuk, hogy mennyi birói erőre van szükség ezen abstracte felállított jogorvoslalok elintézésére, az ezen alapuló jogkereső publicum igényeinek kielégítésére. A mit lehet, ennél a javaslatnál már meglehetősen számbavettük. Francziaország bír oly jogorvoslati rendszerrel, a hol vtgy büntető, mint polgári ügyekben a ténykérdésben jogorvoslatok vannak. A. franczia főtörvényszékek átlaga és azon átlagok közt, a melyekre a jelen szervezet építve van, nincs lényeges különbség. Németországban a polgári eljárás körében van ezen irányban jogorvoslat, a criminalisban nincs. A német átlagoktól sem különbözünk nagyon. De ha valaki azt kérdezné — akár kidolgozva feküdnék itt a perrendtartás, akár nem — megtudjuk-e biztosan mondani azt, hogy ezen perrendtartás mellett, ily jogorvoslatok mellett, mennyi bíró és bíróság lesz, meg tudjuk-e ezt lényegesen nagyobb biztonsággal mondani — hát én kérdezném, hogy mi alapon lehessen azt biztosan megmondani, mikor a legfőbb elöntő tényező az,a mely felől megközelítő számítás alapját képező felvilágosítást főleg tapasztalásból lehet csak meríteni? Nem kell tehát, t. ház, azt képzelni, hogy azon minimalis haszon, a mivel tán jobban lettünk volna tájékozva a perrendtartásnak elkészülte mellett a főtörvényszékek számának, különösen a bírák létszámának megállapításánál felérte volna azt a hibát, ha azon — nézetem szerint — téves útra tértünk volna, melyet t. baráton, Horváth Lajos ajánlott. Mi az oka, t. ház, hogy ezzel kezdjük itt a reformot? Az oka az, t. ház, mert minden reform között a legsürgősebb és valósításának minién lényeges előfeltételét leginkább bíró : a főtörvényszékek deeentralisatiója; mert minden reformok között ez az egy az, a melynek akkor isbe kellene következnie, ha alaki perjogunkat egészen változatlanul fenn akarnók tartani. (Élénk helyeslés.) Mert ebben a reformban magában bírjuk azt megközelítő biztossággal — a mennyire tapasztalat nélkül elmenni lehet — hogy körülbelül milyen száma a bíróságoknak lesz elegendő arra, hogy az előkészítendő és behozandó perjogi reformoknál is megbirkózzanak a feladatokkal, fentartva a jövő tapasztalását, a mint fenn kell és fenn kellene tartani a perrendtartás megállapítása mel lett is. (Igaz! Ugyvan! jobbfelöl) És mert, t. ház — és erre helyezek nagy súlyt — igen nagy kár esnék a halogatásból, mely nagy kár abban áll, hogy lehetetlen első bíróságainkat javítani, leké tétlen első bíróságainkat feladataikra ev síteni és előkészíteni; lehetetlen a bennök rejlő erőt, munkaképességet felismerni, felhasználni és kellő módon kifejteni, ha ily orgánumai az igazságügyi szervezetnek nincsenek. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Talán ráutaltam egyszer már, t. ház, hogy én összes igazságügyi politikánkban legfitáiisabb hibának és tévedésnek tartom azt, hogy midőn átmentünk akinevezett bíróságok rendszerére 1871-ben s midőn azon feladat előtt állott Magyarország, hogy egy szakszerű, birói öntudatban és hagy( mányokban, kötelességérzetben erős birói hivatali testületet teremtsen: akkor nem alkottuk meg azon egyedüli szervezetet, mely nélkül ezt soha elérni nem lehet, hogy nem decentralisáltuk akkor a főtörvényszéket. Ennek a hibának az lett az eredménye, hogy sem a biró a ágok felett a kellő felügyelet, sem a buzdító hatás, sem a hézagoknak kellő módon való betöltése, az alkalmas embereknek alkalmas helyekre állítása, a birói karnak traditiókkal való megtöltése, szóval mindazon tu-
