Képviselőházi napló, 1887. XVIII. kötet • 1890. április 22–junius 10.

Ülésnapok - 1887-366

40 *65. orsnAgos ölés május 3-án, szombaton. 1896. Elnök: Kérnem kell a t. képviselő urat, hogy senkit se gyanúsítson ilyen modorban, (Helyeslés jobbfelöl) mert azt, mit a képviselő ur mondott, senkiről sem szabad feltenni. (Helyeslés a jobboldalon.) Csatár Zsigmond: T. képviselőház! En — őszintén megvallom — Eperjest sem hagytam volna ki a kir. táblák sorából. De hiába, Arad és Eperjes még mindig szálka sok embernek a szemében! Él még Caraffa szelleme; annak az emlékezete nem engedi, hogy ott ily magasabb judicaturát állítsanak fel. Pedig nekünk, a magyar nemzet kiküldötteinek, a magyar nemzet képviselőtestületének, legszentebb kötelességünk, hogy minden ilyen, a hazafias ténykedésben kimagasló hebyet a lehetőség véghatáráig emeljünk, felvirágozhassunk. Én, ha már egyebet nem tehettem, megtettem annyit, hogy Aradon és Eperjesen letettem szellemileg a koszorúnak egy-egy levelét. A t. igazságügyminister ur a hozzá intézett kérelmekre adós maradt. Nem tett egy lépést sem arra, hogy a szegény kezelő tisztviselőknek s az alsóbb alkalmazásban levő törvényszéki és egyes bírósági aljegyzőknek, jegyzőknek, irodatisztek nek a fizetését javítsa. A költségvetés tárgyalása alkalmával többen tettük felszólalás tárgyává ebbeli ténykedését, azonban mind e pillanatig mit sem tett, ugy, hogy e nagy családdal biró emberek még mindig küzdenek a létért, nem lévén meg a megélhetésre szükséges anyagi erejök. A t. igazságügyminister ur bírói kinevezéseknél sem jár el ugy, mint ahogy eljárnia kellene, mert ha az igazság szellemét követné, nem lépett volna e törvényjavaslattal a t. ház elé. Rendsze rint azok az emberek jutnak ugyanis a magasabb birói székekbe, a kiket n ágas állású s nagy be folyású emberek pártfogolnak. Egyes törvényszékeknél 15 —16 évigmííködnek a bírák becsülettel, nincs rajok tekintet, hátramaradnak; azonban, ha valakinek egy befolyásos kormánypárti barátja van, vagy ha pláne államtitkár a pártfogója, az halad. Tudok rá esetet, hogy a joggyakornokból királyi táblai biró lett, mig azon biró, a ki mellett az illető mint joggyakornok működött, az ma is a törvényszéknél van. Hol van itt az igazság, hol a méltányosság? Ne méltóztassék azonban azt gondolni, hogy az a joggyakornok valami kimagasló lángész. Dehogy; közönséges halandó, mint a többi. Egykori principálisa ma is legalább 307°-kal többet ér, de mert egyszerű ember, megmaradt törvényszéki bírónak. El van hagyva a világtól; nincs pártfogója, nem is természete, hogy szaladgáljon pártfogásért, azt hivén, hogy n becsületes, odaadó jó munka maga is elég ajánlat Pedig nagyon csalódik. Magyarországban nem a jó, nem az odaadó munka, hanem tisztán a pártfogás lesz méltányolva. Sokkal észszerűbb lett volna, ha az a 300 és annyi ezer forint, a mely csak pillanatra ennyi, a kisebb javadalmat élvező tisztviselők felsegélésére fordíttatott volna. Ez a 300.000 frt a jövő évben, ha keresztülmegy e törvény, meg fogja haladni az egy milliót, mert ez c^ak kezdete a kezdetnek s hogy mi lesz ennek a vége, azt csak a jövőben tudjuk meg. Ha ezen összeget például a bírák fizetésére fordították volna: ezek odaadóbb kedvvel és ügyszeretettel dolgoztak volna. Nálunk, Magyarországon 1867. óta roppant sok törvényt alkottak; de praeticus törvényt, a mely a kenyérkeresetet, a megélhetést biztosítaná, vajmi keveset; sőt a mint már beszédem elején jelezni is szerencsés voltam, yan sok törvényünk, melynek egyes szakaszai a nemzetnek kizsarolására bizonyos mértékben alapot szolgáltatnak. (EllenmondásoJc jobbfelöl) Ezeknek az alapján kötelességemet megtettem most is, miként régebben az adófelügyelőségi törvényjavaslat tárgyalásakor, a midőn megjövendöltem Széll Kálmán és Tisza Kálmán minister uraknak, hogy az az adófelügyelői intézmény nem 100 ezer frtba, hanem 1,500.000 frtba fog kerülni. Ebben is nekem lett igazam, mert Wekerle minister ur esikugyanmegsemmisítette,szétrobbantotta ezt a végtelen nagy apparátussal járó intézményt. Csakhogy köszönöm én ezt. Ennek is csak mi adtuk in6££ £iz árát, mert hisz abból a pénzből, a mit az adófelügyelő uraknak és a többi, végkielégítéssel elbocsátott tisztviselőknek kellett fizetni, az én 4—5 száz forintnyi adómra is hárul egy portio. Azért mondom és merem állítani, hogy az e javaslatban foglalt új intézkedés, a mely most cs:ik 300.000 frtra van felvéve, egy év mxdva biztosan felszaporodik 1,000.000 ra vagy még többre is. (EllenmondásoJc jobbfelől.) Ne is méltóztassék, t. ház, ezen csodálkozni, mert ha egyszer egy törvény meg van alkotva, annak következményei elől kitérni nem lehet. Mi, t. ház, 1867. óta oly végtelen meggondolatlansággal és oly pazarul bántunk az ország pénzével, hogy ha nincs ez a reg de 'megváltás, semmiféle hatalom sem mentett volna meg bennünket a tönkrejutástól. De ugy látszik, hogy mostan, a mikor ebből a regale-megváltásból egy kis jövedelmünk lesz, megint kezdik az ország pénzét könnyelműen fecsérelni, mintha bizony arra való volna-e az a pénz, hogy olyan experimentumokkal álljunk elő, a melyek millió meg millió forintokba kerülnek. Kérem egész tisztelettel az igazságügyminister urat, ha elhatározott akarata, hogy a szóbeliséget behozza; akkor ne 11 tábláról gondolkozzék, hanem a táblai hatáskört terjessze ki minden egyes törvényszékre; a törvényszékek polgári ügykezelését tegye át az egyes birákhoz és akkor aztán be lehet hozni a nyilvánosságot és szóbeliséget; de ily alapokon, a mint most czéloztatik